navracsics tibor
Navracsics Tibor: a nemzetért viselt felelősség stabil közös alap az önkormányzatokkal
Az önkormányzati autonómia szent és sérthetetlen, de van egy találkozási pont a központi kormányzattal: a nemzetért viselt felelősség - hangsúlyozta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) 35 éves jubileumi küldöttgyűlésén kedden Budapesten.Kezdetét veheti az Erasmus-per, ami akár másfél–két évig is tarthat
Hat magyar egyetem, köztük a Semmelweis is sérelmezte, hogy az Európai Bizottság úgy döntött, hogy a jövőben az alapítványi fentartású egyetemek (összesen 21 ilyen egyetem van) nem kaphatják meg a nekik járó uniós forrásokat, ezzel a diákjaikat kirekesztve az Erasmus+ csereprogramból és a Horizont kutatás-fejlesztés programból. Bár a kormány már több mint egy éve küzd a bizottsággal ez ügyben és a feltételeket is teljesítették, még mindig nem történt érdemi lépés az ügyben. Az uniós bíróság viszont most befogadta az egyetemek beadványát, amit még 2023 májusában nyújtottak be az ügy rendezése érdekében. A diákok fejlődési lehetőségeit addig a magyar kormány állja a Pannon program keretein belül.A magyar uniós elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita
A magyar uniós elnökség egyik legfontosabb témája lesz a kohéziós politika jövőjéről szóló vita – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter csütörtökön, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében zajló első Kohéziós Csúcstalálkozón.Navracsics Tibor: felelősséggel kell emlékezni, hogy jobb világ szülessen
Fontos évről évre emlékezni a holokauszt áldozataira, továbbadva az emléket, és annak érdekében munkálkodni, hogy a jövő nemzedékek egy jobb világban élhessenek – fogalmazott a közigazgatási és területfejlesztési miniszter a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján rendezett megemlékezésen, kedden, Tapolcán.Navracsics Tibor: a felsőoktatás hosszú távú befektetés
A felsőoktatás hosszú távú befektetés, amelynek megtérülése a következő nemzedékek idején bontakozik ki – mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter hétfőn, Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogtudományi Kara felújított Kecskeméti utcai és ahhoz csatlakozó Magyar utcai épületszárnyának átadásán. Navracsics Tibor úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány ezért az európai uniós forrásokat a többi között a felsőoktatásba fekteti be.Navracsics: az elöregedés fenyegeti a Balatont, mert sok budapesti idős költözik oda a nyugdíjas éveire
Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter egy siófoki konferencián beszélt a Balaton demográfiai helyzetéről, ami szerinte nem túl fényes, ugyanis a fiatalok elköltöznek onnan, az idős, tehetős budapestiek pedig házakat vásárolnak ott. Szerinte válság van, amivel foglalkozni kell, ezért a területfejlesztésben az új fókusz a kis- és középvárosokra került és „fontos feladat a vidék népességmegtartó erejének fokozása. Navracsics azt mondta, cél, hogy 6 éven belül Magyarország kerüljön az öt legélhetőbb uniós ország közé, ezért a területi egyenlőtlenségeket csillapítani kell.Navracsics Tibor: a most felszabadított uniós forrás jó része a pedagógusok bérének emelésére megy
A Magyarország számára legutóbb megítélt 2 milliárd eurónyi uniós összeg jó része a tanári bérek emelésére megy, de egy jelentős rész jut a közoktatás általános korszerűsítésére és modernizációjára is - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az EU-források 2024 című Portfolio-konferencián szerdán Budapesten, hangsúlyozva: ma már nem az a kérdés, hogy mikor érkeznek az európai uniós források, hanem az, hogy mennyi érkezik és "mire használjuk".Véleményt mondott a vitatott elnöki kegyelemről Navracsics Tibor és a Magyar Katolikus Egyház is
Mint lapunk is megírta, kedden órákon át tartó meghallgatáson adott magyarázatot érintettségéről a kegyelmi botrányban Balog Zoltán a Magyarországi Református Egyház Zsinatának székházában. Balognak bizalmat szavazott a Magyarországi Református Egyház Zsinata titkos voksoláson; a hírek szerint a zsinat 86 százaléka támogatta a kegyelmi botrányban érintett püspököt, aki így maradt pozíciójában. A Magyar Katolikus Egyház az Index megkeresésére így reagált az ügyre: a gyermekek bántalmazása, az ellenük elkövetett visszaélés súlyos bűn és bűncselekmény, történjék az bárhol. Az atv.hu értesülései szerint ma rendkívüli zsinat ülhet össze, amely kérheti Balogot lemondásra, de erővel a posztjáról el nem mozdíthatja őt.Íme, Novák Katalin lehetséges utódjai, több meglepő név is felmerült – Az LMP is saját jelöltet állít
Az Index információi szerint hétfőn délután kezdtek bele egy nagy közvélemény-kutatásba, hogy szondázzák az államfőjelöltek ismertségét és népszerűségét. A több ezer fős mintán végzett felmérésben közéleti és gazdasági kérdéseket is érintenek. Úgy tudjuk, hogy a jövő hét közepére már meglesznek az eredmények, így a február 21-i frakcióülésen akár dönthetnek is az államfőjelölt személyéről.Ajánljuk még