mszp
Belső mutyik, korrupt banda, politikai kóma - Keményen kiosztotta az MSZP-t Szanyi Tibor
Nyílt levélben osztotta ki keményen a Magyar Szocialista Pártot Szanyi Tibor, a párt leköszönő EP-képviselője, aki pártja történelmi veresége miatt nem szerzett mandátumot a múlt vasárnapi EP-választáson, az MSZP pedig szombaton úgy döntött, nem Szanyit, hanem Ujhelyi Istvánt küldi Brüsszelbe. Az ATV.hu által közölt levelében Szanyi beleszáll a pártba és vezetőibe, egyúttal bejelentette: mozgalmat indít, és ha az MSZP-nek szüksége van rá, akkor elnökévé választja. Szanyi Tibor élőhalottnak nevezi az MSZP-t, amely politikai kómába esett, az elnököt pedig semmittevéssel vádolja. "Mi, az MSZP-ben birkák vagyunk!" - egyértelműsíti Szanyi Tibor, aki szerint az MSZP tartósan úgy viselkedik, mint a kanos férfi, aki beleszeret a bárcás cédába, és mindenét odaadja neki. "Sorra kapom a pártból való kilépésekről szóló üzeneteket, e-maileket, telefonhívásokat. Akik valamenyire érdekeltek az önkormányzati pozíciókban, azok most egyenként is remegésbe fogtak. Kétségbeesett alkudozások kezdődnek, hogy mi nem is vagyunk olyan kicsik. Pedig de" - szúr oda Szanyi Tibor. Szánthó Miklós a Polbeatben: A Fidesz óriásit nyert, a DK lett az új MSZP, a Momentum pedig az új SZDSZ
Vasárnap óriási győzelmet aratott a Fidesz: ez tudatosuljon a jobboldali választókban is, mert fanyalogni, megijedni nem kell, sőt, azt kell megnézni, hogy arányaiban, az 52,5 százalékkal a Fidesz és a KDNP még javított is a tavaly áprilisi eredményéhez képest - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő adásában Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője. "Azok az ellenzékiek és újságírók, akik pedig azt hangoztatják, hogy egymillió fideszes szavazó otthonmaradt, azok remélem, ezt komolyan is gondolják, mert viccnek durva lenne. A tavaly áprilisban az ellenzékre szavazók közül is otthon maradt vagy egymillió" - hívta fel a figyelmet Szánthó Miklós. Szerinte a DK az új MSZP, és a Momentum az új SZDSZ. Véleménye szerint a Fidesznek belülről kell megváltoztatnia az Európai Néppártot, ezért amíg lehet, addig a néppártban kell maradni.