nacsa lőrinc
Nacsa Lőrinc: Soros György a magyar baloldalnak is kijelölte az irányt
Nacsa Lőrinc országgyűlési képviselő videonyilatkozatában beszélt Soros György és a bevándorláspárti magyar baloldal kapcsolatáról. A politikus úgy fogalmazott: Soros György azért támadja Magyarországot, mert a magyarok nemet mondtak a bevándorlásra.A baloldal falaz a kamuvideós Korózsnak, ahelyett, hogy kiközösítené
A kormánypártok szerint a baloldal ahelyett, hogy kiközösítené a kamuvideós Korózs Lajost, falaz neki. Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője szerdán, videonyilatkozatában rámutatott: a járvány kitörésekor még olyan országokban is összefogtak a pártok, ahol hosszú évek óta politikai patthelyzettel küzdöttek; igaz ez Belgiumra, Spanyolországra, Romániára is.Nacsa Lőrinc: a baloldalon minden nap a kamuzásról szól
Miközben az ország minden erejével védekezik a koronavírus-járvány ellen, a baloldalon minden egyes nap csak a kamuzásról szól. Mialatt egész Európában egyre kritikusabb a koronavírusjárvány-helyzet, a magyar baloldal továbbra sem segít, inkább a kamuzást és Korózst választotta. A baloldal a járvány kezdete óta mást sem csinál, csak hazudozik és próbál hangulatot kelteni – közölte Nacsa Lőrinc, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője az MTI-vel.Nacsa Lőrinc tükröt tartott a gyűlölködő Szabó Tímea elé
Szabó Tímea továbbra sem érzi, mennyire méltatlan a népjóléti bizottságnak a vezető posztjára a szocialista Korózs Lajos, aki, a járvány elleni védekezést kamuvideókkal, álhírekkel, hamis statisztikákkal akadályozza. A Párbeszéd politikusának nyilván nem kínos Korózs személye, hiszen ugyanazokat a módszereket vetik be a pánikkeltés érdekében. Bármikor készek álhíreket gyártani és magát mentőtisztnek kiadó csaló hazugságaival telekürtölni a sajtót. Nacsa Lőrinc igyekezett tükröt tartani a gyűlölködő és álhíreket terjesztő Szabó Tímea elé, mikor helyére tette a politikust bemutató írásos jellemzést.A kamuvideós Korózs Lajos távozásáig nem jelennek meg a Fidesz-KDNP képviselői a Népjóléti bizottság járvánnyal kapcsolatos napirendjein
A Fidesz és a KDNP parlamenti képviselői mindaddig nem vesznek részt az Országgyűlés népjóléti bizottságának járványügyi napirendjein, ameddig a kamuvideós Korózs Lajos nem kér bocsánatot és nem távozik a testület éléről – mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő vasárnap, videonyilatkozatában.Jakab Péter akkora bunkó, hogy emberként is megbukott Nacsa Lőrinc szerint
Jakab Péter akkora bunkó, hogy ma felrúgta azt a 30 éves szokást, hogy egy új képviselőnek a frakcióvezetők gratulálnak. Ő (és egyébként senki a Jobbikból) ezt nem tette meg, amikor Koncz Zsófia pár perce letette az esküt – számolt be a Jobbik parlamenti hagyományokat felrúgó, méltatlan viselkedéséről közösségi oldalán Nacsa Lőrinc.Országgyűlés – Varga Mihály: a gazdasági eredmények biztos alapot adtak a járvány hatásainak enyhítésére
Az elmúlt évek költségvetési és pénzügyi makrogazdasági eredményei biztos alapot teremtettek a koronavírus-járvány okozta negatív gazdasági és társadalmi hatások enyhítésére – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2019-es költségvetés zárszámadásáról folytatott vitában, az Országgyűlés szerdai ülésén.Nacsa Lőrinc: egy képen a nyugat-európai “jobboldal” állapota
Nacsa Lőrinc a KDNP szóvivője saját közösségi oldalán posztolt egy képet, amin az európai jobboldal vezetője Donald Tusk és a liberális demokrata elnökjelölt, Joe Biden fognak kezet láthatóan tökéletes egyetértésben és harmóniában. A magyar politikus szerint ez a kép mindent elmond az európai jobboldal állapotáról.Nacsa Lőrinc: A baloldalon ugyanaz a Bajnai és Gyurcsány sorakozik, akik már egyszer tönkretették az országot
A baloldalon ugyanaz a Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc sorakozik, akik már egyszer tönkretették az országot; a két volt kormányfő, a Soros-hálózat és köztük a baloldal ifjúsági szervezete, a Momentum együtt készülődik az országgyűlési választásokra – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője a kormánypártok nevében vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján.Ajánljuk még