mérce.hu
A Jámbor András által alapított Mércén is lelkesen bírálták a gyermekvédelmi törvényt, most már nem is csodálkozunk, hogy miért
Mint ahogyan arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, öngyilkos lett az a férfi, akinek tulajdona volt az az adathordozó, amit a rendőrök az Antifa-nyomozás során találtak a Jámbor András nevével fémjelzett Szikra Mozgalom aktivistájának, D. Krisztinának a lakásán. A tároló rengeteg pedofil felvételt tartalmazott, amelyeken 12. életévét be nem töltött gyerekek sanyargatása, vagy az ellenük elkövetett erőszak látható. Bár a Párbeszéd frakciójában ülő Jámbor András a kezdetektől azt hangsúlyozza, hogy nem az aktivistájuké a sok felvétel, arról már hallgat, hogy az általa alapított portálon, a Mércén is számos alkalommal kritikával illették a kormány által benyújtott és elfogadott gyermekvédelmi törvényt, ami azt is tartalmazza, hogy a pedofil cselekményekért keményebb büntetést kapjanak az elkövetők. Egymásnak feszültek a balos "civilek" és politikusok egy újpesti kilakoltatás miatt (Frissítve: Déri a DK-ra cserélte a Momentumot)
Nincs egyetértés a baloldalon a kilakoltatásokkal kapcsolatban, ugyanis Újpest baloldali vezetése éppen ma akar kilakoltatni egy embert a lakásából, miközben a szintén a baloldalhoz köthető A Város Mindenkié szervezet és a Mérce ezt a döntést támadja. Szerintük ugyanis Déri Tibor, a Momentumból felfüggesztett kerületvezető ezt megakadályozhatná, de nem teszi, ellenben korábban egyetértett azzal a fővárosi döntéssel, hogy ne lehessen kilakoltatni jövő áprilisig senkit. Mindeközben Jámbor András és Tordai Bence országgyűlési képviselők, akik előszeretettel lovagolják meg a témát most, hogy szövetségesükről van szó, mélyen hallgatnak. Nincsenek drámai kiírások a Facebookon, érzelmekre ható kisvideók, semmi. Bezzeg, amikor egy kormánypárti kerületből kellett összeférhetetlenség miatt kilakoltani egy idős nőt, akkor nem finomkodtak, de közben természetesen elfelejtették a követőknek elmondani, hogy korábban a szocialista vezetésű XIII. kerületből is távoznia kellett az asszonynak. A baloldali belharc részeként Déri néhány órával az esetet követően átigazolt a Momentumtól a DK-ba. Tényellenőrzésnek látszó cenzúrával jelentkezett be a jövő évi választásra az Európai Bizottság és Soros
Bejelentette indulását a 2022-es magyarországi országgyűlési választáson az Európai Bizottság – erre utal, hogy bejelentése szerint a testület támogatja egy magyar nyelvű tényellenőrző oldal indítását a Magyar Jeti Zrt.-vel, illetve a francia AFP hírügynökséggel együttműködve. A függetlenségre, objektivitásra garancia lehet, hogy a leendő tényellenőrök eddig fekete öves ál- és rémhírterjesztőkként funkcionáltak; vélhetőleg számíthatunk arra, hogy tapasztalataikat felhasználják a tényellenőrködésük magasztos feladataiban is. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy hamarosan új szárnyakra kap a Pegasus-ügy, de azt sem zárhatjuk ki, hogy a tényellenőrök mindentől független íróasztalára fújja majd be a huncut szél az újabb Teller-levelet. Azt egyelőre nem tudjuk, hogyha az Európai Bizottság és a Magyar Jeti Zrt. jövőre együtt bejutnak a Magyar Országgyűlésbe, akkor beülnek Márki-Zay hetediknek nevezett csapatába, vagy önálló, nyolcadik frakciót alakítanak. Vérkommunista mosolygós álarcban – Karácsony-tanácsadó szervezi a „kommunista” Fudan Egyetem ellen a mai tüntetést
Amikor elértük az ötmillió beoltott főt, hazánkban feloldották a járványügyi korlátozások egy részét, és mivel ennek értelmében már tüntetést és gyűléseket is lehet tartani, nem meglepő, hogy Karácsony Gergely és csapata a lovak közé csap. Szombat délutánra hirdettek megmozdulást a Diákvárosért, és természetesen azért, hogy a Fudan Egyetem ne épülhessen meg Magyarországon. Nemcsak Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere és az egész balliberális oldal tiltakozik a Fudan megépítése ellen, hanem Jámbor András is. Az a Jámbor, aki a tüntetés szervezője, és aki korábban nemcsak az Indexnél dolgozott, hanem a Mérce.hu főszerkesztője lett, majd onnan is távozott. Jámbor korábban egyik publicisztikájában kiállt a PestiSrácok.hu újságírójának, Füssy Angéla gyermekét szexuális erőszakkal fenyegető férfi mellett is. Jelenleg a főpolgármester egyik tanácsadója, a Szikra Mozgalom alapítója, az előválasztás egyik induló jelöltje Budapest 6. számú választókörzetében. Jámbor András nem lesz tovább Mérce: gyalázatos megnyilvánulásáról hallgat, viszont távozik a baloldali portáltól a főszerkesztő
"Kedves olvasóim, csodálatos közös kalandunk, amelyben én voltam a Mérce főszerkesztője véget ért, sok év után elhagyom a Mércét" – írja Facebook-posztjában Jámbor András. Döntését azzal indokolja, hogy elfáradt, mivel négy év alatt született két gyereke, érte több tragédia és volt néhány kemény helyzete... Az nyilván csak véletlen egybeesés, hogy miután publicisztikájában a kolléganőnk kisbabájának megerőszakolásával fenyegető, a bíróság által ezért elítélt 22 éves fiatalembert védelmezte, lapunkat és kollégánkat pedig becsmérelte és "erkölcsi hullaszagot" emlegetett, tömegek álltak ki mellettünk az ő erkölcsi mércéjét megkérdőjelezve – ráadásul nemcsak jobboldali emberek. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.