maia sandu
Lemondott a moldovai kormány
Bejelentette a moldovai kormány lemondását pénteken Natalia Gavrilita miniszterelnök. Gavrilita 2021 augusztusában lépett hivatalba, miután pártja, a Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) többséget szerzett a parlamenti választásokon azzal a választási ígérettel, hogy megtisztítja az országot a korrupciótól. Pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: "senki nem számított arra, hogy a másfél éve hivatalba lépett kormánynak ilyen sok válságot kell majd kezelnie Oroszország Ukrajna elleni agressziója miatt".Az oroszok Moldovát is sötétbe borították
Tömeges áramkimaradások kezdődtek szerdán Moldovában az ukrajnai energiahálózatban keletkezett károk miatt – közölte Andrei Spinu miniszterelnök-helyettes, infrastrukturális és regionális fejlesztési miniszter.Moldova áram- és gázellátás nélkül maradhat a télen
Maia Sandu moldovai államfő szerint országa drámai energiaválsággal küzd, félő, hogy áram és gáz nélkül marad a télen. Az ellátással már most is gondok vannak, és immár minden nap kihívást jelent az ország energiaszükségletének biztosítása. A moldovai elnök erről Bukarestben beszélt kedden egy nemzetközi konferencián, amelyet a nemi esélyegyenlőségről, a nők politikai szerepvállalásáról tartottak a román parlamentben.Több ezren követelték a kormány lemondását Moldovában
Ezrek tüntettek vasárnap a moldovai fővárosban, Chisinauban a nyugatbarát kormány lemondását követelve, a szárnyaló energiaárak és infláció miatt.Ezrek követelték Moldovában a kormány lemondását
Legalább ötezren vonultak vasárnap Moldova fővárosának utcáira Maia Sandu moldovai elnök és a kormány lemondását követelve.Moldova máris megtelt, nem képes több menekült befogadására
Moldova nem képes már több, a háború elől menekülő ukrán állampolgárt befogadni és ellátni, miután a 2,6 millió lakosú országban napok óta több mint százezer menekült tartózkodik – közölte csütörtökön a román G4Media.ro hírportál Dumitru Udreának, a chisinaui kormány főtitkárának egyik rádióinterjúját idézve.Megfigyelőként venne részt Oroszország a moldovai választásokon
Oroszország megfigyelőként venne részt a július 11-re kitűzött moldovai parlamenti választásokon – jelentette be csütörtökön Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő, aki szerint az Egyesült Államok és az Európai Unió egyre intenzívebben próbál befolyást gyakorolni a chisinaui vezetésre és a kelet-európai ország választási bizottságára.Sandu lemondásra szólította fel a moldáv kormányt és új választásokat követelt
A kormány azonnali lemondását, a parlament feloszlatását és új választások megtartását követelte vasárnap Maia Sandu újonnan megválasztott államfő a Chisinauban tartott ellenzéki tüntetésen.A moldovai parlament kivonta az elnök hatásköréből a hírszerzési területet
Maia Sandu még át sem vette hivatalát, látszólag máris ellentétbe került a moldovai parlamenttel. Vlad Batrincea moldovai házelnök-helyettes közleménye szerint ugyanis a parlament csütörtökön kivonta a nemrég megválasztott, Európa-barát államfő hatásköréből az információs és biztonsági szolgálat felügyeletét, és azt a törvényhozás alá rendelte.Ajánljuk még