nbh
Biztos jó dolog, hogy elkapjátok ezeket a maffiózókat? - Így "harcolt" a titkosszolgálat Gyurcsányék idején a szervezett bűnözés ellen
Hosszú interjút adott a HVG-nek a Szilvásy-féle kémügyben bűnpártolással vádolt, majd bűncselekmény hiányában jogerősen felmentett Laborc Sándor. A volt NBH-vezér beszélt többek között a Pegasus-ügyről, a 2006-os eseményekről és ezek kapcsán vezető fideszes politikusokat is érintő adatgyűjtésről, illetve Portik Tamás maffiózóval folytatott találkozóiról. Laborc az interjúban érintette az akkori titkosszolgálat és a rendőri vezetők közötti konfliktust is, ami szerinte a rendszerváltás után másfél évvel kezdődött, amikor „az NBH figyelte a szervezett bűnözést”. Az egykori főigazgató szerint az akkori szolgálatok mindig kizárólag szakmai alapon jártak el, igaz, ennek ellentmond Orosz István, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnszervezetek elleni osztályának volt vezetője. A kecskeméti maffiaügy 2008-ban visszavonult felgöngyölítője portálunknak adott korábbi interjújában hangsúlyozta, hogy Gyurcsányék idején a titkosszolgálat több munkatársa is a maffiózókat védte, az ellenük dolgozó rendőrök ellen pedig lejáratási akciót szerveztek. Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke Szilvásy Györgyék felmentő ítéletét
Megdöbbentőnek tartja a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori vezetőit és a Gyurcsány-kormány volt titkosszolgálati miniszterét, Szilvásy Györgyöt is érintő, kémbotrány néven elhíresült büntetőper elsőfokú, felmentő ítéletét Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke. A Fidesz politikusa annak fényében lepődött meg igazán, hogy a bíróság bűncselekmény hiányában mentette fel Szilvásyékat. Ugyancsak rácsodálkozott a törvényszék döntésére Gulyás József, a bizottság korábbi, SZDSZ-es tagja is, aki szerint az ügyben olyan súlyos szakmai hibák, szabálytalanságok történtek, hogy ennek valamilyen következménye kellett volna, hogy legyen. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.