nagykanizsa
A régiók adottságaihoz igazodó fejlesztéspolitikára van szükség Navracsics Tibor szerint
A következő évek feladata, hogy megtaláljuk azokat az eszközöket, kereteket, amelyekkel a különböző régiók a saját helyzetüknek megfelelő elbánásban részesülhetnek a fejlesztéspolitikában – mondta Navracsics Tibor pénteken, Nagykanizsán.Megduplázódott a jelentkezők száma a Pannon Egyetem körforgásos gazdaság képzéseire
Több mint félezren jelentkeztek az idén a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ, 163-an első helyen jelölték meg a nagykanizsai felsőoktatási intézményt - írja a kanizsaiujsag.hu. A fenti számok azt mutatják, hogy konkrétan megduplázódott az érdeklődés a korábbi évekhez képest a körforgásos gazdasággal kapcsolatos képzések iránt. Az egyetemen olyan képzéseket igyekeznek indítani, amelyek megfelelnek a piaci igényeknek. Az új kurzusok egyaránt a körforgásos gazdaság témáját helyezik előtérbe, mesterszakon tervező-fejlesztő mérnök és gazdaságmenedzsment szakirányon lesz lehetőség továbbtanulni, a fenntartható és körforgásos turizmus képzést pedig alapszakon végezhetik el a hallgatók.Nagykanizsa lehet a vízkutatás egyik nemzetközi központja
A magyar kormány három éve döntötte el, hogy új pályára állítja a felsőoktatást. Egy olyan pályára, amelyen az egyetemek saját gazdasági környezetüket alakítják, úgy, hogy az sikeres legyen. Az volt a cél, hogy hogy jól működő, hatékony, közjóval is foglalkozó intézmények jöjjenek létre, amelyek nemzetközi szinten képesek partnereket megszólítani - erről beszélt a Pannon Egyetem projektindító sajtótájékoztatóján Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. Elhangzott, hogy a kormány a célok elérése érdekében 70 milliárd forint támogatást nyújt infrastrukturális fejlesztésekre. Ebből 4 milliárd forintot kap a Pannon Egyetem, az összegből csaknem másfél milliárd forintot fordítanak a nagykanizsai Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központhoz tartozó Soós Ernő Kutató-Fejlesztő Központnak helyet adó épület teljes felújítására. A Kutató-Fejlesztő Központ a vízkezeléssel és a víztisztítással kapcsolatos tudományos munka egyik nemzetközi központja lehet a jövőben.Nulla energiaigényű bölcsődét alakítottak ki Nagykanizsán
Csaknem 240 millió forintból alakítottak ki bölcsődét Nagykanizsán, az intézmény napelemes és hőszivattyús felszereltsége révén sem földgáz, sem áram nem kell az energiaellátásához – közölte a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft.Gulyás Gergely: az emlékezés a szövetség megerősítése őseinkkel
Az emlékezés a szövetség megerősítése őseinkkel; ha felismerjük, hogy örökösök vagyunk, van mit folytatnunk, fel tudjuk fedezni ennek az évezrednek a tapasztalatait, és különösen azt, amit a jövőbe átvinnünk érdemes – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, Nagykanizsán. Gulyás Gergely a nagykanizsai önkormányzat augusztus 20-ai megemlékezésén arról beszélt, hogy Szent István viharos, nehéz és ellentmondásos korban államot alapított és országot épített, amely kiállta az idők próbáját.A Fidesz kiirtására buzdít a Népszava újságírója, aki fertőző gócnak tartja a kormánypártot
A baloldali tollforgató úgy véli, hogy „a Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával, a társadalommal és Nagykanizsával szemben”. Ferincz Jenő szerint a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén, amelyet radikálisan ki kell irtani – derül ki a Mandiner cikkéből.Szijjártó: a kormány két jelentős munkaerőpiaci ígéretét is teljesítette
A kormány két fontos ígéretét is teljesítette: egyrészt mára létrejött Magyarországon a 2010-ben bejelentett egymillió új munkahely, másrészt pótolták a koronavírus által elpusztított munkahelyek mindegyikét – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Nagykanizsán.Gulyás Gergely: a kormány támogatja a hitéletet
A kormány támogatja a hitéletet, az egyházi intézményeknek jelentős mértékű támogatást biztosít a fejlődéshez, fejlesztésekhez – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken, Nagykanizsán. Gulyás Gergely a református gyülekezet Kanizsai esték című előadássorozatának vendégeként és az azt megelőző sajtótájékoztatón arról beszélt: ha azt akarjuk, hogy Magyarország hosszú távon magyar ország maradjon és a keresztény kultúra határozza meg a mindennapjainkat, akkor szükség van arra, hogy a mindenkori kormányzat és a történelmi egyházak között jó legyen a kapcsolat, a kormány támogassa az egyházakat mindennapi feladataik ellátásában.Magasabb fokozatba kapcsol a magyar–horvát infrastruktúra-fejlesztés
Fejleszteni kell a Magyarországot Horvátországgal összekötő infrastruktúrát, ugyanis a határ menti együttműködés dinamikusabbá tétele elősegíti a gazdaság gyors újraindítását – jelentette ki a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, miután a horvát kormány két tagját fogadta Nagykanizsán.Ajánljuk még