német választások
A születési rendellenesség emberi jog! – Újabb német őrület
A német Zöldek és frakciótársuk, az NDK-ban alakult 90 Szövetség tavaly júniusban beadott egy sor törvénytervezetet. Csupa olyan dologról szóltak, amikhez képest eltörpül a pandémia, az energiaválság, a német autóipar tönkretétele és a migránsok jelentette szociális teher. Szerintük új törvények kellenek, hiszen a transzszexuális-törvény már 40 éves, és nem felel meg a legújabb tudománynak.Továbbra is a CDU/CSU a legnagyobb támogatottságú politikai erő Németországban
Továbbra is a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége a legnagyobb választói támogatottsággal rendelkező politikai erő Németországban – mutatta ki egy szerdán ismertetett felmérés.Visszaesett a német Zöldek támogatottsága
Visszaesett a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választásra készülő német ellenzéki Zöldek támogatottsága: a szerdával zárult két héten közölt közvélemény-kutatások többsége alapján ismét a Kereszténydemokrata Unió (CSU) és a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége az első számú politikai erő Németországban.Megkérdőjeleződhet Németország vezető szerepe az EU-ban
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Bajor Keresztényszociális Unió (CSU) belviszálya a választások előtt még inkább alátámasztja, hogy Németország európai vezető szerepe megkérdőjeleződni látszik – hangzott el a Kossuth Rádió Európai idő című műsorában.Seehofer nem mond le a bajor választás után
Nem tervez lemondást a bajorországi tartományi törvényhozási (Landtag-) választás után Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke. A politikus egy vasárnapi interjúban jelezte, hogy mindkét tisztségét meg kívánja tartani az október 14-ei választás után.Merkel bukását eredményezheti a német koalíciós patthelyzet
Nem sikerül az újabb nagykoalíció megalakítása Németországban, ezért előrehozott választást kell kiírni, amelyen a Kereszténydemokrata Unió (CDU) már nem Angela Merkel vezetésével vesz részt – véli a Bild című lap szerdai értesülése szerint a CDU egyik tekintélyes vezetője, Norbert Lammert.A második világháború óta először fenyeget politikai káosz Németországban
Több mint két hónap telt el a választások óta, de még mindig nem sikerült kormányt alakítania Angela Merkelnek. A jelenlegi állás szerint ismét nagykoalíciós kormány lehet.Tárgyalni hívja a szociáldemokratákat Merkel
A kormányalakítás lehetőségének megvitatásáról szóló tárgyalásra hívta a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) hétfőn Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke. Közben vezető CDU-s politikusok közölték: a tárgyalások várhatóan januárban kezdődnek majd.Visszaszivárognak a szocik - Jövő húsvétig is elhúzódhat a német kormányalakítás
Akár jövő húsvétig elhúzódhat a következő német kormány megalakítása - írta a Frankfurter Allegmeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap. Angela Merkel a hírek szerint a 2013-ban kezdett nagykoalíció - a CDU/CSU pártszövetség és csúfos népszerűségvesztést elszenvedő Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciójának folytatására törekszik. A szociáldemokraták már szombaton nekiláttak a feltételek megszabásának, például elfogadhatatlannak tartják a migránsok családegyesítésének korlátozását.Ajánljuk még