nagy attila tibor
Még Nagy József és Nagy Attila Tibor szerint is vérciki, amit Márki-Zay Péter a vidékiekről mond (videó)
Egy keresztrejtvényt sem tudnak megfejteni – ilyen kifejezéseket használva beszélt a vidéki magyar emberekről Márki-Zay Péter, aki egy olyan véleményt is megosztott, miszerint egy átlagos magyar faluban majdnem mindenki agymosott és már délelőtt részeg. Ez volt a téma a Polbeat Pankráció legutóbbi adásában is, ahol – bár próbálták árnyalni a kijelentéseket – még Nagy József, a 24.hu újságírója és Nagy Attila Tibor politikai elemző is vércikinek nevezte a kijelentéseket. Utóbbi szerint még akkor sem szerencsés ez a megfogalmazás, ha Márki-Zay másokat idézve osztotta meg ezt a véleményt a nagyközönséggel, hiszen egy miniszterelnök-jelölt minden egyes mondatának jelentősége van. Nagy József pedig azt mondta: "valóban nagyon rossz mondatok ezek", bár szerinte a Fidesz és a jobboldali sajtó szándékosan pörget tíz-húsz szerencsétlen kijelentést.Márki-Zay Péter a baloldali elemző szerint is gyámság alatt áll – Nagy Attila Tibor "panasza"
Példátlan, elképesztő a kampányok történetében, hogy egy sajtófőnök a saját főnökét teszi helyre. Amikor Márki-Zay össze-vissza beszél, amikor a sajtófőnök helyreteszi őt, miért hinnék el a választópolgárok, hogy ő határozott kézzel tudná vezetni Magyarországot? – vetette fel közösségi oldalán a kérdést Nagy Attila Tibor. A baloldali elemző azonban nem tett érdemi javaslatot arra, vajon mit lehet tenni, ha a miniszterelnök-jelölt teljesen alkalmatlan még arra is, hogy nyilvánosan megszólaljon.Nagy Attila Tibor: Márki-Zay miatt köhög az ellenzék kampánymotorja
Egyértelműen köhög az ellenzék kampánymotorja Nagy Attila Tibor szerint, aki a 168 Órának adott interújában emiatt egyértelműen Márki Zay Pétert tette felelőssé. A baloldali elemző szerint Orbán Viktor legjobb kampányfőnöke Márki-Zay, mivel olyan sztorikat szállít, amelyek az ellenzék számára kedvezőtlenek, a Fidesz számára azonban igazán kedvezőnek bizonyulnak.Márki-Zay kampánya egy rakás szerencsétlenség a baloldali elemző szerint
Márki-Zay Péter kampánya eddig egy rakás szerencsétlenség – így értékelte Nagy Attila Tibor Márki-Zay Péter kegyeletsértő, hamis és közfelháborodást kiváltó videós nyilatkozatát az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, amelyet a Mandiner szemlézett.Nagy Attila Tibor: a vereség útja, amelyre Márki-Zay rálépett az előválasztás után
Van annak egy diszkrét bája, hogy a "haza egyetlen reménységében" még saját elvtársai sem hisznek. Márki-Zay Péter magát az ellenzék fő esélyeseként állította be, miután Karácsony visszalépett a javára, mára azonban már szövetségesei sem veszik komolyan. Ennek ékes példája Nagy Attila Tibor politológus és Deák Dániel vezető elemző vitája az ATV Egyenes beszéd című műsorában, ahol a műsorvezető, Szöllősi Györgyi megkérdezte a jelenlévőket, hogy mit gondolnak az ellenzék mostani kampányáról. Itt fejtette ki Nagy Attila Tibor, hogy szerinte MZP – és az ellenzék – a vereség útján jár.Polbeat Pankráció – Baloldalról kapott pofont Gyurcsány Ferenc (Videó!)
Gyurcsány Ferenc már nincs a csúcson, a 2003 és 2006 között elmondott beszédeinek még volt eleje, közepe és vége, de azt kell mondanom Gyurcsány az utóbbi években bemutatott szónoki teljesítményéről, hogy az már csapongó, követhetetlen, nem mindig derül ki, hogy mit is akar, ha meg kiderül, az annál rosszabb – jelentette ki a Pesti TV Polbeat Pankráció című műsorának keddi adásában Nagy Attila Tibor. A baloldali elemző szerint a DK vezetője korábban megfontoltabb volt, nem fenyegetőzött nyilvánosan fideszes politikusok bebörtönözésével, egzisztenciális ellehetetlenítésével. Nagy Attila Tibor szólója végén Szarvas Szilveszter műsorvezető csak annyit kérdezett a jobboldali páholytól: kértek egy kávét? Figyelemre méltó, hogy Nagy Attila Tibor előadása alatt Nagy József olyan lázasan keresgélt a jegyzeteiben, mint aki nem is hallotta az elhangzottakat.Felélesztené a halálkampányt a baloldali tanácsadó
Ismét nagyot ment Nagy Attila Tibor baloldali tanácsadó, ezúttal az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A politikai elemző ismét arra buzdított, hogy a baloldal használja fel a járványban elhunytakat politikai céljaik elérésére.Polbeat Pankráció: Megérte a baloldalnak felépítenie a krumplikirály Jakab Pétert? (Videó!)
Az ellenzéki előválasztás miniszterelnök-jelöltjeinek népszerűségéről készített felmérést hozta témául Huth Gergely a Pesti Tv Polbeat Pankráció keddi adásában, majd azonnal parázs vita robbant ki az előválasztás demokratikusságáról. A Pesti Tv programigazgatója által idézett Kutatócentrum a felmérés alapján ugyanis azt a konklúziót vonta le, hogy Jakab Péter támogatottsága messze magasabb, mint Dobrev Kláráé és Karácsony Gergelyé együttvéve. Huth szerint a baloldali médiának is szerepe van abban, hogy felépítette a milliós fizetésből is nyomorgó Jakabot, amely most gólemként telepszik rá az őt megteremtő balliberális oldalra.Polbeat Pankráció: Hogy jut el valaki odáig, hogy megtagadja a nemzetét azért, mert utálja Orbán Viktort? (Videó!)
„Valaki, hogyan jut el oda, hogy azért, mert utálja Orbán Viktort megtagadja a saját nemzetét?” – tette fel a költői kérdést Lánczi Tamás, politológus a Polbeat Pankrációban, miután több baloldali politikus is bírálta a magyar futballválogatott tagjait azért, mert nem térdeltek le a magyar-ír meccsen, a közönség pedig nemtetszését fejezte ki azért, mert az ír csapat ezt megtette. A DK-s Niedermüller Péter pedig egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: jobb lett volna írnek lenni.Ajánljuk még