morvai krisztina
Az utolsó beszéd - Morvai Krisztina Szabó Lőrinc versével búcsúzott az Európai Parlamenttől (Videóval)
Elbúcsúzott az Európai Parlamenttől Morvai Krisztina a testület szerdai ülésén. A politikus ugyan április elsején már elköszönt népes Facebook-követőtáborától, csütörtökön azonban mégis szentelt egy utolsó bekezdést igen hatásos leköszönő beszédének, melyben Szabó Lőrinc – Hazám, keresztény Európa! című versének első és utolsó versszakát szavalta el. Az erősen kritikus hangnemű vers közel száz éve íródott, tartalma azonban még mindig aktuális, Morvai pedig láthatóan erős átéléssel adta át a benne megfogalmazott üzenetet a szerény létszámban megjelent kollégáinak. A vers, amely olyan volt, mint egy figyelmeztető jel, láthatóan nem nyűgözte le a bizottság alelnökét, Antonio Tajanit, aki az ülést vezette. Morvai: Közpénzlopás ellen, a demokráciáért DK-s és MSZP-s zászlók alatt masírozni? Tragikomikus! (VIDEÓ)
Morvai Krisztina szombati közleményében úgy fogalmaz, „nem tudom, sírjak vagy nevessek, amikor emberek MSZP- és DK-zászlók alatt tüntetgetnek - állítólag a közpénzlopás ellen és a demokráciáért”. Mint hozzátette, e két párt még egységes volt 2006 őszén, amikor demokrácia-felfogásukat mindenki megismerhette. A független EP-képviselő hangsúlyozta, fontos lenne, hogy a mai fiatalok megtudják, milyen gyalázatos tetteket követtek el Magyarország ellen azok, akiknek a zászlói alatt tüntetnek, majd kiemelte, az Echo TV Informátor című műsorában többek között erről is nyilatkozott. Morvai Krisztina a Polbeatben: A liberálisok kimossák a nyugatiak agyát és azt hiszik, még mindig ők fújják a passzátszelet (videó!)
Az európai és a magyar liberális baloldal a mai napig nem fogadja el, hogy eljárt felettük az idő, egész egyszerűen nem tudják és nem tudták elképzelni, hogy ők megbukhatnak, hogy a hatalmuk meginog - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő. A politikus hangsúlyozta, Brüsszelben a mai napig ragaszkodnak a hatalmukhoz a balliberálisok, még mindig azt hiszik, hogy ők fújják a passzátszelet. Sajnálatosnak nevezte, hogy az Európai Néppártban is árulókká lettek egyesek, akik inkább liberálisok, mint konzervatívok, és egyértelműen bevándorláspártiak. Morvai: Gyurcsánynál jobban senki nem taposta sárba az európai értékeket, neki mégis elnézték
"Ott voltam a magyarországi tüntetéseken, a tiltakozókkal együtt viseltem el a könnygázt, láttam lovasrohamot, kardlapozást, részt vettem az ártatlanul bebörtönzöttek tárgyalásain, aztán meg kellett érnem, hogy mindez az Európai Parlamentben nem érte el egy Reding, egy Tavares, vagy egy Sargentini érzékenységi küszöbét" - nyilatkozta portálunknak Morvai Krisztina, hozzátéve, hogy a manapság oly gyakorta emlegetett európai értékeket Gyurcsány Ferenc a sárba tiporta, az Unió mégis mindent elnézett a szemkilövető miniszterelnöknek. Az EP-képviselő nemrégiben megjelent, Tíz év az Európai Parlamentben című könyvével kapcsolatban arról is beszélt, 2010 óta diadalmenetben van Magyarország, példaképek lettünk az európai nemzetek számára, mivel megvédtük a határainkat, szuverenitásunkat. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.