migrációs nyomás
Rétvári Bence: nő a migrációs nyomás
Tavaly a korábbi éveket messze meghaladó számú, 270 ezer illegális határátlépési kísérletet regisztráltak - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága hétfői ülésén.Több ezer illegális migráns uralja a szerb-magyar határszakaszt (videóval)
"Honnan jöttetek és hova szeretnétek eljutni?" - kérdezem a melegítőben, papucsban Horgos főterén csattogó barnás bőrű fiatal férfit, aki három társa között a csoport hangadójának tűnik. A kommunikációs kísérlet angolul és németül is kudarcba fullad, majd a kezembe nyom egy fordító programot, illetve a több százezer forint értékű újabb típusú almás telefonkészülékén. "Marokkóból indultunk"- derül ki a fordítóba arabul pötyögött szöveg megfejtése. "Budapestre tartunk" - írja máris a következő mondatot, majd sebtében fel is kínál 2000 dollárt, ha a turistabuszunkkal átvisszük őket. Szemlátomást mehetne feljebb az ár, ha tárgyalnánk, de néhány perc után megérti, kár próbálkozni. Közben egyre nagyobb csoport vesz körül bennünket. A velünk lévő francia tolmáccsal egyszerűbbé válik a párbeszéd. Most már ők próbálnak pénzt kérni. Egyikük a csupasz talpát mutatja, sebekkel tele. Állítólag Belgrádtól gyalogolt egészen idáig. Olaszországba tartanak vagy Németországba és ott akarnak letelepedni, olasz vagy német feleséget találni. Horgoson, ebben a 4-5 ezer lelkes faluban éppen a minap tartottak lakossági fórumot, amit kvázi kiköveteltek a rettegésben élő helyiek. Hét éve élnek félelemben és a nyomás egyre fokozódik. Most olyan kétezer-ötszáz illegális migráns tanyázhat az üres épületekben és falu széli majorban, sátortáborokban.Tovább fokozódik a migrációs nyomás Európában
Csak nem akar megszűnni ez az álprobléma. Bár a baloldal igyekszik elfelejteni, vagy elbagatellizálni az illegális bevándorlás kérdését, a migrációs nyomás tovább fokozódik, Európa továbbra is ostrom alatt áll. A wilkommenskultur hívei pedig ezentúl sem tesznek semmi a probléma megállítására.Gulyás Gergely az amerikai szerződésbontásról: kisstílű lépés ez egy nagyhatalomtól
Gulyás Gergely a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt a globális minimumadó körüli vitáról, a kistílű amerikai nyomásgyakorlásról és az uniós helyreállítási alap folyósításáról. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint az ez utóbbiról való megegyezés már csak az Európai Bizottságon múlik, miután a kormány elfogadta a bizottság álláspontját a vitás kérdésekben.Nógrádi György: a Nyugat-Balkán vált az Európába irányuló migráció csomópontjává
Az orosz–ukrán háború miatt súlyos élelmiszer-bizonytalanság van kibontakozóban világszerte, ez pedig tovább növelheti az Európai Unióra nehezedő migrációs nyomást – mondta el a Magyar Nemzetnek Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő. Hangsúlyozta: Magyarország elemi érdeke, hogy a kibontakozó globális válságban továbbra is megvédje a határait.Frontex: növekszik a migrációs nyomás az EU külső határain
Valamennyi migrációs útvonalon emelkedik az Európába irányuló illegális határátlépések száma, a migrációs nyomás legjelentősebb növekedését az Európai Unió Fehéroroszországgal közös határán, a nyugat-balkáni, valamint a Nagy-Britanniába tartó útvonalakon jelentették – közölte az EU határ- és partvédelmi ügynöksége (Frontex) hétfőn.Továbbra sem csökken a határainkat ostromló bevándorlók száma
A közelgő tél ellenére sem csökken a menedékkérők száma a főbb migrációs útvonalakon, még a tengereken sem – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán. Bakondi György hangsúlyozta, hogy 2020-hoz képest sokszoros a növekedés.Merkel: Igen, megcsináltuk! Németország megbirkózott a menekülthullámmal!
Angela Merkel ügyvezető német kancellár szerint beigazolódott az a 2015-ben tett híres kijelentése, amely szerint "sikerülni fog, megoldjuk" (wir schaffen das), vagyis Németország megbirkózik a menekülthullámmal. Bár azért hozzátette, hogy nem minden ment "ideálisan", és voltak súlyos incidensek is. Példaként említette a 2015/2016-os kölni szilvesztert, amikor nők százait rabolták ki és zaklatták szexuálisan többnyire észak-afrikai származású, menedékkérőként érkezett férfiak. De azért csodálatos példákat is láthattak sikeres emberi fejlődésre is...Most már az EU is elkezdte komolyan venni az Afganisztánból fenyegető migránskrízist
Az Európai Unió az Afganisztánnal szomszédos és a lehetséges tranzitállamok további pénzügyi támogatásával venné elejét annak, hogy nagyszabású menekülthullám induljon el a dél-ázsiai országból Európa felé. Ez derül ki az uniós belügyminiszterek keddi tanácskozása elé terjesztendő tervezetből, amelyből a hírügynökségek hétfő este ismertettek részleteket.Ajánljuk még