mszp
Az MSZP biztos abban, hogy ellenzéki főpolgármester lesz
A főpolgármester-választáson teljesen mindegy, hogy kit fog indítani a Fidesz, meg fogjuk verni – jelentette ki Molnár Zsolt. Az MSZP budapesti elnökének magabiztosságát némileg árnyalja, hogy a szocialisták népszerűsége jottányit sem emelkedett a júniusi tisztújításuk óta.Összenő, ami összetartozik: Kőbányán a DK és az MSZP is a Momentum jelöltjét támogatja
Most már biztos, hogy beáll a Momentum színeiben induló Kovács Róbert mögé az MSZP és a DK a Kőbányán tartandó időközi választáson - adta hírül az ATV.Nemzeti konzultációt indított az MSZP
Az Európai Unióval kapcsolatos kérdésekről indít konzultációt az MSZP, írja Ujhelyi István szocialista EP-képviselő.Szavakban ismét fontos a szociknak a szolidaritás
Szolidaritási alapot hozott létre az MSZP - közölte az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője hétfőn az MTI-vel. Tóth Bertalan az országos elnökség ülése után közölte: az alapba az országgyűlési képviselők megemelt bérük tíz százalékán felül további kétszázezer forintot fizetnek be havonta.Ismét saját hazájuk ellen uszítanak a szocialisták
A Fidesz szerint a szocialisták a brüsszeli liberális elitet védik, amely bevándorláspárti és tönkreteszi Európát.Nekiment az MSZP-nek is Gyurcsány Ferenc határon túli magyarokat támadó pártja
Nekiment az MSZP-nek a Demokratikus Koalícióhoz köthető Nyugati Fény nevű internetes blogoldal. Szerintük a szocialisták pancserek, mert a hétvégén részt vettek Tusnádfürdőn a nyári szabadegyetemen. Gyurcsány Ferenc pártja nem először támadja a határon túli magyarokat és az őket támogató politikusokat - írja az echotv.hu.Kocsis Máté: az ellenzék képtelen a nemzeti ügyek mellé állni (PS-videó!)
Jobbról előzné a Fideszt az LMP – derült ki az idei Bálványosi Szabadegyetem pénteki, a Mit kezdjünk a kétharmaddal? elnevezésű vitáján, ahol az április 8-a óta a jövőt elsősorban egymás kizárásában látó párttagok a jelek szerint hírfogyasztókká váltak, és a korábbi Nagyon Fontos Témák – botrányosan kevés nő van a férfi súlyemelők között, a jelenlegi magyarországi diktatúra miatt egyetlen szurikátamenhely sincs Zalában – mellett felfedezték, hogy a tömeges illegális bevándorlás veszélyes Európára nézve. Az Országgyűlésbe frissen bekerült társelnök, Keresztes László Lóránt sokkolónak szánt, a kormánypártok képviselőinek célzott kijelentése ugyan betalált, de nem a várt módon, mert Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője emlékeztette az ifjú honatyát, hogy Orbán Viktor több, mint három éve igyekszik megértetni az EU műgondokkal küszködő vezetőivel a migráció veszélyeit. Keresztes számos pontos elismerően szólt a kormány teljesítményéről, és meg is jegyezte, hogy reméli, ezért nem indul ellene fegyelmi eljárás az LMP-ben. A vitára szóló invitálást korábban elfogadta az MSZP, majd visszamondták az új elnök, Tóth Bertalan szerepeltetését.Fidesz: a szocialisták tegyenek vallomást, ha fontos nekik a közpénzek védelme!
A szocialisták, ha tényleg fontos nekik a közpénzek védelme, először tegyenek vallomást és árulják el, hogy közülük kik "nyúlták le" a Czeglédy-botrányban és a 4-es metróberuházásban eltüntetett milliárdokat - így reagált a Fidesz-frakció pénteki közleményében arra, hogy az MSZP benyújtotta népszavazási kezdeményezéseit a közpénzek védelméért.Ajánljuk még
















