manfred weber
Manfred Weber – egy liberális hittérítő felemelkedése és bukása
Mint a Skinner dobozba zárt, szürke, hígagyú, de a jutalomfalatért a pedált ész nélkül nyomkodó patkányokkal, úgy bánt az elmúlt évtizedekben az unió elit alakulata a saját polgáraival. Frankón, tudományos alapon beidomította a jóléti társadalom által kínált lehetőségek utáni szaladgálásra őket. Ha a jutalomfalat elfogyott, akkor a pótlás érdekében az egyes nemzetállamok azon nyomban eladósították önmagukat, rosszabb esetben hitelekkel az egyes polgárokat – mindezt a fenntartható fogyasztás illúziójával magyarázva. Esetleg új legelőket kerestek – uniós bővítésnek nevezve ezt. Csoda, ha a nyugaton sokáig működő jóléti társadalmak mélyén kialakult egyfajta demokratikus deficit? Hogy az állampolgárokat egyre kevésbé érdekelte, hogy ki vezeti az országuk felett bábáskodó uniós bürokráciát? Csoda-e az, hogy olyan politikusok ültek az uniós szervek talmi trónjára, akik mindig azt mondták, amit az aktuális hallgatóság, de leginkább a liberális hegemónia hallani kívánt? Nem, mert csupán egy kisebbséget érdekelte - mindaddig, míg a jutalomfalat megvolt. Nos, Manfred Weber az ilyen politikusok prototípusa lett volna. Ha lett volna! De Weber - úgy tűnik - elbukott, és talán elbukik egyszer majd a régóta tartó liberális hittérítés a jobboldalon is.