mandátum
Újságírókat inzultáló DK-s kerül Gyurcsány Ferenc helyére az Országgyűlésben (videó!)
Rónai Sándornak szavazta meg a DK Gyurcsány egykori mandátumát, amit már hivatalosan is megerősítettek. Rónai azonban nem egy "ma született bárány": többször is inzultálta a közmédia riporterét, Császár Attilát, sőt korábban az is kiderült róla, hogy köze van a Katargate nevű brüsszeli korrupciós ügy főszereplőjéhez, Eva Kailihoz. Összenő, ami összetartozik.Most jól kibabrál Varju László a Fidesszel: önként mond le mandátumáról
Nagyon fifikás húzással állt elő a DK jogerősen elítélt politikusa, Varju László ugyanis önként lemond országgyűlési mandátumáról, nem várja meg amíg elveszik tőle. Erre pedig azért akar sort keríteni, hogy az időközi választáson indulhasson még mielőtt az új szabályok lépnek életbe.Fegyőr után Varju Lászlótól is búcsúzik az Országgyűlés, jogerősen elítélt politikusnak ugyanis nincs ott helye
Lassan már csak a bíróságon lehet lencsevégre kapni a balos politikusokat, mert bár ők akarnak mindig mindenkit börtönbe zárni- köztük minket, újságírókat is- végül mindig ők kötnek ki az ítélethozók előtt. Fekete-Győr Andrásnak még az országgyűlési képviselői mandátumát is vissza kellett adnia miután szabadságharcosat játszottak a nyolcadik kerületi önkormányzati képviselő haverjával, Szarvas Koppány Bendegúzzal egy tüntetésen, amikor is füstgránátot dobtak a rendőrök felé, most pedig Varju Lászlót kísérgeti főnöke, Gyurcsány Ferenc a Kúria elé, amiért betört, majd hemperegni támadt kedve az MTVA székházban, ami aztán a biztonsági őrökkel való dulakodásba fulladt. Ezen felül egy választási vesztegetési ügye is van. Most, hat év után a Kúria jogerősen elítélte, Fegyőrhöz hasonlóan Varjutól is búcsúzhatunk, képviselői mandátumát ugyanis vissza kell adnia.Ilaria Salis fogvatartási körülményeiről panaszkodott a Guardiannek és azt is elmondta, hogy mire akarja használni EP-mandátumát
Miután Olaszországban EP-képviselőnek választották az antifasiszta Ilaria Salist, a magyar rendőrség elengedte a házi őrizetből az aktivistát. Most a The Guardiannek adott interjújában elárulta, milyen körülmények között tartották fogva, továbbá az olasz kormánynak is üzent - írja az Index.Magyar Péter felveszi az EP-mandátumát, mert már másik múlt van, mint korábban volt
"Megnyerte" az önmaga által kiírt választást Magyar Péter, így felveszi azt az EP-mandátumot, amelyet megígért, hogy nem fog. Egyúttal kijelentette, a mandátumfelvételére vonatkozó "nem" szavazatokról tudni véli, hogy jelentős részük fideszesektől érkezett, akik nem szerették volna, hogy Brüsszelben tevékenykedjen tovább. Mindenesetre Magyar megérti azokat is, akik csalódtak benne – megteremtve ezzel a csalódott messiáshívők választócsoportját –, azonban azt is elmondta: pártja jó szereplésével már teljesen más helyzet van, mint amikor azt mondta, hogy mindent is el fog árasztani a Tisza, így mégiscsak jobbnak tartja felvenni mandátumát.Annyira nem megy Magyar Péter Brüsszelbe, hogy hosszas magyarázkodással győzködi szavazóit, hagyják neki, hogy felvegye az EP-mandátumát – Brüsszeli segítséggel buktatna kormányt 2026-ban
Az már korábban kiderült, hogy Magyar Péter szerint a "Tavaszi szél vizet áraszt" kezdetű dalt is az ő tiszteletére éneklik évek óta a magyar futballszurkolók, most már azonban azt is megtudtuk, hogy az Európai Néppárt kifejezetten őt akarja "fontos bizottsági pozíciókkal" kistafírungozni. Legalábbis valami ilyesmi derült ki a Tisza párt alelnökének legfrissebb posztjából, amelyben arról győzködi szavazóit, hadd vegye fel listavezetői EP-mandátumát, amelyet egyébként eddig nem akart felvenni. Magyar szerint jelöltjei közül neki van a legnagyobb súlya, akivel szívesen tárgyalnak a Néppártban, felveti azonban a kérdést, hogy ha ez a többiekre nem igaz, ők mit fognak csinálni 5 évig Brüsszelben?Farkas Örs léphet Varga Judit helyére az Országgyűlésben
A Nemzeti Választási Bizottság egyhangúlag, 13 igen szavazattal döntött arról, hogy Farkas Örs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő helyettes államtitkára veszi át Varga Judit helyét az Országgyűlésben.Most már Hadházy is szeretne esküt tenni, különben nem kapna fizetést
Hiába korábbi ellenállása és lázadása, most már mégis letenné képviselői esküjét Hadházy Ákos. Ezt a politikus már jelezte is a parlament házvezetésének. A botránypolitikus volt az egyetlen, aki bojkottálta a parlament hétfői alakuló ülését, amikor a többi képviselő letette az esküt, helyette fogadóórát tartott a Kossuth téren – idézte felé a Hír TV.Ungár Péter szövetségesei viselkedéséről: Engedjék meg, hogy ne kommentáljam! (Videó)
Ideje, hogy az ellenzék befejezze a bohóckodást – mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Pesti TV-nek az Országgyűlés alakuló ülését követően. A politikus az ellenzék mandátumdilemmájára utalt ezzel, nevezetesen, hogy letegyék-e az esküt vagy sem. Végül természetesen a pénz nyert, Hadházy Ákoson kívül minden képviselő felesküdött hétfőn délelőtt, az érdemi munka alól azonban virtuóz módon kicsusszantak: a DK és a Momentum a fizetést garantáló eskütétel után elhagyta az üléstermet. Utóbbi párt egy sajtótájékoztatót is rögtönzött a Kossuth térre, ahol Fekete-Győr András elmondta: a fizetésüket felveszik, az érdemi munkában azonban nem vesznek részt, mert szerintük ez nem demokrácia. Érdekes azonban: ha nem volt demokratikus a választás, mégis hogy jutott mandátumhoz a Momentum? És miért vették fel azt? Csak nem a pénzért? Az ő viselkedésükről Ungár Pétert, az LMP a DK kegyéből alapított frakciójának vezetőjét kérdeztük, aki a "jó viszony megtartása érdekében" inkább nem akarta kommentálni a történteket.Ajánljuk még