mÁv
Lázár János fellépésére a MÁV haladéktalanul megkezdte a győri vasútvonal eddig halogatott felújítását
Tegnap Lázár János azt kérte a MÁV vezetőitől, hogy ne okoskodjanak, hanem kezdjék meg a felújítást, mára elkezdődött a munka. A tervek már megvannak, csak éppen 2019 óta forráshiány miatt nem kezdték meg a felújítást.Álomfizetéssel toboroz munkatársakat a MÁV
A hatalmas létszámhiány megoldására kiemelt fizetéseket ajánl jelentkezőinek a MÁV. A vasúttársaság dolgozói akár nyolcszázezer forintos fizetést is zsebre tehetnek.Közel a tragédiához: egymástól 400 méterre állt meg két vonat Nagytéténynél
Egymástól mintegy 400 méterre állt meg két vonat, egy InterCity és egy tehervonat szombaton, Nagytéténynél, miután az utóbbi nem vette figyelembe a továbbhaladást tiltó jelzést − közölte a Mávinform szombaton a Facebook-oldalán, hangsúlyozva, hogy veszélyhelyzet nem alakult ki.75 éves a Gyermekvasút – Hétfőn izgalmas programokkal várják a családokat, egykori úttörő- és gyermekvasutasokat a Széchenyi-hegyen
A Széchenyi-hegyi Gyermekvasúton 75 évvel ezelőtt, 1948. július 31-én indult el az első vonat utasokkal. Az évfordulóra emlékezve hétfőn izgalmas programokkal várják a családokat, egykori úttörő- és gyermekvasutasokat a Széchenyihegyen, az első szakasz végállomásán – közölte a MÁV Zrt. vasárnap az MTI-vel.Vasútügyben a miniszterelnöknek van igaza – Fábry Szabolcs írása a PS-nek
Tisztelt Miniszter úr, Tisztelt Államtitkár úr, Tisztelt Képviselő úr! Kedves Harcostársaim! Hallgattam a tegnapi Kormányinfót, látom a vasútbarátok csoportjaiban a többezres, több-tízezres felháborodást. Meggyőződésem, hogy a vasúton belül félrevezetik a mellékvonalak kérdésében a döntéshozót (rosszkor mért utas számok, jegyvizsgálók passzivitása, rossz csatlakozások stb.) A cinikus válasz pedig nagyon rossz válasz (Nagy Bálint vs. Vitézy Dávid) - írja Fábry Szabolcs, Nagyvázsony fideszes polgármestere, az egykori Pesti TV Krokodilagy című vidékpolitikai műsorának volt vezetője a Lázár Jánoshoz és munkatársaihoz címzett nyílt levelében, melyet volt kollégánk kérésére csonkítatlanul leközlünk.Több utas égési sérülést szenvedett egy motorvonaton műszaki hiba miatt Hodásznál – Lázár János azonnali vizsgálatot rendelt el
Kiáramló gőztől égési sérülést szenvedett több utas egy motorvonaton Hodásznál hétfőn – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján. Azt írták: a motorvonat hűtővize – feltehetően műszaki hiba miatt – felforrt, és a tartályból kiáramló gőz több utasnak égési sérülést okozott. A sérülteket a kiérkező mentők ellátták.A MÁV közleménye szerint a kétpói vonatbalesetnél kis mennyiségű növényvédőszer került a környezetbe (frissítve)
Egy tehervonat több kocsija is kisiklott vasárnap Tiszatenyő és Mezőtúr között, senki sem sérült meg. A rendőrség információi szerint a kisiklott hat vagonból ötben fokozottan tűzveszélyes anyagot szállítottak. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján azt írta: a 12 vagonból álló tehervonat hat kocsija eddig ismeretlen ok miatt siklott ki Kétpónál vasárnap 12 óra 30 perc körül.Partybusszal utazhatnak Pécs felé az utasok vonat helyett
Partybuszt küldtek a Pécs felé tartó vonat pótlására. A MÁV vizsgálatot indított az ügyben, mert szerintük nem megfelelő a Dombóvárról induló járat pótlására biztosított jármű.Lázár János a cseh határon megállított vonatról: Egy dolog kellett volna, jószándék
Mint ismeretes, korábban nem engedték be Németországba a MÁV-START egyik szerelvényét, így 350 utas találta magát a cseh határállomás peronján. A szerelvény „kifogásolható műszaki állapota miatt” a DB személyzete ugyanis elutasította a vonat átvételét, az nem folytatta útját Hamburgba. Noha a nem megfelelő állapot a gyakorlatban pusztán annyit jelentett, hogy az egyik kocsiban nem működött a légkondicionáló berendezés és az egyik ablak felső, billenő része is kitörött.Ajánljuk még

















