mszp
Szili: Politikai piranhák mardossák a Magyar Szocialista Pártot
Az autonómia kérdésének pártpolitikán felül kell állnia – jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban Szili Katalin. Az MSZP egykori meghatározó politikusa úgy véli, a nemzet gerincét törte el a 2004-es, kettős állampolgárságról szóló népszavazás. Az MSZP-ről szólva közölte, a párt a mai napig nem döntötte el, hogy neoliberális vagy szociáldemokrata elveket valljon. A volt szocialista házelnök beszélt Gyurcsány Ferenchez fűződő viszonyáról, az államfőválasztási fiaskóról és az őszödi beszéd kiszivárogtatásáról is.Orbánnak fogalma sincs a magyar valóságról - így reagáltak az ellenzéki pártok a miniszterelnök évértékelőjére
Bojkottálja a kvótaügyi népszavazást, a kampányban azonban kifejti érveit az Együtt -erről Szigetvári Viktor elnök beszélt a kormányfő vasárnapi évértékelő beszédének helyszíne, a Várkert Bazár elé szervezett tüntetésen. A PM szerint Orbán Viktor csak "a Fidesz-valóságról" tud nyilatkozni, a valódi magyar valóságról nem. A Demokratikus Koalíció úgy látja, nem a menekültek, hanem a miniszterelnök "és skinhead-es csapata" jelenti a legnagyobb veszélyt az országra. A szocialisták pedig azt hangsúlyozták, hogy Orbán Viktor nem az ország valódi problémáival foglalkozott. A Jobbik arról beszélt, a kormányfőnek fogalma sincs a valóságról. Így nyilatkoztak az ellenzéki pártok Orbán évértékeléséről.Bíróság elé állhatnak az MSZP pártkasszáját is kitömő áfamaffia tagjai
Vádemelési javaslattal zárta le az amerikai Bunge Zrt.-ével is üzleti kapcsolatban álló, két és félmilliárdos áfacsalásban érintett, étolaj és cukor kereskedelemmel is foglalkozó bűnszervezet elleni nyomozást a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV). Ez az a szövevényes ügy, amiben a kitiltási botrányt kirobbantó cégen kívül felbukkant a furcsa körülmények között elhunyt Welsz Tamás, valamint egy olyan felvidéki vállalkozó neve is, aki szerint az áfamaffia bevételeinek egy része az MSZP pártkasszájában landolt.Ajánljuk még

















