momentum
Momentumos demokrácia csúcsra járatva: összelopkodják, majd kukába dobják a konzultációs íveket
Utcai kukában landolt jó néhány kitöltött nemzeti konzultációs kérdőív Debrecenben, miután egy motoros a helyi momentumosoknak átadta őket. Az esetről fotók is készültek. Ezeken az látható, hogy egy bukósisakos férfi lezárt borítékokat ad át kabátja belső zsebéből a manópárt aktivistáinak, akik szemrebbenés nélkül felbontották azokat, a kérdőíveket a kísérőlevelekkel együtt végül a motoros dobja a köztéri szemetesbe. A történtek miatt kérdőre vont momentumosok persze rendületlenül állították, hogy mindez meg sem történt, bár arról valószínűleg nem tudtak, hogy a demokrácia fellegvárából véletlenül földre pottyant momósok akciójáról képsorozat is készült.A Momentum transzneműekre és melegekre költene több pénzt, Gyurcsány kitörölte a saját múltját (Karantén-vlog)
Hétfőn volt az Országgyűlés nyári szünet előtti utolsó ülése, ahol mindenki hozta a szokott formáját. Szabó Tímea vádaskodott, Orbán Viktor pedig helyretette, ám Jakab Péter kocsmai hangulatú pocskondiázása jogosan azt eredményezte, hogy Kövér László házelnök megvonta a szót a Jobbik elnökétől. A Karantén természetesen a Momentum nemzetstratégiai alapköveit is a nézők elé tárja, hiszen nem csalódhattunk bennük sem, Donáth Anna ugyanis émelyítő mosollyal magyarázott arról, hogy minél több pénzt kell költeni a melegekre és transzneműekre. A mesebeli történet akkor fordult át vicsorgásba a politikus részéről, amikor a magyar kormányt ostorozta az ország összes kisebbségének harcos védőangyala. Aki nem rasszista, annak minden élet számít, gondolhatja a magát normálisnak tartó ember, de lehet, hogy ez még sincsen így: műsorunkban erre is fény derül, ahogyan Pikó András közétkeztetési roncsderbije is helyet kap a Karanténban. Végül senki se feledje el, hogy az utóbbi harminc évben senki sem ártott még ennyit a magyar nemzetnek, mint az Orbán-kormány. Legalábbis Gyurcsány Ferenc szerint. Neki pedig mindig igaza van! Nézzék meg videónkat, amely ismét igyekszik minél groteszkebben görbe tükröt mutatni a baloldal számára az elmúlt hét politikai eseményein keresztül.Kocsis Máté a PS-nek: amit Jakab Péter művel, azt még egy kocsmában se nagyon tolerálják, nemhogy a magyar Országgyűlésben (PS-videó)
Hétfőn zárult az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, de mielőtt nyári szabadságra vonultak volna a honatyák, még zajlott az élet, volt minden, mint a búcsúban. Feljegyezhettük Jakab Péter kocsmai stílusát és már megszokott provokálását, akitől Kövér László házelnök meg is vonta a szót. Természetesen nem maradhatott el Szabó Tímea rikácsolása és megszokott rágalmazásai sem, sőt Bangóné is süvöltött egyet, ha már szót kért, de megvillant a sokak szerint felborult folyadékháztartással magyart- magyar ellen hergelő Gyurcsány Ferenc is. (Tudósításaink itt és itt olvashatóak.)A PestiSrácok.hu Kocsis Mátétól, a Fidesz frakcióvezetőjétől tudakolta meg, hogy vajon a mai országgyűlési nap mennyire képezte le az elmúlt hónapokat, mire volt képes ma és az utóbbi időben a magyar ellenzék ? Kocsis Máté elmondta, hogy az ellenzéki térfélen az kap pluszpontokat, aki durvábbakat tud mondani, a verseny pedig néha elfajul, ahogy a mai napon is történt. Szóba került a Lánchíd esete is, hiszen lassan már unalomig ismert, hogy a Lánchídra megvan a pénz a főváros számláján, azonban az új, baloldali városvezetés valójában nem csinált semmit ebben az ügyben sem, Kocsis szerint. Nem mehettünk el szó nélkül a Hitlert méltató gyurcsányista László Imre esete mellett sem, aki Nelson Mandelát összekeverte Josef Mengelével, így derekasan tartja a nemzetiszocialista vonalat. Legközelebb talán Göring vagy Himmler is sorra kerül Újbuda DK-s polgármesterénél, a kérdés azonban csak az, hogyha ezt a jobboldali politikus engedte volna meg magának, akkor megúszhatná-e a mostani kaki-kenéssel? A Fidesz