mszp
Már a szocalistáknak sem kell Fodor Gábor
A szocialisták pénteki választmányi ülésén nagy többséggel szavazták meg Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltségét. A Liberálisok részéről Fodor Gábor nem, Bősz Anett azonban befutó helyet kapott az MSZP-vel közös országos listán – írta a HVG.huA Független - Magyar György az MSZP-Párbeszéd jelöltje Siófokon
Magyar György az MSZP-Párbeszéd jeköktjeként indul Siófokon – írja a HVG.hu, hozzátéve, az ügyvéd továbbra is függetlennek vallja magát. A portál információi szerint többen rebesgetik, hogy Magyart valójában a Jobbik is támogatja, bár ezt a párt hivatalosan cáfolta. Magyar úgy fogalmazott, azért kell a függetlenek és a civilek felé nyitni, mert a pártok – különösen az ellenzékiek – „nem elég népszerűek, hatékonyak”.Republikon: csökkent a Fidesz népszerűsége, de továbbra is stabilan vezet
Kis mértékben veszített népszerűségéből a kormánypárt januárban, az ellenzék pedig némileg erősödött – derült ki a Republikon Intézet legutóbbi közvélemény-kutatásából, amelyet a 24.hu közölt pénteken. A trendek ellenére a kormánypárti szövetség vezető pozícióját így sem fenyegeti senki.Tételesen cáfolta a minisztériumi tanácsadó a szocialisták mezőgazdasági programjának alapvetéseit
Nehéz idők járnak mostanában a kilépésektől és sértődésektől sújtott Magyar Szocialista Pártra, a mindent eluraló összefogás-diskurzus mellett hihető és valóságon alapuló választási programot is kellett írniuk, telis-tele olyan szakpolitikai fejezetekkel, mint például a mezőgazdaság. Nem is nagyon jött nekik össze, a Tegyünk igazságot! című fogalmazás mezőgazdaságot érintő fejezete inkább tűnik egy lózungokkal telehányt fércműnek, mint egy kormányra készülő erő szakpolitikai fejezetének. Vass Krisztián, a Földművelésügyi Minisztérium tanácsadója a Magyar Időkbe írt publicisztikájában pontról pontra cáfolta a választási program helyzetértékelését és az abban lefektetett jövőképet.Az utolsó felvonás jöhet a a kommunista utódpártnak
Ez lehet az utolsó parlamenti választás, amelyen az MSZP elindul Farkas Örs politikai elemző szerint.Milliós kenőpénzek reklámszatyrokban – Az ügyészség dönthet Botka sorsáról
Hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést az ügyészségen Botka László szegedi polgármestert érintően Tényi István – tudta meg a PestiSrácok.hu. Sajtóhírek szerint ugyanis egy ingatlanügylet előmozdításáért Botka évekkel ezelőtt Toller László volt pécsi polgármesterrel együtt reklámszatyrokban kapta a több tízmilliós kenőpénzeket.Negyedmilliárdnyi fekete pénz landolhatott Botkáék zsebében? (Frissítve Botka nyilatkozatával)
Összesen 250 millió forintot kért zsebbe Botka László és Toller László azért, hogy tető alá hozzanak egy ingatlanüzletet Pécsen, Botka hozta a projektet, Toller simítgatta helyben az ügyeket és közösen intézkedtek a Gazdasági Minisztériumban – derül ki egy bírósági vallomásból, amelyet a szegedma.hu portálnak ismertetett egy titokzatos tanú, aki magát egy másik per elsőrendű vádlottjaként nevez meg. A férfi azt állítja a lapnak, a milliárdos építési bizniszben Botka László és Toller László személyesen vették át a kenőpénzeket, a befektető magyar partnere pedig maga is reklámszatyorban hordta a pénzt a MSZP-s politikusoknak.Orosz Bálint indul az MSZP-Párbeszéd színeiben Gyöngyösön
Miután visszalépett Gyöngyösön Hiesz György, az MSZP-Párbeszéd úgy döntött, helyi elnökét, Orosz Bálintot indítja el az áprilisi választásokon. Az atv.hu értesülését az ATV Startban Szakács László megerősítette.A Liberálisok máris belekezdtek az MSZP bomlasztásába
Abból soha nem sült még semmi jó, amikor az MSZP összefogott a Liberálisokkal. A szocialisták ugyanakkor láthatóan nem tanultak az egykori zsarnok kistestvér-párt SZDSZ-szel folytatott kétes eredményű együttműködések kudarcaiból, és lám Fodor Gábor megjelenése és jelölése okán máris bomlásnak indult egy szocialista alapszervezet Gyöngyösön.Ajánljuk még

















