Pesti Srácok

momentum

Saját hívei szedik szét a kapkodó és populista Momentumot, Gyurcsány mézesmadzagjára cserélte a lelkiismeretét a Jobbik – Gaudi-Nagy Tamás a Karanténvlogban

Magyar ugar 2021 január 16.
Gaudi-Nagy Tamás volt a péntek esti Karanténvlog vendége, akivel Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd kendőzetlenül beszélt nemcsak a Jobbikról, hanem az ellenzék legújabb kreténségeiról. Volt muníció, hiszen például momentumos demagógiavonat indult Fegyőrék állomásáról, a lila párt vezetője ugyanis bejelentette, hogy százezer forintot fizetne minden beoltottnak, erre pedig még a saját hívei is leoltották. A srácok a műsorban megemlékeztek a doni katasztrófáról is, a 2. magyar hadsereg tragédiája ugyanis ma is aktuális, ezen kívül a kommunista történetírás hazugságait érdemes minden lehetséges alkalommal cáfolni, és tiszteletet adni a hősöknek. Gaudi-Nagy Tamás 2010 és 2014 között a Jobbik országgyűlési képviselője volt, kiábrándult a pártból, az úgynevezett néppártosodás számára is meghökkentő volt, így részletesen beszélt a műsorban a Jobbik meghasonlásáról és lejtmenetéről, amihez Szabó Gergő, Dezse Balázs és Szalai Szilárd is hozzátette a magáét. Végül a szombaton műsorra kerülő Pesti Riporter adásából is idézett Szabó Gergő, aki Józsefvárosban forgatott, a szebb napokat látott kerületben ugyanis óriási a káosz, amit Pikó és társasága bő egy év alatt hozott össze. Romló közbiztonság és köztisztaság jellemzi Józsefvárost, miközben Pikó András legnagyobb gondja, hogy a drogos balhéiről is híres szélsőbaloldali szórakozóhely, az Auróra továbbra is nyitva lehessen. Már a korábban a kampányt támogató baloldaliak is elfordulnak a kerület vezetésétől, azonban Erőss Gábornak, a Párbeszéd alpolgármesterének így is csak a visszamutogatásra és demagóg szólamokra futja, amit a srácok ugyancsak keresetlen szavakkal tárgyaltak ki. Nézzétek meg a mostani adásunkat is, nem bánjátok meg, mert pörgős, sok témát felölelő és szókimondó Karanténvlogot láthattok!

Ugyanaz a balhé, ugyanaz a felforgatási forgatókönyv – Döbbenetes a hasonlóság a Fekete-Győr-féle dzsembori és az amerikai tüntetések között (galériával)

SSSzalai Szilárd Világugar 2021 január 9.
Miközben a közösségi média elfoglalja helyét Joe Biden Kamala Harris oldalán, mint a negyedik hatalmi ág, lelkesen igyekeznek elhallgattatni mindenkit, aki fotós bizonyítékot oszt meg arról, hogy nem egészen úgy történt a Capitolium elleni támadás, ahogy azt a függetlenobjektív sajtó tálalja. A közösségi médiában ugyanis egyre többen szolgáltatnak bizonyítékot arról, hogy Antifa/BLM-provokátorok hergelték – és vezették – a tömeget az Egyesült Államok legfőbb törvényhozói testületének épülete elleni támadás során. Az interneten számos olyan kép kering, ahol Antifa-jelképekkel kitetovált tüntetők hergelik a tömeget a törvényhozás épülete elleni támadásra. A Facebook és Twitter a szólásszabadság jegyében valóságos hajtóvadászatot indított az agent provocateur-ökről készült felvételeket megosztók ellen, a tolerancia jegyében a Cukorhegyi gulágra száműzve a hatalom ellenségének kinevezett amerikaiak százait. A balliberális lázítás és az ebből eredő pusztítás azonban nem ismeretlenek hazánkban sem: 2018-ben az ideiglenesen hazánkban állomásozó ellenzéki ügynökcsapat produkált a Capitolium ostrománál tapasztaltakhoz hasonló képsorokat a Kossuth téren, betörve a Parlament százéves műemléki ablakait, gránáttal dobálva a rendőröket és szánkókat gyújtogatva. Az, hogy végül nem sikerült bejutni az épületbe, csak a hatóságok felkészültségének és helytállásának volt köszönhető, ráadásul erőszakot sem alkalmaztak a tüntetőkkel szemben. Akkor Fekete-Győr András volt a zavargások egyik karmestere, aki füstbombát dobott a rendőrök felé (kiemelt képünkön). A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat is emelt ellene. A Kossuth téren készült fotók, valamint az Egyesült Államokból érkező felvételek közti hasonlóság pedig egészen letaglózó: úgy tűnik, a politizálás új korát nyitotta meg a globális baloldal. Ismét felkészül 2022-ben a Parlament? Döntsék el Önök galériánk alapján.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.