medián
Nézőpont: továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus
A magyarok szerint továbbra is Orbán Viktor a legnépszerűbb politikus - 44 százalék - és egyben a legalkalmasabb személy Magyarország miniszterelnökének - 46 százalék) - derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.Megkérdezte a Tisza-szektát a Medián, hogy ki most Magyarországon az alfahím
Ugyan már nem 1831 százalékkal, hanem csak olyan konzervatív megközelítésű stabil fölénnyel, de meggyőzően vezeti a népszerűségi versenyt Orbán Viktor előtt Magyar Péter - adta hírül csütörtökön a Medián. Nem tudjuk, hogy a módszertan része volt-e az is, hogy a hasukra ütöttek, és azt mondták, hogy ez biztosan így van. Arra gondolni sem merünk, hogy a Medián manipulál, de azért egy kicsit erre is gondolni merünk.Plusz 1,3 millió Tisza-szavazót delirál a Medián, de a Nézőpont éppen az ellenkezőjét mérte
Helytelen kutatási eredményeket publikálnak egyes kutatócégek - mondta Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője, utalva ezzel a Medián kutatására, amely szerint majdnem tízpontos előnyre tett szert Magyar Péter pártja a Fidesszel szemben. Ha ez igaz volna, bő félév alatt megkétszereződött volna a Tisza tábora, de ezt egyáltalán nem támasztják alá a mért adatok - fejtette ki Mráz a Hír TV-ben. A Nézőpont Intézet ma közzétett felmérése szerint a "legvalószínűbb listás eredmény" tekintetében éppen hogy a Fidesz vezet 10 százalékponttal a Tisza előtt.A balosokat már megint zavarja, hogy Orbánék a magyarok véleményére kíváncsiak - A Medián szerint "pénzkidobás" a szavazás
Milliárdokat spórolna meg Magyarország, ha Orbán Viktor nem erőltetné a véleménynyilvánító szavazást, hiszen a Medián friss mérése szerint a helyzet egyértelmű: a felnőtt lakosság 56 százaléka elutasítja Ukrajna EU-tagságát. A svájci népszavazások azonban azt tanítják: volna értelme beszélni róla - írja a HVG.Annyira azért mégsem "árad" a Tisza - A Medián vezetője konkrétan lenullázta a saját felmérésük hitelességét
Félrevezetőnek nevezte a saját felmérési eredményeit Hann Endre, a Medián ügyvezetője. A közvélemény-kutató a Klubrádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt 11 százalékos előnyét mutató friss eredményük csalóka, mert kisebb mintarészre vonatkozik, így nagyobb a hibahatár. Azt is elárulta, hogy azok a kutatások, amelyek az elmúlt hetekben Magyar Péterék előretörését vizionálták, a közvélemény befolyásolására alkalmasak - írja a Magyar Nemzet.A liberálisok a közvélemény-kutatókat azért fizetik, hogy olyat hazudjanak, amit a liberálisoknak kellemes elhinni
Nem világos? Megmagyarázom. Kamala Harris kampányemberei elismerték, hogy sohasem volt olyan saját belső mérésük, amely szerint Harris valaha is vezetett volna Trump előtt. De a támogatóikat erről persze nem is tájékoztatták, illetve maguk is jól elhitték a saját álhíreiket. Mindig is tudtuk, hogy a liberálisok, progresszívek nem az eszükről híresek, de ezt az ember azért ennyire komolyan nem gondolja azért.A Századvég is cáfolja a Medián győzelmi jelentését
Továbbra is a kormánypártok rendelkeznek a legmagasabb társadalmi támogatottsággal – ez derül ki a Századvég novemberi pártpreferencia-kutatásából. Ezzel szemben a Medián a HVG megrendelésére a Tisza Pártot hozta ki győztesnek a népszerűségi versenyben, az a Medián, amely évek óta a balos győzelmet jósolja.Magyar Péter annak a közvélemény-kutató cégnek hisz, amely évek óta baloldali győzelmet jósol
A baloldalhoz köthető Medián előállt egy olyan közvélemény-kutatási eredménnyel, amely azt mutatja, hogy a Tisza Párt 11 százalékkal előzi meg a Fideszt. Ennek Magyar Péter, a párt elnöke nagyon örül, csak azt felejti el, hogy ez a cég mért hatalmas győzelmet a baloldalnak is. Nem csak 2022-ben, hanem már évekkel ezelőtt is. Ennek ellenére nem csak, hogy bukássorozatok következtek, hanem több pártot is újra kellett gondolni olyan rosszul szerepeltek.Már 200 százalékon a Tisza!!! - Kezd bohózatba fulladni a Medián erőlködése
Már 11 százalékkal jár a Fidesz előtt a Tisza! - adta hírül ujjongva ma a 444, mely a Medián friss felméréseit idézte. A felmérést a HVG rendelte meg, amely mindjárt ki is következtette belőle, hogy Magyar Péter a leleplező hangfelvételektől csak még népszerűbb lett. Az ElXurtuk! című filmből is jól ismert Hann Endre lakájintézete sokéves munkálkodásával kiérdemelhetné a legkudarcosabb közvéleménykutató címet. A Társadalomkutató például éppen ellenkező tendenciát mért a hét elején.Ajánljuk még