németh miklós
Borvendég Zsuzsanna sorozata: Rablóvezérek voltak egytől egyig a rendszerváltás vezető kommunistái
1973-ban, egy-két hónappal a vegyesvállalatokat engedélyező rendelet kiadása után, Russay István és Heinrich Korzil vezetésével megalakították a Mineralimpex bécsi leányvállalatát, a Mineralkontort. Az előző részben olvashatták, hogy a cég létrehozása körüli időkben a szovjet titkosszolgálat megfigyeltette a hazai kémelhárítással Korzil mozgását, de a jelentésekben szó sem esik a cégalapításról, ugyanakkor a Mineralkontor megszületése után hirtelen megszűnt a szovjetek érdeklődése az osztrák üzletember felé.Németh Miklós visszaemlékezett politikai pályafutására, de közben mindenfelé rúgott egy nagyot
Németh Miklós, Magyarország utolsó kommunista miniszterelnöke részletes interjút adott, amiben minden létező dologról megszólalt: téma volt a rendszerváltás, a saját életútja, a kommunizmus, Kádár János és még sok minden.A hálózat csapdájában – 30 éve robbant ki a Dunagate-botrány
Az 1990 január elején kirobbant Dunagate-botránnyal indult el az a folyamat, amelynek eredményeként a kommunista diktatúra haszonélvezői visszaszivárogtak a hatalomba. Ki gondolta volna ezt akkor, amikor még hónapokkal az első szabad választások előtt volt Magyarország? Az ügynöksztoriban nagy antikommunista leleplezőnek hitt SZDSZ-ről nem sokkal később kiderült, hogy valójában az ügy haszonélvezője. Ki gondolta volna ’90-ben, hogy ebből az egész sztoriból az utódpárt és az SZDSZ szinte megtisztulva jön ki, hogy azután 1994-ben megüljék a nagy nászt, az MDF-et, a nemzeti oldalt pedig sikerül lerántani a sárba és még ők válnak kommunistává sokak szemében? Pedig így volt... A módszer később sem változott, a diktatúra állambiztonságának működtetésekor megszerzett tapasztalatokat mindig jól hasznosították. 2010-ben megbuktak, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy 2006-ban belső leszámolás zajlott az elvtársak között. Ma viszont – amint arra egyes szakértők felhívják a figyelmet – ismét titkosszolgálati módszerekkel törekednek vissza a hatalomba.Németh Miklós: Horn dossziékat gyűjtött korrupt szocialista politikusokról
Grósz Károly lehallgathatta a miniszterelnöki szobáját, Kádár utálta, ha szóba került '56, Horn Gyula pedig dossziékkal zsarolta az embereit. Meglepő őszinteséggel beszélt a közelmúltról a XXI. századnak a Kádár-korszak utolsó és a rendszerváltás első kormányfője. A Németh Miklóssal készített interjút a Magyar Narancs szemlézte.30 éves a rendszerváltás – Németh Miklós, a messziről jött antihős
Sohasem mondták ki a nevét, de Horn is és Bajnai is valójában rá hivatkoztak, amikor szakértőként tüntették fel magukat. A vidéki, hívő katolikus családból származó Németh Miklóssal akarták legitimmé tenni létezésüket. Ő ugyanis nem volt sem pufajkás, sem besúgó, és ’56-ot illetően is tiszta volt. Úgymond messziről érkezett a pártba. Ez a manőver azonban nem lehetett sikeres, mert Németh Miklós antihős volt. Része és működtetője volt annak a gépezetnek, amely a rendszerváltás előtt eltüntette a pártvagyont, leprivatizálta magának az állami cégeket, hogy aztán új társadalmi osztályként, nagytőkésként fehér kesztyűben jelenjen meg. Ilyen formán Németh Miklósnak is köszönhetjük a Gyurcsány-Dobrev család felemelkedését, Bajnai Gordont, illetve a baloldal visszatérését a hatalomba.Nagy a baj az MSZP-nél: már a történelemhamisítástól sem riadnak vissza Molnár Zsolték
Rendkívül hatásvadász videóban emlékezik meg az MSZP-s Molnár Zsolt a 30 évvel ezelőtti nyugati határnyitásról. Azt értjük, hogy a napjainkban romokban heverő és a semmibe tartó szocialista párt igyekszik visszanyúlni a nagy elődnek tartott Horn Gyulához, akinek a rendszerváltás után sikerült győzelemre vezetnie pártját és „utolsó mohikánként” valahogy hiteles szocialista politikusként feltüntetnie magát a választók előtt, de azért történelmet nem kéne hamisítani. Az utódok életlátását megzavarhatta a kétségbeesett erőlködés.Horn Gyula 1989-ben: „..kategorikusan az ellen vagyunk, hogy Magyarország menekülttáborrá változzon”
Az 1989. szeptember 11-i határnyitás felé vezető út nem volt éppen sétagalopp Magyarország számára. A tét óriási volt, hiszen mindenki sejtette, hogy az osztrák-magyar határon lévő határzár feloldása történelmi lépés lehet a Kelet és Nyugat egyesítése felé. Bár a Szovjetunió a végóráit élte, a határnyitás mellett elkötelezett Németh Miklós miniszterelnök nem tudhatta biztosan, hogy Gorbacsovék hogyan reagálnak. A rendszerváltó magyar ellenzék által kezdeményezett augusztusi páneurópai piknik szimbolikus tett volt, mintegy kijelölte az irányt a végső határnyitáshoz. A mai politikai helyzetből visszatekintve kuriózumnak számít Horn Gyula akkori külügyminiszter kijelentése. Horn érzékelte, hogy a határnyitás bizonyos feltételek, garanciák nélkül magában hordozza annak veszélyét, hogy a szocialista országok Nyugatra lelépni kívánó polgárai menekülttáborrá változtatják Magyarországot. Kár, hogy Horn Gyula mai politikai örökösei nem olvasnak történelmet.Az MSZMP aranyai
Jó mély zsebeik lehettek a szocialista elvtársaknak, mert ennek a hatalmas pártvagyonnak nyoma veszett. És még kérdezik, hova tűntek a hívek, hova lett a bizalom. Meg kellene tapasztalniuk a rögvalóságot és meg kellene ismerni a magyar nép lelkét. Aztán vissza kellene térni a szociáldemokrata gyökerekhez és főként elő kellene bányászni azt a sok-sok pénzt, erre-arra guruló dollárt.... Akkor talán lassan visszatérne a bizalom.Ajánljuk még