nacsa lőrinc
Ellenzéki demagógia-bomba újratöltve: Fegyőrék "valódi konzultációt" hirdettek a kormány "manipulációja" helyett (PS-videó)
Derék társaság gyűlt össze a Jászai tér mellett, ahol Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, Hadházy Ákos, Szél Bernadett és Szabó Szabolcs független képviselők indítottak harcot a nemzeti konzultáció ellen, amely szerintük egyszerűen "manipuláció" és az orbáni diktatúra egyik újabb bizonyítéka. Ezért Hadházyék azt találták ki, hogy aki hasonlóan gondolkodik mint ők, az küldje vissza nekik bontatlanul a nemzeti konzultációs borítékokat, amely egyébként adatvédelmi aggályokat is felvet, hiszen tiltott adatbázis építés gyanúja is felmerül, bár ezt a PestiSrácok.hu helyszínen feltett kérdésére válaszolva tagadták az érintettek. Portálunk szerette volna megtudni Fekete-Győr Andrástól, a Momentum elnökétől, hogyha már kormányváltásról beszélnek, tisztában vannak-e azzal, hogy jelenlegi támogatásukkal ez kivitelezhető-e, illetve ha igen, akkor vajon a Gyurcsány-féle DK-val tényleg együtt akarnak kormányozni? A sajtótájékoztatón Hadházy Ákos is mikrofonunk elé állt, aki a mai napon egy Facebook-posztjában azt taglalta, hogy a Fidesz és Orbán Viktor be akarja szántani az Indexet, amelyet később a magát függetlenként hirdető balliberális portált tulajdonló MFA kuratóriumi elnöke cáfolt, sőt baloldali cicaharcról számolt be. Hadházy azonban nem visszakozott a blamázs után, választ nem adott, csak azt ígérte meg, hogyha a PestiSrácok.hu Polbeat című műsorába meghívjuk, akkor leleplezi a nagy orbánista összeesküvést. A független képviselőnek egyébiránt azzal sem volt gondja, hogy a Magyar Hang megrendelésére Mészáros Lőrinc birtoka fölött repülgetett és készített képeket. A baloldali vádakra Nacsa Lőrinc, KDNP-s országgyűlési képviselő reagált portálunknak, aki elmondta, hogy a baloldal eddig az összes nemzeti konzultációt megtámadta, és nem a magyar emberek érdekeit nézi, irigyli viszont a konzultáció sikerét, ezért próbálkozik hasonlóval. Nézzék meg videónkat, érdemes!A kormánypártok felszólítják a baloldalt, hogy fejezze be az álhírek terjesztését
A kormánypártok szerint a baloldal újra lebukott, és világosan látszik, semmitől nem riadnak vissza, hogy a járvány elleni hatékony védekezést és a kormányt támadják.Azért annak van némi diszkrét bája, amikor egy DK-s a 13. havi nyugdíjakkal kapcsolatban felszólal...
2010 óta 38 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak, reálértéken pedig 10,3 százalékkal; ha ehhez hozzáteszik a rezsicsökkentést, a nyugdíjprémiumot és kiegészítést, a rezsi- és az Erzsébet-utalványokat, akkor ezt hívhatnák 14. havi nyugdíjnak – minderről Nacsa Lőrinc (KDNP) képviselő beszélt a 13. havi nyugdíjról szóló általános vitában. Érdekes, hogy a szocialisták emlékezetéből véletlenül kitörlődhettek azok az intézkedések, amelyek az ő kormányzásuk alatt sújtották a nyugdíjasokat, és most is a kormányt hibáztatták mindenért (is), sőt, szerintük a Fidesznek lelkiismeret-furdalásuk lehetne, amiért nem hozták a nyugdíjasokat jobb helyzetbe.Fidesz: Amit a baloldal válság idején elvett, azt a polgári kormány válság idején visszaadja
A tizenharmadik havi nyugdíj visszavezetéséről szóló előterjesztés vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés csütörtökön. A javaslatot kormánypárti és ellenzéki képviselők is támogatásukról biztosították, utóbbiak ugyanakkor kritikát is megfogalmaztak.Nacsa Lőrinc: A baloldal lételeme a kettős mérce
Karácsony Gergely nácizik egy tüntetés kapcsán, de a két megölt fiatalról egy mondatot sem találunk - írja Facebook oldalán Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke.Nacsa Lőrinc: Karácsony Gergely vállalja végre a fenntartói felelősséget!
A kormánypártok szerint szinte nincs olyan nap, hogy ne derülnének ki újabb megrázó részletek a Pesti úti idősotthonról. Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szerdán arra szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy vállalja végre a fenntartói felelősséget.Nacsa Lőrinc: az isztambuli egyezmény a romboló genderszemlélet bevezetését erőlteti, tagadja a férfi és a női nem létét
Az isztambuli egyezményben olyan, ideológiailag terhelt pontok találhatók, amelyek kötelezővé tétele káros lenne a magyar társadalomra, ellentétes lenne a magyar alaptörvénnyel és a józan ésszel. Az egyezmény a romboló genderszemlélet bevezetését erőlteti, az egyezmény a fogalmak meghatározásánál társadalmi nemekről beszél, és megpróbálja letagadni a férfi és a női biológiai nem létét - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakció szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.KDNP: az isztambuli egyezmény ellentétes a kormány migrációs politikájával
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikai nyilatkozatot terjesztett hétfőn az Országgyűlés elé az isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról. A kisebbik kormánypárt szerint az egyezmény egyes pontjai ellentétesek a kormány migrációs politikájával.Nacsa Lőrinc: Még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon
Komoly különbség van a mostani kormány és a baloldal válságkezelése között - hangsúlyozta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc, hozzátéve: még jó, hogy ma nem Gyurcsányék vannak kormányon. A koronavírus nemcsak az emberek egészségének védelmét követeli meg, hanem a munkahelyekét is - hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.Ajánljuk még