németország
Németországban lassul a járvány terjedése, Hollandiában újabb korlátozásokról dönthetnek
Németországban lassuló ütemben terjed az új típusú koronavírus, legalábbis a bizonyítottan fertőzöttek számának alakulása alapján. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint kedden délelőtt 66 885 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4445 esettel – 7,1 százalékkal – több az egy nappal korábbi 62 435-nél. Hétfőn még nyolc százalék feletti mértékben, több mint négyezer-hétszázzal emelkedett az igazolt fertőzések száma, az előző héten pedig rendszerint meghaladta a tíz százalékot a napi növekedési ütem, azonban a vírus okozta betegségben elhunytak száma az utóbbi napokban gyorsuló ütemben növekszik, hétfőről keddre is nagymértékben, 541-ről 645-re emelkedett a halottak száma.Meg kell hosszabbítani a korlátozásokat Németországban
Továbbra is fenn kell tartani a koronavírus-járvány lassításáért elrendelt korlátozásokat Németországban - hangsúlyozta a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn Berlinben. Ugyancsak hétfőn a bajor tartományi kormány bejelentette, hogy a más német tartományoknál korábban bevezetett és szigorúbb intézkedések legalább április 19-ig érvényben maradnak.A koronavírustól szenvedő brit kormányfő szerint 30 ezer lélegeztetőgépre lenne szüksége Nagy-Britanniának
Hollandiában 10 ezer fertőzött van, Nagy-Britanniában 10 ezer lélegeztetőt rendelt a kormány. Németországban átlépte a 60 ezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint, hétfő délelőtt 62 435 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4740 esettel - 8,2 százalékkal - több az egy nappal korábbi 57 695-nél. A németországi fertőzések számának növekedési üteme továbbra is viszonylag lassú.Sok munkahely szűnhet meg a német járműiparban
Drasztikus létszámleépítést vár a német autóiparban a koronavírus-járvány következményei miatt a CAR járműipari kutatóintézet igazgatója.Öngyilkos lett a hesseni tartomány kereszténydemokrata pénzügyminisztere
Thomas Schäfer, Hessen tartomány pénzügyminisztere a szombati napon vélhetően öngyilkosságot követett el, hiszen a német sajtó értesülései szerint vonat elé vetette magát. A kereszténydemokrata politikus 54 éves volt, írta meg a focus.de.A brit miniszterelnök szigorúbb intézkedéseket ígért, Németországban közel 60 ezer a fertőzött
Boris Johnson brit kormányfő szigorúbb intézkedéseket helyezett kilátásba a SARS-CoV-2 vírus okozta megbetegedés elleni küzdelemben vasárnap. Németországban a hét utolsó napjára megközelítette a 60 ezret a fertőzöttek száma.Közel ötvenegyezer a fertőzöttek száma Németországban
Németországban átlépte az 50 ezres határt az új típusú koronavírussal bizonyítottan fertőzöttek száma, de csökkent a fertőzés üteme. A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint szombat délelőtt 50 871 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 3593 esettel – 7,5 százalékkal – több az egy nappal korábbi 47 278-nál. A vírus okozta betegségben elhunytak száma 281-ről 351-re emelkedett.A német légierő repülő intenzív osztályán szállítanak Németországba olasz betegeket
Az észak-olaszországi egészségügyi létesítmények túlterheltsége miatt a német légierő koronavírusos olasz betegeket visz Németországba szombaton. A légierő repülő intenzív osztályán, amelyet egy Airbus A310 MedEvac típusú repülőgépen rendeztek be, hat súlyos beteg olasz állampolgárt szállítanak Bergamóból Kölnbe.Ajánljuk még
















