Pesti Srácok

nav

Legalább négy éven át "tehette zsebre" 1300 dolgozója levont járulékait az Iványi-féle Oltalom egyesület

Magyar ugar 2022 február 22.
Hosszabb ideje nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Iványi Gábor karitatív egyesületével összefüggésben. Úgy tudjuk, az eljárás olyan alkalmazottak bejelentésére indult, akik rájöttek, hogy semmilyen járulékot nem fizetnek utánuk Iványiék. Megkeresésünkre a NAV közölte, hogy mintegy hárommilliárdos költségvetési csalás ügyében folyik az eljárás, de az Oltalom Karitatív Egyesület nemcsak a költségvetést károsította meg, hanem mintegy 1300 dolgozóját is, akiktől négy éven át úgy vonta le munkabérekből a személyijövedelemadó-előleget, a nyugdíjjárulékot, valamint az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot, hogy azokat már nem fizették be. Ez egyébként azt jelenti, hogy ennek az 1300 embernek sem a szolgálati éveik, sem a nyugdíjuk nem rendezett, sőt, egészségügyi ellátásuk is veszélybe került. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy nemcsak a hajléktalanellátásra és egyéb szociális ellátásra szakosodott intézményeik dolgozóit károsították meg, hanem a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által működtetett vidéki iskolák, óvodák dolgozóit is, többek között halmozottan hátrányos helyzetű szabolcsi településeken. Csak a vizsgált négy év alatt hárommilliárd forintnyi dolgozói járulékot "tettek zsebre" (azaz vontak le és nem fizettek be alkalmazottaik után) – tegyük hozzá, hogy azóta további két év telt el, amelyben nem valószínű, hogy változott volna adózási gyakorlatuk...
Ajánljuk még

A disznóságok és a PestiSrácok - Ilyen volt az idei Vas vármegyei böllérverseny (videó és galéria)

‎PS Riport február 17.
A disznóvágásnak rituáléja van. Szakrális esemény, ami összehozza a családot, a szomszédokat és az egyik elmaradhatatlan hagyománya a magyar nemzetnek. Az évről-évre Győrváron megtartott Vas Vármegyei Gasztronómiai Fesztiválon és Böllérversenyen egy lépéssel ennél is tovább mennek, hiszen az erdélyi szórványtól a Felvidékig hozzák össze a magyarságot, sőt: velük érkezve a történelmi Magyarország népeinek képviselői is ellátogatnak a fantasztikus hangulatú rendezvényre.

Magyar galamb a világ tetején

‎PS Riport 2024 január 24.
Igazi világcsúcs az az eredmény, amit a most zajló postagalamb olimpián Szentesi Endre mosonmagyaróvári postagalambász Miss Olimpic 203 nevű galambja elért. A hároméves kék tojó két kategóriában is elsőként végzett, ami azt jelenti, hogy a magyar galambász két aranyérmet is átvehet a pénteken kezdődő olimpiai díjkiosztón, Hollandiában. Arra még soha nem volt példa sehol a világon, hogy egy galamb egy olimpián két kategóriában is első helyen végezzen. Miss Olimpic 203, a magyar tenyésztésű galamb tehát történelmet írt, ezzel történelmet írt, ezzel hazánkat felrepítve a világ tetejére, ebben a komoly nemzeti hagyományokkal rendelkező sportágban. Még egy hozadéka is van, lehet a szenzációs eredménynek. Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy 2026-ban otthont adjon a következő postagalamb olimpiának - mondta a PestiSrácok.hu-nak Hegyi György, a Magyar Postagalamb Sportszövetség elnöke.

Szalai Piroska a PS-nek: A szolidaritási hozzájárulás nem pusztán a szolidaritásról szól, hanem a vidék jogos kompenzációja is (Videó)

‎PS Riport 2023 július 19.
Dobrevék újabb és újabb táblázatokkal próbálják bizonyítani, hogy Magyarország borzalmas, élhetetlen hely, csakhogy erről az Eurostatot elfelejtették értesíteni. A számok ugyanis makacs dolgok, ebből pedig kiderül, hogy a mélyszegénység a legtöbb uniós állampolgárt jobban fenyegeti, mint a magyar embereket, ráadásul a rekordmagasságba törő infláció sem tudta letörni az életszínvonalat. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva Szalai Piroska elmondta: ennek oka a magas foglalkoztatottság és a gazdaság komoly teljesítménye. Utóbbi Karácsony propagandáját is kikezdi, hiszen a növekvő gazdasági teljesítmény a cégek bevételeinek növekedéséhez vezet, így pedig Budapest is több iparűzési adóhoz jut. Mivel számos vállalkozás vidéken is tevékenykedik, de Budapesten adózik, így Szalai szerint a szolidaritási adó nemcsak szolidaritás a szegényebb önkormányzatok felé, hanem egyfajta jogos kompenzáció is a vidéknek, a budapesti cégek kasszájába juttatott bevételekért.