frakcióvezetője felvetette portálunknak az eset margóján, hogy mit szólna most a 444, az RTL Klub, az Index, a HVG és az összes baloldali médium, ha ezt a jobboldalról hallották volna. Kocsis hozzátette azt is, hogy a baloldalon nincsen semminek következménye, visszatekintve Lackner Csaba ügyére, vagy akármelyik baloldali botrányra. Végül kíváncsiak voltunk Kocsis Máté véleményére a Momentum roma életeket védő kampányával kapcsolatban, amely a szélsőbaloldali és anarchista antifák, valamint a szélsőségesen rasszista Black Lives Matter gyűlölködését importálná Magyarországra. A válaszokért nézzék meg videónkat!Farkas Örs felfedte, hogy mit is jelent a Momentum „valódi konzultációja”
Lerántotta a leplet a Momentum újabb kezdeményezéséről Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője hétfői Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy Fekete-Győrék úgymond „valódi konzultációja”kimerül annyiban, hogy olyan támogatókat keresnek, akiknek életkora tizennyolc és negyven év között van, egyúttal hírforrásuk – valószínűleg kizárólagosan – a 444.hu.Alapjogokért Központ: A DK-s polgármester Hitlert méltatja, miközben a Momentum Izrael ellen uszít
Portálunk már beszámolt róla, hogy a Gyurcsány-párt újbudai polgármestere, László Imre Adolf Hitlert méltatta egy képviselő-testületi ülésen. Az ügy kapcsán az Alapjogokért Központ rövid, velős posztban világított rá a baloldalon észlelhető ideológiai káoszra.Sofőrök üzenik Karácsonynak: "Ne cangázzon annyit, üljön autóba, oszt robogjon!" – Pesti Lányok vlog (videó!)
Az ellenzék ezen a héten is nagyot alkotott. Karácsony és barátai egy újabb ragyogó ötlettel rukkoltak elő: augusztus 1-től emelkednek a parkolási díjak a fővárosban. Ennek apropóján megkérdeztük az autósokat, mit gondolnak a főpolgármester közlekedési reformjairól, az új biciklisávokról és az emiatt megváltozott városi közlekedésről. Elindult a kilencedik nemzeti konzultáció, amely természetesen böki az ellenzék csőrét, ezért a "nemzeti manipuláció" nevű ellenkampányba fogott a Hadházy, Szél és Fekete-Győr triumvirátus. Tüttő Kata főpolgármester-helyettes és Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke együtt kupakolna a Lánchídért, Donáth Anna pedig ismét uszításba kezdett. A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze és ossza meg videónkat!Donáth Anna megkezdte az uszítást
Valamiért alapvetően férfiak számára tartogatjuk az olyan kifejezéseket, mint szardarab, vagy féreg; esetleg a kettő kombinációja, a szarféreg. De jogos: a feminizmus harmadik hulláma már arról szól, hogy a nemek közötti különbségek, sőt, maguk a nemek is társadalmi konstrukciók, így aztán semmi sem indokolja, hogy bármiben is diszkrimináljuk a nőket. Egész nyugodtan nevezhetünk egy nőt is szarféregnek – ha egyszer az.A momentumos Donáth Anna már adaptálta is az amerikai anarchista csürhe jelszavát
Még tombolnak világszerte az amerikai zavargásokon felbuzdult szélsőbaloldali csoportok és anarchisták, akik az antirasszizmus jelszava alatt borítanák lángokba a világot, de az aktuálisan a brüsszeli buborékból jelentkező momentumos üdvöske, Donáth Anna mégis úgy érezte, feléjük kell kacsintani. A Black Lives Matter (BLM) mottó mintájára Donáth egy, a Roma élet is számít című képpel jelentkezett, igazítva a rasszizmusellenes világforradalom ok és célrendszerét hazánkhoz. "Arra nem tudok hatással lenni, hogy az Egyesült Államokban milyen módon védik az emberi jogokat – de arra igen, hogy a magyar társadalom mit fogad el, a hatalom pedig mit tesz ilyen ügyekben" – fogalmaz Donáth az Egyesült Államokban uralkodó szélsőbaloldali anarchisták által szított lincshangulat kapcsán. Az igazán gyomorforgató viszont talán az, hogy éppen az beszél a cigányellenesség leküzdéséről, aki rendszeresen ekézi az Európai Parlament roma alelnökét, történetesen azért, mert Járóka Lívia személyében az egy fideszes képviselő.Ajánljuk még

















