művészet
Kiderült, hogy Shakespeare mindig is szarul írt – Dezse Vű
"Rossz mesterség, a búnak bohóca lenni, Gyötörve mást s magunkat" – ezt Shakespeare mondta, és bár nem a woke, balos hisztérikus elmebetegekre, mégis nagyon jól passzol rájuk. Miért jutott ez az idézet eszembe? Mert most Shakespeare-en van a sor, aki túl fehér, meg amúgy is szar író. A kettőnek pedig lehet köze egymáshoz a progresszívek szerint. De nem csak ez vele a baj, hanem a is, hogy a Shakespeare’s Birthplace Trust ( Shakespeare örökségét kezelő alap) szerint Shakespeare univerzális zsenialitásának gondolata káros, mert az európai kultúrát a „magas művészet” mércéjeként állítja be, miközben más kultúrák háttérbe szorulnak. Ennek megfelelően eltávolítanak minden sértő nyelvezetet, és nem fognak többé úgy hivatkozni rá, mint a világ legnagyobb drámaírójára. Ehelyett egy „globális irodalmi közösség” részeként mutatják be, amelyben más szerzők is egyenrangúak. Meg kell szüntetni a modern művészetet
Lehet, hogy az RTL német vezetősége a vallomásokban felbukkant, titokzatos 7. emelet miatt jött nemrégiben újra magánrepülőgéppel Magyarországra? Gyorsan le kellett bontatni a helyszínt? Vagy csak intézkedni kellett, mert a belső szabályozás szerint másik emeleten kellett volna lennie annak, ami ott volt? Valószínűleg ez sem fog már soha kiderülni, de akárhogy is van, az feltűnő, hogy a szórakoztatóipar, sőt úgy általában a modern művészet mennyire össze van nőve a devianciákkal és a szexuális aberrációkkal. Joggal érezzük úgy, hogy Ábrahám Robi szélmalomharcot vív, felfordít egy követ, ott bújik alatta három pedofil művész, de szétszaladnak más kövek alá, és a bűntársaik, mentegetőik egyből a védelmükre kelnek médiaszerte. Hatalmasnak tűnik ez a hálózat – a méretét és a befolyását tekintve is –, hatóköre az intézetis gyerekek megvásárlásától a rendőrség leállításáig terjedhet. És akkor még nem láttuk az ügyek bírósági szakaszát! Mi lehetne tehát a megoldás? Fejétől bűzlik a hal, a fej pedig maga a modern művészet. Milliárdokért kelt el a nyugati művészetnek nevezett semmitmondás
Maurizio Cattelan duct-tape-pel falra ragasztott banánja, az úgynevezett „Comedian” installáció 6,2 millió dollárért (kb. 2,3 milliárd forint) kelt el a Sotheby’s aukcióján. A vásárló, egy csalással megvádolt kriptovaluta-üzletember, Justin Sun, aki négyszeres árat fizetett, mint amennyit előzetesen becsültek. Ez a vásárlás új szintre emelte azt az elmebetegséget, amely egyenes következménye annak a „nagyon szabad”, woke életfelfogásnak, amelyre a Nyugat annyira büszke. Az olasz művész maga is ennek a folyamatnak a terméke, hiszen Olaszország valaha még Caravaggiót, Sanziot, Chiricot nevezte művészeknek. De akkor még mondjuk Pride sem volt… A BLM-szobor után hamarosan érkezik Ferencvárosba egy, a magyarságba és a Fradiba egyszerre belerúgó „modern műalkotás”
Baranyi Krisztina és társai ismét megvillantak Ferencvárosban. Az elképzelések (és a baloldali egyetértés) következményeként egy olyan „különleges” műalkotás kerül hamarosan a Ferenc térre, amely egyszerre rúg bele a Fradiba és a teljes magyarságba, közben utal a „fideszes oligarchákra”, illetve sértegeti a pápát is, emellett nem mellékesen hatalmi jelképeket is szimbolizál. Emlékeznek még a szivárványos szoborra Ferencvárosban? Na, ebben az esetben is arról van szó, hogy a totálisan alkalmatlan helyi baloldal szerint a felesleges szobor célja, hogy „párbeszédet kezdeményezzen a helyiekkel”, hiszen Baranyi Krisztináék szerint ennél fontosabb dolog jelenleg nincs is a kerületben, a valós problémákról pedig éppen párbeszédet nem akar folytatni az ellenzék. Pornó, zsarolás, mesterséges intelligencia – Dezse Vű
Sok minden máshogy alakult, mint ahogyan azt a sci-fi filmekben és könyvekben annak idején megjósolták. Egy időben szentül hittük, hogy 2023-ra repülő autókkal járunk majd, ami nem történt meg. Van viszont mobiltelefonunk, közösségi médiánk, ami valljuk be, ebben a formában egyik írózseni jövendölésében sem szerepelt. És az AI, a mesterséges intelligencia sem úgy működik, ahogy gondoltuk; ennek az evolúciója is olyan irányba tart, amiről a legvadabb történetekben sem álmodtunk. A mesterséges intelligenciát jelenleg leginkább csetelésre és elképesztő műalkotások megrajzolására használjuk, de az emberiség jövője szempontjából rendkívül fontos technológiát elkezdte használni a deepfake-ipar, és megszületett az AI-pornó. Hát, igen, ha az ember kezébe kerül egy kis high-tech, akkor az első dolog az lesz, hogy a perverz, legmélyebben szunnyadó vágyait akarja vele kiélni, kielégíteni. Mert mi, emberek ilyenek vagyunk. Hogy nekünk az AI evolúciós szempontból jó-e vagy rossz, nem tudni, de az biztos, hogy eljött az idő, amikor el kell kezdenünk átgondolni, hogy kik is vagyunk, mit is akarunk és merre is tartunk valójában. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.