mszp
Tápai Péter: A szegedi szocialisták sorban hagyják el a süllyedő hajót
Teljesen világos folyamat a szegedi Fidesz alelnöke szerint, ami a Városházán folyik, és nem véletlenül távozott a közelmúltban három szövetségese is a polgármesternek. Tápai Péter arra kérte a szegedieket, hogy minél többen vegyenek részt a vasárnap esedékes európai parlamenti választáson, és szavazzanak a Fidesz-KDNP listájára.Újabb hangfelvétel bizonyítja, hogy Portik politikai védelmet akart kérni Gyurcsánytól
A Fenyő-gyilkosság ügyében lefoglalt, portálunk birtokába jutott legújabb Portik-Gyárfás hangfelvételek leiratai is azt igazolják, hogy a több leszámolásos gyilkosság miatt elítélt, rettegett olajmaffiózó az MSZP hatalomban tartásában volt érdekelt és mindenképp találkozni akart Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel, de Gyárfás állítása szerint nem teljesítette a kérését. Azt nem tudni, hogy a politikai védelmet remélő Portik más módon kapcsolatba tudott-e lépni a volt kormányfővel, vagy a környezetével, de az tény, hogy a balliberális kormányzat alatt elkerülte a felelősségre vonást. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a Fenyő-ügyben továbbra is folyamatban van a nyomozás, Gyárfást és Portikot felbujtással gyanúsítják, de mindketten ártatlannak vallják magukat. Gyárfás védője, Zamecsnik Péter pár hete arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy szerinte Fenyő másik nagy ellenségének, Princz Gábornak a szerepét a nyomozóknak jobban kellett volna vizsgálniuk. A Princz-szállal összefüggésben portálunk azóta érdekes információra bukkant.A szocialistáknál ismét elgurult a gyógyszer: újabb alaptalan egészségügyi pánikkeltésbe kezdtek
Az MSZP közleményt adott ki, melyben az egészségügy összeomlásáról kárognak; kijelentik, hogy az újszülöttek élete van veszélyben, mert már nincs elegendő gyógyszer az országban. Izzadtságszagú demagógiával hozzáteszik azt is, hogy 100 milliók mennek el gyűlöletre, miközben nem marad pénz arra, hogy az újszülötteknek gyógyszer jusson. A hangzatos lázálmot és pánikkeltést az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet sem hagyta szó nélkül, akik közleményben cáfolták a szocialisták kampánykamuját.Ujhelyi szerint azért jó a közös lista, mert azzal majd megállítják Orbán országrombolását
Meg kell állítani az "Orbán-kormány országrombolását", mert az zsákutca Magyarország számára - mondta Ujhelyi István, az MSZP-Párbeszéd európai parlamenti (EP-) képviselőjelöltje szerdán Pécsen, sajtótájékoztatón. Az ellenzéki politikus közölte: ezért vállalta a két párt, hogy közös listát hoz létre az EP-választásokra.Az MSZP kezdeményezi az uniónál, hogy vegyék el Magyarországtól a közösségi forrásokat, mert nem csatlakozunk az Európai Ügyészséghez (PS-videó!)
Szociális Európa-programjukról, Európai Ügyészségről és jogállamiságról beszélt Tóth Bertalan MSZP-elnök, pártjuk és a Párbeszéd közös EP-listavezetője szerdán, Veszprémben. Mint kiderült, az utóbbit a szocialisták igencsak kettős mércével mérik. Ha például Czeglédy mentelmi jog mögé bújásáról kérdezzük, akkor arra az a válaszuk, hogy "egy jogállamban így döntött a Nemzeti Választási Bizottság". Ha a kormányzati politikát kell bírálni, pláne európai szövetségeseik Magyarország elleni hadjáratait erősítve, akkor nincs jogállam. Mosolyogva szavaznak meg egy Sargentini-jelentést, a hazánk elleni szankciók érvényesítését. Sőt, akár javasolnak is... Tóth Bertalan csak egy félmondattal vetette oda Veszprémben: azt kezdeményezik, hogy egyáltalán ne is kapjon uniós forrást az a tagállam, amelyik nem csatlakozik az Európai Ügyészséghez. Márpedig a kormány következetes álláspontja szerint hazánk nem akar csatlakozni, mivel nem adja ki kezéből a nemzetállami szuverenitás egyik fundamentumát, az igazságszolgáltatást. A kettős mérce tettenérhető a pártelnök, EP-listavezető álláspontjában akkor is, ha a Heinrich Pecina bécsi üzletemberrel való kapcsolatról, de akkor is, ha korrupcióról van szó. A korrupció üldözése például szocialista kampányszlogen, de ha saját politikusuk, Ujhelyi István érintettsége merül fel egy erősen korrupciógyanús ügyletben, az csak a "szegedi fideszes belharc" kivetülése, és talán fel sem merül, hogy a sorozatos botrányok után legalább a kispadra ültessék.Újabban az MSZP is igyekszik zöldre cserélni a vöröset
A szocialisták és a Párbeszéd közös programjában a szociális és környezetbarát Európa, valamint az európai nyugdíjminimum megvalósítása szerepel - mondta szerdai, veszprémi sajtótájékoztatóján az MSZP elnöke, a pártszövetség európai parlamenti (EP-) listavezetője.Nézőpont: A DK nyerte az ellenzéki kampányhajrát
Beérte a DK az MSZP-Párbeszédet és a Jobbikot a népszerűségi versenyben a Nézőpont Intézet EP-választások előtti utolsó felmérése szerint - mondta Nagy Dániel, az intézet kutatója az M1 aktuális csatornán szerdán.Ezt is megértük: a Jurák Katát káromkodva gyalázó Komjáthi Imre a baloldal új ikonja
"Belőle kéne több az MSZP-be, főleg a nyimnyám importpolitikusok helyett. És amint visszaemelik a komjáthikat a politikájukba, az eredmények is jönni fognak" - ezen szavakkal magasztalja Ceglédi Zoltán ellenzéki hordószónok, egykori politológus Komjáthi Imrét, az MSZP alelnökét, amiért az múlt pénteken Dunaújvárosban minősíthetetlen hangon üvöltözött kollégánkkal, Jurák Katával dunaújvárosi sajtótájékoztatóján, ráadásul minden ok nélkül. A PestiSrácok.hu főmunkatársa csak kérdezni szeretett volna, de erre sem volt lehetősége. Komjáthi és a szocialisták blogja büszkén terjeszti is a videót, amin a politikus egy nővel ordibál. Jurák Kata nyílt levélben válaszolt: "A munka nemesít, ön lehet a kivétel" - írta Komjáthinak.Az MSZP korábbi kampánytanácsadója lehet a Strache-videó egyik kiszivárogtatója
Tal Silberstein izraeli kampánytanácsadó készíthette az Osztrák Szabadságpárt korábbi elnökét, Heinz-Christian Strachét lejárató és megbuktató ibizai videót - nyilatkozta az osztrák Kronen Zeitungnak Sebastian Kurz, Ausztria kancellárja. Elárulta: az sem lepné meg, ha hamarosan róla is kikerülne egy lejárató videó, arról ugyanakkor nem beszélt, hogy miért kellett az osztrák kormánykoalíciót felrúgni azok után, hogy Strache lemondott és vállalhatatlan szavainak következménye lett. A Kurz által megnevezett Tal Silberstein az MSZP korábbi kampánytanácsadója, aki Medgyessy Péter miniszterelnököt segítette.Ajánljuk még

















