nagy-magyarország
Szijjártó: a FARE önkéntes munkásőrök szervezete, akiknek fogalmuk sincsen a történelemről
Az Európai Labdarúgó Szövetség FARE (Football Against Racism in Europe) nevű diszkriminációellenes csoportja gyakorlatilag önkéntes munkásőrök szervezete; tagjainak fogalmuk sincs a történelemről, ha a magyar futballválogatottat azért jelentik fel, mert mérkőzésén nagy-magyarországos zászlók jelennek meg – közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.Csányi Sándor: súlyos következményekkel járhat a Nagy-Magyarország-jelkép használata
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke szerint könnyen súlyos következményekkel járhat, ha a szurkolók a válogatott mérkőzésein bármilyen formában megjelenítik Nagy-Magyarországot, de a háttérben továbbra is azon dolgozik, hogy a jelkép kerüljön le a tiltólistáról. A sportvezető a Nemzeti Sport honlapján csütörtökön kifejtette: nem gondolja, hogy az általa irányított szervezet a kérdésben megalkuvó lenne, illetve bárki megkérdőjelezhetné a bátorságát, amellyel illetékes helyeken kiáll a jelkép használatáért, de ebben az ügyben is, mint megannyi másban, "nem kicsinek vagy nagynak, de leginkább okosnak kell lenni".Az MLSZ egykori elnökségi tagja szerint csak a válogatottnak árt, ha a drukkerek Nagy-Magyarországot ábrázoló molinókkal szurkolnak
Lázadhatunk a tiltás ellen, de ezzel csak a magyar labdarúgásnak és a magyar csapatoknak ártanánk – mondta Borbély Zoltán a Mandinernek. A Nagy-Magyarország drapériát nem a magyar, hanem az európai szövetség tiltja egy lista alapján. Az MLSZ egykori elnökségi tagja szerint vagy elfogadjuk ezeket a szabályokat, vagy ha nem, akkor vállalnunk kell a következményeket. Az UEFA ugyanakkor egészen meghökkentő dolgokért is szankcionál.Az UEFA betiltja a Nagy-Magyarország-jelképek használatát a válogatott meccseken
Az UEFA kitiltja a Nagy-Magyarország-jelképet a válogatott meccsekről – írja a Magyar Nemzet, hozzátéve: ehhez az állásfoglaláshoz igazodva a Magyar Labdarúgó-szövetség nem engedélyezi a szurkolóknak a Nagy-Magyarország jelkép használatát az UEFA által szervezett mérkőzéseken.Hordjanak bátran Nagy-Románia sálat a románok! – Józan hangok a román sajtóból
Noha sok-sok futballszakmai érdekességgel szolgált a görög–magyar mérkőzés (2022. november 20.), ennek ellenére olyan témától lett hangos a sajtó – legfőképpen a szomszédos országok médiumai –, amely távolabb áll a futballtól, mint Makó Jeruzsálemtől. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Nagy-Magyarország térképével díszített sálat viselt a mérkőzésen és ez „nagymagyar” riadalmat keltett mindazon országokban, melyek a trianoni békediktátum, majd a II. világháborút lezáró 1947-es párizsi békeszerződés következtében kaptak a Magyar Királyság területéből. „Orbán Viktor vissza akarja szerezni Erdélyt!” „A magyar miniszterelnöknek revizionista szándékai vannak! Erdélyt el akarják rabolni a magyarok!” – telt meg rövid időn belül a román sajtó ezekkel és az ezekhez hasonló pánikot kelteni igyekvő, „figyelemfelhívó” írásokkal.Orbán Viktor a nyakában egy sállal kettétörte a Kisantantot – Raffay Ernő volt a Polbeat vendége (VIDEÓ!)
A szomszédos országok politikusai – Szerbiát kivéve – mind nemtetszésüket fejezték ki a magyar miniszterelnök Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálja miatt. Szerbia azonban nem állt be a sorba, ezzel pedig Orbán Viktor kettétörte a Kisantantot – vélekedett Raffay Ernő történész, az Antall-kormány egykori honvédelmi államtitkára a Polbeatben. A volt politikust Stefka István, a PestiSrácok.hu tiszteletbeli főszerkesztője és Kroó Zita kérdezte, aki a románokat kiemelve elmondta, hogy ők trianoni pszichózisban szenvednek. A beszélgetés során kitértünk arra is, hogy kik és miért munkálkodnak azon, hogy megszűnjenek a nemzetállamok és hogyan kell elképzelni a jövő embereit, ha ez bekövetkezik. Kalergi írását felidézve Raffay elmondta, hogy egyiptoid típusú fogyasztókat akarnak létrehozni, akik kicsit alacsonyak, kicsit barna a bőrük és nem gondolkodnak semmin.A V4-ek találkozóján is téma lehet Orbán Viktor sálja
Hatalmas vihart kavart a biliben Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló sálja, amit a magyar–görög barátságos meccsen viselt a miniszterelnök. A cseh miniszterelnök ezzel kapcsolatban a Reutersnek arról beszélt, hogy Kassán, a V4-es miniszterelnökök találkozóján is szóba fog kerülni a sál.Szili Katalin a PS-nek: Orbán Viktor nagy-magyarországos sálja bántja az érzékenységüket, de az nem probléma nekik, hogy szétverik a Turul-szobrot – Ferkó Dániel kérdez (Videó)
Kiverte a biztosítékot szomszédainknál, hogy a magyar–görögfocimeccsen Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálban jelent meg. Románia, Ukrajna és Ausztria is hevesen és érzékenyen reagált a sálra, sőt, Ukrajna még a magyar nagykövetet is berendelte. A románok barátságtalan gesztust emlegetnek, az osztrákok pedig gúnyosan úgy reagáltak: szólni fognak az Orbán-kormánynak, hogy száz éve megszűnt a Magyar Királyság. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott nem érti, hogy miközben egy nagy-magyarországos sál ennyire bántja szomszédaink érzékenységét, azt már nem tartják problémának, hogy Munkácson szétverik a Turul-szobrot. Miniszterelnöki sálról, nacionalizmusról, Turulról, Trianonról és kettős mércéről bővebben a Szili Katalinnal készült beszélgetésben! Nézzék meg a videót, érdemes!Az osztrák külügyi szóvivő szemét is bántja Orbán Viktor Nagy-Magyarországot ábrázoló sálja
A labancok sem hagyhatták szó nélkül, hogy Orbán Viktor a nyakába mert venni egy Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálat. Most az osztrák külügyi szóvivő szólalt meg a rendkívül fontos nemzetközi kérdésben.Ajánljuk még