nacsa lőrinc
Nacsa Lőrinc: Gyurcsányék több, mint egymillió ember otthonát és megélhetését sodorták veszélybe
Gyurcsányék kockázatos és veszélyes devizahitelbe "kényszerítették" a családokat, valamint több, mint egymillió ember otthonát és megélhetését sodorták veszélybe. A baloldal sosem törődött a családokkal, magukra hagyta őket, míg a kormánynak köszönhetően ma biztonságos és kiszámítható az otthonteremtés – jelentette ki a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.Emlékeztető: így vették el Gyurcsányék a tizenharmadik havi nyugdíjat
Régi baloldali tempó a saját aljasságaik másokra kenése. Gyurcsány Ferenc és a köré tömörülő ellenzéki blokk folyamatosan a nyugdíjasok helyzetének nehezítésével vádolja a Fideszt, azonban azt rendre elfelejtik közölni: éppen ők voltak azok, akik megvonták a tizenharmadik havi nyugdíjat. Nacsa Lőrinc most Facebook-bejegyzésében emlékeztett azok névsorára, akik 2009-ben megszavazták ezt a döntést.Gyurcsányék büntették a gyermekvállalást, még a családi pótlékot is meg akarták adóztatni
A baloldal "világéletében" mindig csak elvett a családoktól – jelentette ki a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője a sajtóhoz kedden eljuttatott videonyilatkozatában. Nacsa Lőrinc azt mondta, a baloldal megszüntette a családi adókedvezményt, lerövidítette a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) időtartamát, "egekbe" emelte az adókat és a rezsit, de még a családi pótlékot is meg akarta adóztatni.Nacsa Lőrinc: a baloldal ne használja eszközként halálkampányához a vendéglátósokat
Fejezzék be a halálkampányt és ne használják eszközként ehhez a vendéglátósokat – szólította fel a baloldalt a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője szombati közleményében.Nacsa Lőrinc: a baloldal ismét veszélyezteti a járvány elleni védekezést
Újra lebukott a baloldal, veszélyezteti a koronavírus-járvány elleni védekezést – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője videonyilatkozatában. A politikus kiemelte: "megmondóemberük", Krekó Péter előre elmondta a stratégiát; a Gyurcsány-koalíció abból remél politikai hasznot, ha súlyosbodik a válsághelyzet Magyarországon.Nacsa: nincs megállás a baloldal "halálkampányában"
A KDNP frakciószóvivője szerint nincs megállás a baloldal "halálkampányában". Nacsa Lőrinc szerdán, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában azt mondta: a baloldalon a koronavírus megjelenése óta mindent megtesznek, hogy lejárassák a védekezésben részt vevőket. Példaként említette a "kamuvideós" Korózs Lajos szocialista politikust, aki – a kormánypárti képviselő szavai szerint – most méltó örökösre talált.Nacsa Lőrinc: 2018-ban itthon is rendőröknek kellett megvédeniük a Parlamentet az erőszakos baloldaltól
Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselő szombati nyilatkozatában a szerdai washingtoni eseményeket vetette össze a 2018-ban a Parlamentnél történtekkel. Mint mondta: itthon is rendőröknek kellett megvédeniük a Parlamentet 2018-ban az erőszakos baloldaltól.A Karanténvlog legemlékezetesebb pillanatai 2020-ból – Agresszív és bicskanyitogató balosok, kemény jobbcsapottak
2020 szeptemberében indult a PestiTV, péntek este 10 órakor pedig helyet kapott a műsorrácson a Karanténvlog is, ahol némi cinizmussal, gúnnyal és szabadszájúan veséztük ki a hazai ellenzék ostobaságait és a világ liberálisainak legmeghökkentőbb agymenéseit Dezse Balázzsal és Szalai Szilárddal. A Karanténvlogban néhány adást követően mindig egy-egy vendég dobta fel a hangulatot és segített az elemzésben. December 25-én a legérdekesebb beszélgetésekből szedtünk össze egy csokorra valót. Bajkai Istvánnal felidéztük Erzsébetváros bő egy éves termését, hiszen a DK-s Niedermüller Péter irányítása alatt több botrányt jegyezhettünk fel, mint Hunvald György több éves rémuralma alatt. Láng Zsolttal, a Fidesz budapesti elnökével Karácsony Gergely egy évéről beszélgettünk szókimondóan, szembeállítva a tényeket a főpolgármester csöpögős Facebook-politizálásával. Dódity Gabriella, a Fidesz kispesti frakcióvezetője a Gajda-Lackner-Kránitz atomhármas viselt dolgairól mesélt a Karanténvlog nézőinek, Dódity magányos kispesti bozótharca pedig megmutatja, hogy a baloldal – hiába beszél jobboldali diktatúráról – gátlástalan módon őrzi a hatalmát és rombolja a rá bízott tulajdont. Izgalmas műsor volt egyik októberi adásunk is, amikor Georg Spöttle részletesen beszélt a muzulmán térhódítás veszélyeiről, az európai identitás hanyatlásáról és a zord nyugat-európai jövőképről. Tartsatok most is velünk, hiszen Nacsa Lőrinc, a KDNP szóvivője a magyar-lengyel vétót követő uniós döntés hátteréről és következményeiről, és a Momentum és a DK hazugságairól rántotta le a leplet. Áldott, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag újévet kívánunk mindenkinek, 2020. január 1-én pedig találkozzunk ismét a Karanténvlogban!Kamuvideós Korózs-díjat alapított Nacsa Lőrinc, az első „elismerést” Szabó Tímea kapta (Videó!)
Kamuvideós Korózs-díjat alapított Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselő, hogy elismerje a járvány elleni védekezésben legnagyobbat hazudó baloldali politikusok teljesítményét. Az első „elismerést” Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, frakcióvezetője kapta. A politikus keddi videonyilatkozatában hangsúlyozta: járvány van, az egész ország védekezik, és eközben a baloldal folyamatosan álhíreket gyárt és hazugságokat terjeszt, amelynek mélypontja az volt, amikor Korózs Lajos (MSZP) leforgatta az elhíresült kamuvideót, amelynek célja az egészségügyben dolgozók és a mentősök lejáratása volt.Ajánljuk még