momentum
Cseh Katalin kétségbeesve keresi a női témákat a politikában, hirtelen már azt is tudja milyen az anyaság
Amikor a momentumos Cseh Katalin kiesett az EP-ből és beesett a magyar Országgyűlésbe kijelentette, hogy ő lesz az a személy a pártjában, aki a nőügyekkel fog foglalkozni. A szemünk már akkor is kerekedett, hiszen korábban a női empátiára és érzékenységre rácáfolt, amikor szülés-nőgyógyász rezidensi hátterével jót szórakozott az abortuszon egy rádióműsorban. Most pedig kiderült, hogy bár nincsenek gyerekei mégis tudja milyen várandósnak lenni. Bejegyzéséből úgy tűnik azt hiszi, a nők ilyenkor szeretnének elbújni a világ elől, nem mutogatni egyre kerekedő idomaikat, de a Mi Hazánk négygyermekes családapája tudja, hogy ez egy orbitális blődség éppen ezért hirdetett kismama-szépségversenyt. Cseh ezen viszont teljesen kiakadt. Tompika annyira tartja létező pártjának a Momentumot, hogy egy nem létező kormány fékje akar lenni – Nyissunk neki ajtót, hogy kimenjen a friss levegőre!
Vannak olyan emberek, akik néhány agysejttel is képesek élni, és fejet hajtunk előttük, ha megtalálják az ajtót, amelyen ki tudnak menni a friss levegőre. Vannak olyanok, akiken meglepődünk, mert kiderül, hogy beszélni is tud. Ám olyan is előfordul, hogy valakit egy állítólag létező párt elnökének választanak, mert nincs semmi alternatíva. És ez a valaki bejelenti indulását a jövő évi választásra. Ahol a "Tisza-kormány fékje" akar lenni. Nos, Tompika, meg tudod csinálni, csak előbb nyisd ki az ajtót, hogy kapj levegőt. Mielőtt végleg eltűnne a Momentum, még igyekszik elkaszálni egy újabb magyar olimpiarendezési lehetőséget
Ez úgy látszik, hogy már szokásává vált a hazaáruló és románbarát pártnak, akik első sorukkal érkeztek a Fővárosi Közgyűlésre. Igaz, ez az első sor jelenleg Tompos Mártont, Gelencsér Ferencet és Bedő Dávidot jelenti; ezt se gondolta volna senki, hogy a Cseh-Donáth párost és Fegyőr Bandit alul lehet múlni, erre tessék. De ha már a süllyesztő rekordjait vesszük számba, beszéljünk egy kicsit arról, hogy mindenhonnan is kihulló Momentum mit keres a közgyűlésen. Mi más foglalkoztathatna egy eltűnőben lévő pártot, mint hogy ismét elkaszáljanak egy magyar olimpiarendezési lehetőséget. Tömegtüntetéssel egybekötött könyvégetésre készül a Momentum, eddig 27 érdeklődő jelentkezett
Hol vannak már a dicső hazaáruló idők, amikor a Nolimpia aljassága igyekezett utat mutatni az azóta Magyar Péter bűzös berkeibe cammogó csodaváróknak. Az alapanyag megvan, de egyesek még ahhoz is bénák, hogy megbízhatóan hülyék legyenek. Mára már a törzsgárda számára is unalmassá vált a zsigeri gyűlölet, amikor minden nap ugyanazt a mantrát lehetett hallani, ki is égtek a lányokfiúk. Pedig ők őszintén hányingert kaptak a magyarságtól és talán itt hibáztak a legnagyobbat. Morzsát sem szórtak az utóbbi időben a csodaváróik közé, és egy idő után sok lett abból, hogy a románok fontosabbak voltak, mint a magyarok, hogy a Nolimpia sikeréből azt a következtetést vonták le, hogy az ellenzéki magyarok is egytől egyig utálják saját nemzetüket, mint ők. Ennél azért még mindig összetettebb a helyzet. Most pedig, a csapat maradéka a vergődésnél is szánalmasabb performanszok közepette tapossa laposra magát, Tompos Marcika és Bedő Dávid még egy oviscsoportot sem tud mozgósítani, de a hevület legalább még mindig megvan. Ajánljuk még
Magyar Péter ismét megcsillogtathatta színészi és rendezői képességét
Azok az olvasók, akik még kíváncsiak a "mindenhez is értő" politikus eszmefuttatására, alább informálódhatnak Péter újabb (le)szerepléséről. Itt van augusztus húsz, s vele együtt Dobrev Klára depressziója
A DK elnöke most arra biztatja az államalapítás ünnepén követőit, hogy "ne örüljenek." Esőt fakaszt, gyermeket nemz, megtisztítja a levegőt - Magyar Péter Pannonhalma dombjáról kinyilatkoztatott
Meg kellett néznem a Pannonhalma Pride-ot, azaz Magyar Péter augusztus 20-i megnyilatkozását. Megtört beszámoló következik életem leghosszabb két órájáról. Hangfelvételen, hogyan zsarolnak egy nőt a tiszások
Azt tudjuk jól, hogy Magyar Péterék hogy bánnak a nőkkel: bántalmazzák, zsarolják, megfélemlítik őket.