nélküled
Szorosabbra fűzi együttműködését az Ismerős Arcok és a DAC (VIDEÓ)
Szorosabbra fonódik az együttműködés az Ismerős Arcok zenekar és a felvidéki Dunaszerdahely labdarúgócsapata, a DAC között – jelentették be nemrégiben Komáromban, az Egressy Béni Városi Művelődési Központban, ahol a zenekar bemutatta legújabb albumát.Nélküle(d): felmondott az Indexnél, az utód Telexnek már nem kell Miklósi Gábor
Az Index korábbi újságírója azzal vívta ki magának a figyelmet, hogy egyedül ő nem állt fel a Puskás Aréna nyitóünnepségén az Ismerős Arcok Nélküled című dalára. Most az eddigi barátai is elárulták.Íme, a Férfiak klubja és a The right brothers első adása a PestiTV portálján! (videók!)
Majorosi Marianna, a Csík zenekar nagyszerű énekesnőjének direkt a PestiTV nézőinek elénekelt Himnuszával, majd már a stúdióban, az Ismerős Arcok Nélküled című himnuszával indult el a PestiTV 2020. szeptember 14-én 6 óra 30 perckor! Ezután kezdődött el a Bögre klub – a "Látókörtágító zenés kávészeánsz", amely a PestiTV reggeli műsora minden hétköznap fél hét és kilenc óra között. Itt most a rövidített változatot nézhetik vissza, a hírek nélkül, Vincze Emília műsorvezetésével, Lentulai Krisztián zenéivel és a többi rövid beszélgetéssel: Huth Gergely programigazgatóval, Fábry Szabolcs, Dezse Balázs és Bedő Imre műsorvezetőkkel (Krokodilagy, The right brothers, Férfiak klubja), Szarvas Szilveszter hírigazgatóval és Jeszenszky Zsolt kreatív igazgatóval, műsorvezetővel. Ahogy ígértük, az adás után egy órával elérhetővé tettük Bedő Imre Férfiak klubja című műsorának és Dezse Balázs The right brothers című műsora a pestitv.pestisracok.hu oldalon.Kiakadt az Ismerős Arcok Gyurcsányék akcióján, perrel vennének elégtételt
Nyerges Attila, az Ismerős Arcok frontembere a Hír TV-nek nyilatkozva mondta el, hogy a zenekar mindent megtesz annak érdekében, hogy a Gyurcsány-párt propagandavideóját letiltassák. A frontember kifejtette: nagyon nem örülnek annak, hogy a nemzet összetartozását szimbolizáló dalukat éppen a nemzet megosztásán munkálkodó Gyurcsányék használták fel egy provokáció céljából. Az ügy előzménye ugyanis, hogy a DK vasárnap osztott meg egy az egészségügyi kormányzatot lejáratni hivatott videót, amelyben rossz állapotú egészségügyi létesítményék képét vágták az Ismerős Arcok Nélküled című száma alá.Ezt a videót látnia kell: fáklyákkal rajzolták ki a történelmi Magyarország határait!
A trianoni békediktátum századik évfordulója és a nemzeti összetartozás napja alkalmából forgattak videót a XVI. kerületi Önkormányzat megbízásából. A filmben csaknem négyszáz, a történelmi Magyarország határait kirajzoló fáklya gyullad meg távirányítással, közben a P. Mobil zenekar közreműködésével a jól ismert Nélküled című szám csendül fel. A videó végén a fáklyákkal határolt területen belül, a színpad alatt bengálégők segítségével a piros-fehér-zöld nemzeti trikolór jelenik meg, alatta pedig az írás: Összetartozunk. Úgy tudjuk, hogy a néhány perces kisfilm a köztévén is látható lesz.Orbán: egyetlen magyar sincs egyedül!
Egyetlen magyar sincs egyedül! - üzente Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, hivatalos Facebook-oldalára feltöltött videó felvétellel.Nyerges Attila üzent a Nélküledet pocskondiázóknak
Az Ismerős Arcok zenekar énekese, dalszerzője a zenekar Facebook-oldalán jelentkezett egy videoüzenettel. Mint ismeretes, Nyerges Attila a közelmúltban motorbalesetet szenvedett, életmentő műtéten esett át, és több, mint egy hónapnyi pihenésre kényszerült. A kedden közzétett videóban a frontember köszönetet mondott a sok jókívánságért, szurkolásért, amit ez alatt az idő alatt kapott, és bejelentette: visszatér a színpadra. A videóban kitért a zenekar legismertebb dalát ért baloldali kritikákra is. Hont András, a HVG újságírója és Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar énekese becsmérlő szavait idézte fel a Nélküled kapcsán – írja a Magyar Demokrata.El kell-e tűrnünk a balos média aljasságait? (Levél Csányi Sándorhoz és az MLSZ-hez)
A rövid válasz a címben feltett kérdésre: Igen. El. A sajtó- és véleményszabadság elkötelezett híveként, ún. „szólásszabadság-fundamentalistaként” én is azt vallom, hogy írhasson, mondhasson bárki, bármikor, bármit. (Természetesen a gyilkosságra, pedofíliára, stb. való uszításon és egyéb büntetőjogi kategóriákon kívül – de ezek egyértelműen definiálhatók.) A baloldal persze nem ért ebben egyet velem: számos új kategóriát találtak már ki a közelmúltban, a gyűlöletbeszédtől kezdve a mikoragresszión át a különböző – vélt vagy valós – kisebbségek, társadalmi csoportok érzékenységéig, annak érdekében, hogy ezekre hivatkozva korlátozni lehessen a nekik nem tetsző, a választók általuk kívánatos befolyásolását akadályozó, azzal szembemenő véleményeket. Sőt, nem csak a véleményeket, hanem az ő narratíváikba nem illő híreket, konkrét eseményeket is rendre igyekeznek eltitkolni. Persze ezzel most semmi újat nem mondtam; mind az elképesztő mértéket öltő Facebook-cenzúra, mind a német sajtó napokig tartó hallgatása a 2015-ös kölni szilveszteri eseményekről mára már közismert példái a média, a tömegkommunikáció elfogultságának, korlátozottságának.Plakátra kerültek a magyarokat gyalázó indexesek (frissítve)
Budapest közterületein számos helyen bukkantak fel plakátok, amelyeken a Puskás Aréna átadóján a Nélküled éneklése kapcsán magasröptű gondolatokat megfogalmazó indexes sajtómunkások nyílt zsidózással lettek megjelenítve – számol be a 444.hu. Mint ismeretes, az érintettek az Ismerős Arcok összetartozás-himnuszát illették ízléstelen kritikával és minősíthetetlen paródiával.Ajánljuk még