maruzsa zoltán
Tovább nőhet azoknak a száma, akik elviszik gyermekeiket óvodába vagy iskolába
Várhatóan tovább nő a héten azoknak a száma, akik elviszik gyermekeiket óvodába vagy – az alsó tagozatosokat – iskolába – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn. Maruzsa Zoltán emlékeztetett: a kormány úgy ítélte meg, hogy a járványügyi helyzet javulásával itt az ideje visszatérni a hatékonyabb, jelenléti oktatásra. Ugyanakkor lehetővé tették, hogy a szülők, ha nem akarják, ne vigyék vissza gyermeküket az oktatási intézményekbe; a hiányzásokat kellő rugalmassággal kezelik.Életveszélyes kinyitni az iskolákat – Így hergeli a szülőket a „civil és független PDSZ”-szel közösen az ellenzék Budán
Teljesen természetes, hogy a tanárok, diákok és a szülők is jogosan tartanak, tartottak az óvoda- és iskolanyitástól, ezért a legdemokratikusabb megoldás született azzal, hogy a kormány nem tette kötelezővé az iskolába járást, ugyanakkor gőzerővel igyekszik a köznevelésben dolgozókat beoltatni a vakcinával. Éppen ezért komoly felelőtlenség politikai játszmák és hecckampányok céltáblájává tenni a családokat, ahogy tette ezt Tordai Bence ellenzéki politikus, Pesthidegkút országgyűlési képviselője. Tordai a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet két tagjával, Nagy Erzsébettel és Kamrás Orsolya, magyartanárral karöltve támadta a kormányt, és keltette a hangulatot a politikus közösségi oldalán.Operatív törzs – Maruzsa: minden feltétel biztosított az óvodák és iskolák nyitásához
Az óvodák és iskolák megnyitása fokozatos és folyamatos. Szűkebb körben, de nyitunk – mondta el Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján. Az államtitkár arról is beszélt, hogy április 19-én az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatainál véget ér a tantermen kívüli digitális munkarend, és visszatérnek a jelenléti oktatáshoz. Az érettségi idén sem kötelező: aki mégsem akar vizsgázni, szeptemberig visszaigényelheti a befizetett díjat.Több mint száztízezren érettségiznek idén, ezek a legfontosabb tudnivalók
Több mint száztízezer vizsgázóra számít a kormány a tavaszi érettségiszezonban. A részletekről megjelent a kormányrendelet, amely néhány esetben engedélyezi a szóbeli vizsgák szervezését, szigorú egészségvédelmi szabályokat ír elő, és a múlt év gyakorlatához hasonlóan lehetőséget ad a vizsgától való visszalépésre is – írta meg a Magyar Nemzet.Operatív törzs: csak írásbeli érettségi lesz – május 10-én indul el a jelenléti oktatás a középiskolákban
Pénteken 11.15-kor ismét tájékoztatót adott a védekezésért felelős operatív törzs a legfrissebb járványügyi adatokról. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár arról beszélt, hogy a járványügyi helyzet javulásának köszönhetően az óvodák és iskolák újranyitása van napirenden, valamint kitért arra is, hogy a tavaly tavaszi sikeres modell alapján írásbeli érettségit tartanak. Galgóczi Ágnes, az NNK osztályvezetője arról beszélt, hogy az uniós ranglistán a második helyen van Magyarországon az átoltottságot tekintve.Operatív törzs: megtámadták az oltási regisztrációt ellenőrző honlapot – Hétfő éjfélig jelentkezhetnek a pedagógusok oltásra (videó!)
A tegnapi napon több mint hatszázezer rosszindulatú támadás érte azt a kormányzati oldalt, ahol ellenőrizni lehet az oltási regisztrációkat – mondta el Kiss Róbert rendőr alezredes az operatív oörzs tájékoztatóján. A támadások miatt büntetőfeljelentést tesz a honlap üzemeltetője. Maruzsa Zoltán államtitkár a tájékoztatón elmondta, hogy a tantermen kívüli digitális oktatás zajlik most, amelynek célja a harmadik hullám megakadályozása volt. A március 24-ig regisztrált, a köznevelésben dolgozó pedagógusok oltása indul meg a jövő héten a lakcímhez rendelt kórházi oltópontokon. Akik közülük még nem regisztráltak, arra kérik, hogy március 29. hétfőn éjfélig regisztráljanak a vakcinainfo.gov.hu oldalon. Müller Cecília országos tisztifőorvos a várandósok oltása kapcsán bejelentette, hogy elkészült egy ajánlás, amelyet a háziorvosok, valamint az oltópontok rendelkezésére tudnak majd bocsátani. Az ajánlás szerint egyelőre Magyarországon az mRNS alapú vakcinákkal olthatóak a kismamák; ezek itthon most a Pfizer és a Moderna vakcináját jelentik. Fontos az is, hogy mikor adják be a védőoltást: a várandósság 12. hetét követően az első adagot, míg a szülést követően a másodikat – tájékoztatott Müller Cecília.Maruzsa Zoltán: kizárt, hogy digitálisan búcsúztassuk a tanévet
A legtöbb családot érinti az óvodák és iskolák bezárása, természetes, hogy minden szülő arra kíváncsi, mikor engedheti közösségbe a gyermekét biztonságos körülmények között. Maruzsa Zoltán, a köznevelésért felelős államtitkár szerint ki fognak nyitni az oktatási intézmények, de nyilvánvalóan a járvány alakulásától függ a pontos dátum. A szakember a Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt még a szóbeli érettségi kérdéséről, illetve arról, hogyan támogatják a rászoruló családokat a digitális oktatásban.A tervek szerint áprilisban indulna újra a tantermi oktatás
Ez a jóslás kategóriája, de úgy készülünk, hogy húsvét után nyissunk – nyilatkozta Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában. A jelenlegi tervek szerint április 7-én indulna újra a tantermi oktatás az általános iskolákban, illetve az óvodák is ekkor nyitnának újra. Maruzsa szerint a járványhelyzettől függ, hogy ez tényleg így lesz-e.Operatív Törzs: Szó sincs a tömeges oltás elhalasztásáról!
Pénteken újból sajtótájékoztatót tartott a járványkezelésért felelős Operatív Törzs, ahol beszámoltak a járvány legfrissebb hazai alakulásáról, a korlátozó intézkedésekről és a legújabb adatokról. Mint ismert, mára kiderült, hogy 6369 az új fertőzöttek száma; ezzel a járvány kezdete óta összesen 452 547 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 143, többségében idős krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 619 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 331 557 fő, de az aktív fertőzöttek száma is 105 371 főre emelkedett. 6867 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 677-en vannak lélegeztetőgépen. A következő napokban is folytatódik a regisztrált idősek oltása háziorvosoknál (250 ezer kínai vakcinával és 31 ezer Moderna-vakcinával). 114 ezer Pfizer-vakcinát a kórházi oltópontokon adnak be az időseknek. Megjegyezték, hogy folyamatosan zajlik az oltás, már 862 953 fő a beoltottak száma, közülük 279 727 fő már a második oltását is megkapta. A járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, egyre nő az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek száma, a kormány ezért is döntött a korlátozások szigorításáról.Ajánljuk még