nat
Kövér László a PS-nek: Nagy az igény a kommunizmus örököseinek körében a múlt eltörlésére (Videóval!)
Az ezredforduló óta február 25. a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja – erre emlékeztek ma a nemrégiben újra felavatott Nemzeti Vértanúk Emlékművénél, ahol koszorúzásokkal és a diktatúra szörnyűségeinek felidézésével adóztak az áldozatok előtt. A szimbolikus emlékművet, amelynek eredetijét 1945-ben a megszálló szovjet csapatok pusztították el, majd helyére Nagy Imre szobra került, októberben avatták újra. A hely szimbolikáját az adja, hogy a teret és a rajta álló Nagy Imre-szobrot a baloldal évtizedekig használta a kommunizmus bűneinek szőnyeg alá söprésére és relativizálására. Erről beszélt a PestiSrácok.hu stábjának Kövér László, akit arról is kérdeztünk, hogy vajon elég-e a kommunizmus mai képviselői elleni harcban az emlékezetpolitika. Emellett videónkból az is kiderül, hogy miért érdekük a velünk élő kommunistáknak a nemzeti politika és oktatás ellen hergelni a közbeszédet, ahogy az is, hogy miért érdemes az előző generációk tudását a felnövekvő nemzedéknek továbbadni. Műhiszti, vagy politikai skizofrénia? Fasisztázzák és lázítanak Wass Albert ellen a szocialisták és két tapolcai politikusuk gyereke is Wass Albert emlékesten szerepel
Hatalmas műhiszti az ellenzéki pártok és politikusok részéről, hogy Wass Albert műveinek tanítása ellen lázítanak. Azt már korábban bemutattuk, hogy az erdélyi író egyébként 2012 óta szerepel a NAT-ban, valamiért ez mégis csak most lett ekkora probléma. Most egy olyan képmutató esetre bukkantunk, ami még világosabbá teszi, ismételten csak politikai akcióról van szó, amivel az egyre nagyobb problémákkal küzdő MSZP politikusai próbálnak némi figyelmet kierőszakolni maguknak. Tapolcán ugyanis a szocialisták két politikusának a fia is büszkén szerepel színpadon, nagyközönség előtt a hagyományos Wass Albert Emlékesten. Ráadásul annak szervezője a szintén ellenzéki önkormányzati képviselő könyvtárigazgató. Az erről árulkodó képeket a rendezvényről szóló tudósításokban és Tapolca Város hivatalos honlapján szúrtuk ki. A legszebb az egészben, hogy az egyik előadó, szereplő ráadásul maga is ifjú baloldali politikus, az MSZP ifjúsági szervezetének helyi vezetője. Vajon a tapolcaiak Wass munkássága előtti tisztelgése a valódi, vagy a szocialisták oktatási szakpolitikusának nácizó kirohanása, avagy csupán színjáték az egyik, vagy esetleg mindkét megnyilvánulás? Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.