nato
A lengyel kormányfő szerint a NATO-nak Ukrajna további támogatásával kell válaszolnia az orosz mozgósításra
A Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett részleges mozgósítás további mobilizációra kell, hogy sarkallja a szabad világot, a NATO-nak Ukrajna pénzügyi támogatásával és fegyverszállításokkal kell válaszolnia rá – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerdán. Morawiecki a délkelet-lengyelországi Nowa Dęba település melletti gyakorlótéren nyilatkozott, ahol megtekintette a Niedźwiedź–22 fedőnevű lengyel–brit–amerikai hadgyakorlatot.Magyarországnak is köszönhető, hogy a NATO a világ legerősebb katonai szövetsége
Magyarország hadereje nélkül a NATO sem lenne ilyen erős, a balti légtérellenőrzési misszióban résztvevő magyar katonák pedig a szövetség védelmén keresztül hazánk biztonságát is óvják - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a litvániai siauliai légibázison.Stoltenberg szerint kritikus szakaszhoz ért a háború
Kritikus szakaszába lépett Oroszország Ukrajna elleni háborúja, az utóbbi napokban újabb területeken kezdődött fegyveres konfliktus ukrajnai területen – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel pénteken, Brüsszelben közösen tartott sajtótájékoztatóján.A finn és svéd NATO-csatlakozás vétóját és az ügynök-politikusok átvizsgálását is felvetette Novák Előd
Svédország és Finnország is csatlakozna a NATO-hoz, azonban a Mi Hazánk Mozgalom szerint ennek jóváhagyása újabb provokációnak minősülne Oroszország szemében, amely a háború kiszélesedéséhez is vezethet. Novák Előd, a párt országgyűlési képviselője hétfőn a Parlament épülete mellett tartott sajtótájékoztatón, ahol a háborúból való kimaradás fontosságát hangsúlyozta, valamint a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva azt is elmondta, korlátozni kell az ügynök-gyanús magyarországi politikusok tevékenységét. Utóbbi kijelentésével többek között korábbi pártjának elnökére, Gyöngyösi Mártonra utalt, valamint Márki-Zay Péterre, aki a PS-nek elismerte, Orbán és Ukrajna sorsáról is tárgyalt a Belgrád bombázását irányító amerikai tábornokkal, mielőtt annak szervezete közel 2 milliárd forinttal támogatta volna a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalmát.Márki-Zay Orbán és Ukrajna sorsáról is tárgyalt a Belgrád bombázását irányító amerikai tábornokkal (PS-videó)
Wesley Clark nyugalmazott amerikai tábornokkal egyeztetett márciusban Márki-Zay Péter, most pedig a PestiSrácok.hu kérdésére válaszolva részleteket is megtudhattunk a beszélgetésről, ami azóta egy egészen más olvasatot nyert. Clark ugyanis nemcsak arról híres, hogy ő vezényelte a Belgrád bombázását végrehajtó NATO-csapatokat a délszláv háború idején, hanem annak az Action for Democracy nevezetű (Soros-) szervezetnek is az egyik vezetője, amely vállaltan a magyar és lengyel kormányok megdöntésének finanszírozására jöttek létre. Tőlük kapott 1,8 milliárd forintos kampánytámogatást Márki-Zay Péter aki stábunknak elmondta, hogy Ukrajnáról és Orbán Viktorról is tárgyalt a nyugalmazott amerikai tábornokkal. Hogy mindez nemzetbiztonsági szempontból mit jelent, azt már olvasóink ítéletére bízzuk.Maróth Gáspár: A katonák tudása a legnagyobb érték
Hazánk biztonságának egyik záloga a Magyar Honvédség és a haderőfejlesztési program, amely az orosz-ukrán háborúval előállt biztonságpolitikai környezetben csak még fontosabbá vált – mondta a honvedelem.hu-nak adott interjújában dr. Maróth Gáspár. A Honvédelmi Minisztérium frissen kinevezett államtitkára leszögezte: a magyar emberek érdeke, hogy kimaradjunk a szomszédban zajló fegyveres konfliktusból.Stoltenberg: a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sarkvidéken
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a Welt am Sonntag című német lapnak nyilatkozva jelentette be, hogy az orosz fenyegetés miatt a NATO megerősíti jelenlétét az Északi-sark térségében.A cseh parlament jóváhagyta a NATO északi bővítését
A cseh parlament mindkét kamarája jóváhagyta Finnország és Svédország NATO-tagságát, ami a nyugati védelmi szövetség évek óta legjelentősebb bővítése.Duda Kijevben: Lengyelország a háború utolsó napjáig támogatja Ukrajnát
Andrzej Duda lengyel államfő kedden Kijevben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott kétoldalú megbeszélésén kijelentette, hogy országa addig támogatja Ukrajnát, amíg szükséges – jelentette a Jevropejszkaja Pravda hírportál.Ajánljuk még
















