Pesti Srácok

momentum

A tataiakkal szúrna ki a hamis, álzöld vádakkal dobálózó ellenzék az Öreg-tó mellett épülő szálloda ürügyén

Magyar ugar 2020 július 22.
Külső szemlélőként érthetetlen támadások érik a magyar Hell-csoport leánycégét, az Avalon Center Kft.-t, amely Miskolc-Tapolca után Tatán vett meg egy területet az Öreg-tó mellett, ahol szállodát kíván építeni, miközben munkahelyeket teremt és óvja a természetet is. Az álzöld baloldali ellenzék valódi ötletek és muníció híján ebbe a projektbe kötött bele, álságosan féltve a természetet és a tatai embereket. Mocskolódó, ám rendkívül agresszív támadássorozatot indítottak, ahol nyilvánvaló hazugságokkal, csúsztatásokkal hergelik az embereket. Az egyik fő csapásirányuk, hogy a tatai Öreg-tó környezetét, a tavat körülölelő sétányt kebelezné be és tenné tönkre a vállalkozás, a területet pedig szerintük az önkormányzat játszotta át az Avalon kezébe. Ebből természetesen semmi sem igaz a cég szerint, ezzel szemben a tervezett beruházás óvja majd a környezetet, munkát ad a tataiknak és tovább szépíti az Öreg-tó környékét és környezetét. A cég munkatársai, miután megvették a területet, összeszedték a szétdobált szemetet és minden tervet úgy készítenek elő, hogy semmi se sérüljön a tataiak és a környékükön élők kedvenc szabadidős célpontja körül. A csata egyre kíméletlenebb, az ellenzék hergel, mocskolódik és természetesen nem mond igazat, saját csapdájukban vergődnek igaztalan vádjaikkal, az egész mögött pedig vélhetően politikai haszonszerzés áll. Bár úgy tűnik, hogy a tataiak nagy része nem vevő a szennyhadjáratra, de tudjuk: az ördög nem alszik.
Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.