mszp
Az MSZP gyerekek fagyhalálát vizionálja, a Párbeszéd szerint hülyeség, hogy az atom olcsóbb, mint a zöldenergia
A paksi blokkok üzemidejének meghosszabbításáról vitáznak az Országgyűlésben a honatyák. Az MSZP-s Harangozó Tamás gyerekek fagyhalálát vizionálta, továbbá számon kérte a kormányon, hogy miért nem adják olcsóbban az áramot. A Párbeszédnél pedig beakadt az örökzöld lemez, Tordaiék még mindig úgy gondolják, hogy az atomenergia drágább, mint a megújulók. Az LMP-s Keresztes László Lóránt Palkovics Lászlót kereste a Parlamentben, de a bújócska nem hozott eredményt.Hűtlen kezelés miatt elítélték Szenteczky Jánost, az MSZP csepeli és soroksári választókerületi elnökét
Folytatólagosan és szándékosan elkövetett hűtlen kezelés miatt, a csepeli lakásmutyibotrányként elhíresült bűnügyben jogerősen elítélték Szenteczky Jánost, a Csevak Zrt. – a csepeli vagyonkezelő – egykori vezérigazgatóját, az MSZP korábbi csepeli elnökét – értesült a Csepel.info.A rendszerváltoztatás szimbolikus vége az lesz, amikor megszűnik az MSZP
Nincs mese, egyszerűen fegyvertelen a hazai baloldal. Oké, tudom, egyetlen alkalommal sem lehet elbizakodottá válni és nagyon könnyen válhat a mai nap győzteséből a holnapi lúzere – erre mindjárt ki is térek –, de egyszerűen manapság nem nagyon látni, hogy ugyan miként és hogyan szoríthatnák meg baloldalról a kormánypártokat.Komjáthi: Ma már az a kérdés, lesz-e egyáltalán MSZP
Ma már az a kérdés, hogy az MSZP lesz-e egyáltalán – többek között erről beszélt a párt új társelnöke egy rádióműsorban. Különös fordulat ez annak tükrében, hogy megválasztása előtt Komjáthi Imre még azt hangoztatta: szó sincs arról, hogy temetni kellene a szocialistákat – számolt be a Magyar Nemzet.Kommunista leszámolás Ajkán? Mindenki elhatárolódott a szoci polgármester szócsövétől, mégis ő maradt a trónon (videó)
Bő egy hónapja majd az egész szerkesztőség elhatárolódott a szocialista vezetésű Ajka közpénzből fenntartott városi médiájának vezetőjétől. Nemcsak minden kimondott, hanem majdani gondolataitól is. Bár akkor úgy tűnt a szoci polgármester szócsöve maradt egyedül, végül mégis a tiltakozók közül szűnt meg többek munkája a helyi médiában, akik azóta még Rig Lajos volt munkatársával is erősítettek, pusztán a függetlenség jegyében. Történt mindez azután, hogy Lékó Sándor páros lábbal szállt bele a padragkuti városrész lakóiba, durván, lenézően megnyilatkozva róluk, amiért le akarnak válni Ajkáról. Holott álláspontjuk érthető, a többségében jobboldaliak lakta városrészben, ki tudja, talán bosszúból, nem igazán jut a fejlesztési forrásokból. Se másból. Legalább is ezt mondják.Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre az MSZP társelnökei
Komjáthi Imrét és Kunhalmi Ágnest választotta az MSZP társelnökeivé a párt tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten.Hisztizik az MSZP a Partizán róluk szóló filmje miatt
Én soha nem adnám a nevem egy olyan videóhoz, amely az MSZP lejáratását szolgálja – reagált közleményben Csabai Lászlóné, Nyíregyháza volt polgármestere azután, hogy a Gulyás Márton fémjelezte Partizán Az MSZP haláltusája – alulnézetből címmel készített riportfilmet a baloldali pártról.Ki hazudik? – Kunhalmi szerint Ujhelyi megbánta, hogy kilépett az MSZP-ből, de az EP-képviselő szerint ez nem igaz
Ember legyen a talpán, aki kiigazodik az MSZP belharcán, hiszen ahány képviselő, annyiféle verziót hallhatunk arról, hogy milyen a kapcsolat Ujhelyi István és a párt között. Az EP-képviselő, aki Szanyi Tibort megpuccsolva jutott ki 2019-ben az EP-be, nemrég bejelentette, hogy kilép a pártból, mert szerinte azt újra kéne gondolni, és különben is úgy tudja, hogy nem számolnak vele a közelgő EP-választáson, így inkább új mozgalmának építésével foglalkozik és a mandátumát nem adja vissza. A pártja viszont kéri vissza, sőt, azzal vádolják, hogy pénzzel is tartozik az MSZP-nek, de arról megy a vita, hogy mennyivel. Mindeközben Kunhalmi Ágnes, a párt társelnöke azt állította tegnap reggel, hogy Ujhelyi megbánta, hogy kilépett, de semmi gond, visszafogadják; este viszont Ujhelyi ezt tagadta, mondván, nem bánta meg.Kunhalmi Ágnes szerint Ujhelyi már meg is bánta, hogy kilépett az MSZP-ből
Ellenzéki kerekasztalt sürget Kunhalmi Ágnes – írja az atv.hu. Kunhalmi szerint a kormánynak nem érdeke a feszültség csökkentése a közoktatásban, így a pedagógusok kifizetése sem, mert szerinte a polgári engedetlenséget megtorolva most megszabadulnak a nem-fideszes tanároktól.Ajánljuk még

















