nacsa lőrinc
Nacsa Lőrinc: Bíró László nem teremtene munkahelyeket, hanem tönkretenné azokat
A szerencsi időközi választáson induló baloldali jelölt, Bíró László pofátlan módon azzal kampányol, hogy magasabb munkabért és jobb munkakörülményeket kellene biztosítani az embereknek, miközben saját dolgozóit megfélemlítette és kisemmizte – világított rá Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.Karácsonyék egy fillérrel sem támogatják a bajba jutott fővárosi vállalkozásokat
Miközben a kormány a koronavírus-járvánnyal összefüggésben folyamatosan olyan újabb és újabb gazdasági intézkedéseket hoz, mint amilyen a hitelmoratórium és annak meghosszabbítása, addig a baloldalra nem lehet számítani – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében szombaton, az MTI-nek nyilatkozva.A kormánypártok arra kíváncsiak, hogy vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére továbbra is támogatja-e a baloldal Bíró Lászlót?
A Fidesz és a KDNP egyértelmű választ vár arra: a baloldali pártok a vállalhatatlan megnyilvánulásai ellenére továbbra is támogatják-e Bíró Lászlót a szerencsi időközi választáson – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője egy, a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött, Tiszaújvárosban készült videóban.Nacsa: Miért sunnyog az ellenzék a dolgozóit fegyverrel fenyegető Bíró kapcsán?
A baloldal még mindig hallgat a szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László viselt ügyeiről, pedig lenne mit megmagyarázni – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.Fidesz-KDNP: A botrányos múltú Bíró László menekül a kényes kérdések elől
A Fidesz-KDNP válaszokat vár Bíró Lászlótól, a szerencsi időközi parlamenti választáson induló baloldali jelölttől arra, hogy tényleg fenyegette-e, kisemmizte-e a dolgozókat – közölte a kormánypártok nevében a KDNP frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.A kormánypártok szerint az embereknek joguk van tudni, hogy miféle embert indít a baloldal a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson
A kormánypártok elvárják a baloldaltól, hogy nyilatkozzon a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson indított jelöltjük, Bíró László személyével és viselt ügyeivel kapcsolatos kérdésekről – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.Nacsa Lőrinc és Hende Csaba is karanténba került
A Fidesz és a KDNP két országgyűlési képviselője is találkozott a hétvégén Hollik István kommunikációs igazgatóval, akinél koronavírus-fertőzést mutatott ki a teszt. Hende Csaba frakcióvezető-helyettes, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnöke, valamint Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője házi karanténba került; mindkettejük tesztje negatív lett.Fidesz-KDNP: a baloldal és a Momentum lenézi az időseket és a vidékieket
Sokadszorra bizonyosodik be, hogy a baloldal és a Momentum lenézi az időseket és a vidékieket, "szívük szerint még a szavazati jogot is megvonnák tőlük" - jelentette ki Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő szombaton, Budapesten.Fidesz-KDNP: a baloldal nemet mondott az adócsökkentésre
A Fidesz-KDNP szerint a baloldal most sem volt képes a magyar emberek és vállalkozások javára dönteni, így nem támogatta a jövő évi költségvetést sem, amivel nemet mondott az adócsökkentésre - közölte Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kedden Budapesten.Ajánljuk még