nagy-britannia
A brit külügyminiszter Floridában „geopolitikai kérdésekről” egyeztetett Trumppal
Sürgető fontosságúnak mondta Antony Blinken amerikai külügyminiszter Ukrajna további és azonnali segítését katonai eszközökkel kedden, David Cameron brit külügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján nemzetközi kérdésekről és kétoldalú együttműködésről szóló tárgyalásuk után. A brit külügyminiszter arról is beszámolt, hogy hétfőn találkozott Donald Trump republikánus elnökjelölttel, amit a kormányzati gyakorlatba illeszkedőnek nevezett. Hangsúlyozta, hogy Trump személyében egy választásra készülő ellenzéki politikussal tárgyalt, és utalt arra, hogy ez nem szokatlan. A találkozót magánjellegűnek nevezte, így annak tartalmáról csak annyit mondott, hogy geopolitikai témák széles körét is áttekintették.Migrációs hátterű férfi késelt halálra egy babakocsit toló anyát Bradfordban
A rendőrség hajtóvadászatot indított, miután megkéseltek egy babakocsit toló anyát Bradfordban, aki a kórházban belehalt a sérüléseibe – írja a BBC.Fóliába csomagolt emberitest-maradványokat találtak egy angliai parkban
Rendőröket riasztottak az angliai salfordi Kersal Dale-hez, miután egy műanyagba csomagolt emberi felsőtestet találtak egy természetvédelmi területen. Az ügyben nyomozás indult.Nagyon rosszul áll a brit kormány szénája, ilyen rossz eredményeket még nem mutatott
Óriási bajban van a brit kormányzó Konzervatív Párt, amely egy mostani felmérés szerint még a száz mandátumot sem tudná elérni, ha most tartanák a parlamenti választásokat. A közelgő voksoláson várhatóan olyan eredmény születik, amely még az az 1997-es katasztrofális vereséget is túlszárnyalja. Arról is pletykálnak, hogy még a választások előtt leváltják Rishi Sunak miniszterelnököt, hogy mentsék a menthetőt.Megtörte a hagyományt a rákbeteg Katalin hercegné: nem vett részt a húsvétvasárnapi misén
Több brit lap beszámolt arról, hogy Katalin hercegné nem volt ott a húsvétvasárnapi misén, amelyen a brit királyi család tagjai hagyományosan a windsori Szent György-kápolnában vesznek részt.Robbanás történt a Buckingham-palotánál
Felrobbant a Buckingham-palota kapujánál egy háromkerekű motoros riksa, amit legfőképpen a turisták városnézéséhez szoktak használni – számolt be róla a Ripost.Húsvét alkalmából a britek Pakisztánt ünneplik – The Right Brothers
Kanada legfelsőbb bírósága azt hitte, hogy valami trendi, WOKE dolgot csinál, amikor egy megerőszakolt nőt a tárgyaláson vaginával rendelkező személynek nevezett. Ez még a világ legidiótább országában is kiverte a biztosítékot, na persze nem mindenkinél. A húsvét közeledtével Európában mindeközben megihlette a keresztényeket a pakisztáni nemzeti nap, ezért fontosnak érezték a britek, hogy a legfontosabb épületükre kirakják a muszlim ország zászlaját. Ja, ez az épület egy templom. Egy jó nagy templom. De más bizonyíték is van arra, hogy csak a muszlimokkal bánnak „jól”, hiszen egy, a háború elől menekülő izraeli családot a legundorítóbb módon aláztak meg a britek a reptéren. Pedig ők tényleg megpróbáltak papírokkal, legálisan megérkezni a szigetországba.Késes támadás ért Londonban egy iráni ellenzéki újságírót
Késes támadás ért Londonban egy iráni ellenzéki újságírót. Az ügy vizsgálatát a Scotland Yard terrorizmusellenes ügyosztályának parancsnoksága irányítja. A sértett egyik kollégája szombaton elmondta: tavaly ellene is merényletet kíséreltek meg, és a rendőrség a mostani támadás után felszólította, hogy hagyja el otthonát.Ajánljuk még

















