momentum
Lopáson érték a Momentumot Erzsébetvárosban
Nemes egyszerűséggel ellopta az Élhető Erzsébetváros Egyesület szlogenjeit a Momentum Mozgalom a VII. kerületben. A pártnak nem ez az első furcsa lépése a városrészben, mivel korábban még hangzatosan kiálltak a bulinegyedben a korlátlan nyitvatartás mellett, míg mostanra ők is az ellenzők táborában landoltak. Erzsébetvárosban egyébként teljes az ellenzéki káosz, mivel az Európai Parlamentből kigolyózott Niedermüller Péter mellett az ellenzéki oldalon ringbe száll Hunvald György és Moldován László is – írja az Origo.Fekete-Győréknek megint fogalmuk sincs, meddig tartanak a kerületek
A jelek szerint továbbra sem megy a földrajz Fekete-Győr Andrásnak és a Momentumnak: a párt erzsébetvárosi alapszervezete olyan kampányvideót forgatott, amelynek központi és visszatérő eleme a Keleti pályaudvar. A probléma ezzel csak annyi, hogy a helyszín stabilan a VIII. kerületben található – írja az Origo.hu.Lesz-e Csepelen új ellenzék, vagy a nyakukon marad a régi "bűnbanda"?
Szenteczky János MSZP-frakcióvezető kampánylapjában mutatkoztak be a csepeli "félösszefogás" jelöltjei. Egyelőre – úgy tűnik – a Demokratikus Koalíció és a Jobbik járt jól a Momentum távolmaradásával, bár a jelölteknek nem merték leírni a párthovatartozását – írja a Csepel.info.A momentumos Berg elismerte, hogy nem is a CEU, hanem "az amerikai értékek" miatt tüntetgettek Budapesten
Magyarország támadást indított az amerikai egyetem ellen, el akarják üldözni a CEU-t - egyebek mellett ezeket szajkózták 2017 óta a balliberális mainstream médiában. A Soros-egyetem állítólagos vegzálása miatt még egy komolyabb tüntetéshullám is kezdetét vette Budapesten; a felhergelt – elnézést, "békés" – tömeg végül mégsem a tanszabadság miatt aggódott, hanem azért, hogy még mindig nem bukott meg a kormány. Emlékezetes: a demonstrálók a Parlament épületébe is be akartak hatolni, az ott szolgálatot teljesítő rendőröket pedig megdobálták. A tanszabadság eltiprása miatt verbuválódott tüntetők végül mindig Orbán Viktor lemondását követelték. A magyar kormány hiába állította, hogy a jogszabály minden felsőoktatási intézményre vonatkozik, a Soros-egyetem üldöztetéséről komplett mítoszok születtek, olyannyira, hogy még Brüsszelben is eljárást indítottak miatta Magyarország ellen. A momentumos Cseh Katalinnak a téma különösen a szívügyévé vált: múlt héten az EB elnökével közölte, mennyire tarthatatlan az, ami a CEU-val történik - természetesen a diktatórikus Orbán Viktor miatt. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy párja, Berg Dániel – aki véletlenül a Momentum elnökségi tagja – korábban elismerte, hogy más amerikai egyetemeket is érintett a törvény, amelyekkel érdekes módon sikerült megállapodnia a magyar kormánynak. Az pedig különösen pikáns, hogy a magyar választásokon képviselőként is induló Berg ebben az interjúban amerikaiként definiálja magát, sőt, azt is közli, hogy igazából nem is a CEU-n van a hangsúly, hanem azon, hogy a magyarokat fel kell szabadítani az elnyomás alól."Pancserpuccs" - Deutsch szerint hiába áskálódik az ellenzék, nem tudják elvenni a Fidesz alelnöki helyeit
"Akárhogy áskálódik a 'hazafiatlan népfront', nem tudják elvenni a Fidesz szakbizottsági alelnöki helyeit. (...) Pancserpuccs. Ennyi" - így kommentálta Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő, hogy szeptemberre halasztotta az EP az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság alelnökének kinevezését. Az alelnök az Európai Néppárttal való korábbi megállapodás szerint a Fidesz politikusainak sorából kerül ki. Ezt torpedózták meg magyar baloldali, liberális politikusok, akik az új Európai Parlament megalakulása óta támadják magyar képviselőtársaikat, gyengítve ezzel hazánk érdekérvényesítő képsségét. Egyébként nem túl sikeresen. A Fidesz 13 politikusa lát el fontos tisztséget az új Európai Parlamentben.Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában (1. rész)
Szinte a semmiből robbantak a politikai életbe - legalábbis ez az általános nézet a NOlimpiás mozgalomból "avanzsálódott" Momentumról. A valóság azonban ennél jóval összetettebb: ha górcső alá vesszük tevékenységüket, megalakulásuk körülményeit és magukat a tagokat, egy külföldi érdekek által mozgatott szervezet képe rajzolódik ki előttünk.Ajánljuk még

















