német zöldek
Georg Spöttle: A hülye „német" zöld politikus, aki azt sem tudja, hogy milyen a náci horogkereszt
A német független, objektív, tényfeltáró sajtó naponta riogatja olvasóit a jobbról leselkedő veszéllyel. Nácik a hadseregben, nácik a rendőrség kötelékében, az ultrajobb terror ott bujkál minden sarokban. Igaz politikailag motivált bűncselekményeket az Antifa és más baloldali anarchista csoportok követnek el, az viszont nem fér bele a napi PC-be. Ám a „political correct” most szenvedett egy kis törést, mivel kiderült, hogy egy zöldpárti politikus hazudott, amikor azt állította, hogy neonácik törnek az életére. Ilyen a német demokrácia – Annalena Baerbockot nem érdekli, mit gondolnak a választói (Videó)
Arról portálunk is beszámolt, hogy a németek körében egyre nagyobb az elégedetlenség, sőt, egyesek egyenesen a népfelkeléstől tartanak az elhibázott szankciók következményei miatt. Nem kell azonban aggódni, hiszen az olyan felkészült és haladó politikusok, mint például a Zöldek által kiállított külügyminiszter, Annalena Baerbock, igazán demokratikus válasszal hűtik le a hangulatot: kijelentik, hogy őket teljesen hidegen hagyja, hogy mit akarnak a választók. Persze a nyilatkozat után a tényellenőrök azonnal Baerbock kisasszony védelmére keltek, és megmagyarázták, hogy őt "csak" a német szavazók véleménye nem érdekli. Ja, kérem, így mindjárt más.