nagy-szénás
Menczer Tamás reagált az őt ért vádakra Füri András lemondása miatt
Füri András, a Duna–Ipoly Nemzeti Park korábbi igazgatója januártól már nem tölti be tisztségét az intézmény élén. A balos sajtó természetesen azonnal rászállt az ügyre, és azt állították, hogy az igazgatót Menczer Tamással kialakult vitája miatt mondatták le. Nem meglepő módon azonban a vádak hamisak. Menczer Tamás közösségi oldalán cáfolta meg a vele kapcsolatos hazugságokat.Menczer Tamás: "Milyen meglepő... Gyurcsányné a képben"
Vojczek Judit – aki "természetvédőként" ellenzi, hogy a Nagy-Szénás hegyen felgyújtott kereszt helyén ismét kereszt álljon, így a korábbi állapotot helyreállítsuk – Gyurcsányné embere, Gyurcsány Ferenc feleségének támogatását bírja – írja Menczer Tamás a Facebookon.Menczer: a Duna-Ipoly Nemzeti Park „fura ura” a környezetvédelemre hivatkozva tiltaná a felgyújtott kereszt visszaállítását
Már önmagában botrány, hogy valaki felgyújt egy keresztet Magyarországon, de hogy aztán egy magyar nemzeti park vezetője környezetvédelmi okokra hivatkozva ne engedje azt helyreállítani, már a burkolt kereszténygyűlölet fogalmát is kimeríti. Menczer Tamás Facebookon üzent a Duna-Ipoly Nemzeti Park „fura urának”.Skót duda – Ott tart a világ, hogy a fűrészlábú szöcske fontosabb, mint az ember (Videó)
A leánykökörcsin, a borzas vertő vagy épp a fűrészlábú szöcske az oka annak, hogy nem lehet az augusztusban felgyújtott keresztet újra felállítani a Nagy-Szénás-hegyen – legalábbis e mögé bújnak a környezetvédők, akik közül van, aki bírósági úton támadta meg Menczer Tamás külügyi államtitkár azon törekvését, miszerint az eredeti állapotot a hegyen visszaállítanák. Az e heti Skót dudában Gav Duncan elmondta, hogy ő úgy látja, az állatok már fontosabbak, mint az emberek, legyen szó a fűrészlábú szöcskéről vagy egy delfinről. A műsorban beszélgettünk ezen kívül a Mikepércsi Anyákról is, akik egy elég sajátos, olykor kabaré jellegű gyűlést tartottak a városban, ahol vagy a mikrofon rakoncátlankodott, vagy a felszólaló tűnt el. Végül megtudtuk, hogy a Párbeszédnek nincsenek támogatói, így Szabó Tímeáék önmagukat képviselik a parlamentben.Menczer Tamás: modernkori keresztényüldözés zajlik Magyarországon
A Nagy-Szénás hegyen hosszú ideje állt egy kereszt, amit augusztus végén ismeretlenek felgyújtottak. Menczer Tamás külügyi államtitkár Facebook-üzenetében elmondta: elfogadhatatlan, hogy valaki ilyet csináljon. Majd megjegyezte, hogy itt messze nem csak vallási kérdésről van szó. Most új kereszt felállításán dolgoznak, de a Duna-Ipoly Nemzeti Park igazgatója és a Nagykovácsi Természet- és Környezetvédő Egyesület ezt nem akarja, a miértje ennek pedig egészen elképesztő. Menczer azonban azt ígéri, harcolni fog ez ellen a modernkori keresztényüldözés ellen.Fakivágási pánik az Ördögtoronynál – Az egyedül hazánkban honos pilisi len megmaradása indokolta a gyérítést
A feketefenyő-állomány gyérítése miatt jelentek meg aggódó posztok a Facebook közösségi portálon, több képet is közölve a fák kivágásáról. A helyi természetjárók, természetvédők megnyugtatása érdekében megkérdeztük a Pilisi Parkerdő Zrt.-t, mi is történt valójában az Ördögtorony környékén. Előrebocsátjuk: a terület védettségét meghatározó, csak Magyarországon, és csak ezen a területen növő pilisi len állományának védelme áll a középpontban. Az élőhely különleges természetvédelmi értékeit és az azok megőrzésére tett erőfeszítéseket elismerő „Európa Diploma” feltételrendszerének fenntartása érdekében a munkálatok szükségességét az Európa Tanács a tavalyi évben a területen járt ellenőre is megállapította.Ajánljuk még