németország
Márciusban csökkent a németországi infláció
Márciusban az előző havi fél éves csúcsról a várakozásoknak megfelelő mértékben lassult a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint.Meghosszabbítják Németországban a járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat
Május 4-ig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt bevezetett határigazgatási szigorításokat Németországban – jelentették be szerdán, Berlinben.Elfogtak négy feltételezett iszlamista terroristát Németországban
Elfogtak négy feltételezett iszlamista terroristát Németországban szerdán – közölte a szövetségi legfőbb ügyészség.Frissítették a Németországban állomásoztatott amerikai atombombák szoftvereit
Két napra elszállították a Németországban állomásoztatott amerikai atomtölteteket, hogy frissítsék a működésüket szabályozó szoftvert - jelentette hét végi számában a Der Spiegel.Németország túl lehet a járvány nehezén
Továbbra is viszonylag lassan terjed a koronavírus-járvány Németországban az igazolt fertőzések számának alakulása szerint, és a hivatalos vasárnapi adatok azt mutatják, hogy a fertőzésen átesett emberek köre már meghaladja a vírust még hordozó emberekét. A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) adatai szerint vasárnap délelőttig 120 479 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). Közülük 2673 ember belehalt a vírus okozta betegségbe.A járvány lesz a német soros EU-elnökség fő témája a külügyminiszter szerint
A koronavírus-világjárvány lesz a júliusban kezdődő német soros európai uniós (EU-) elnökség fő témája Heiko Maas német külügyminiszter egy vasárnap megjelent írása szerint. A német diplomácia vezetője a Die Welt című lap hírportálján közölt írásában kiemelte, hogy az új típusú koronavírus társadalmi helyzettől, bőrszíntől, állampolgárságtól függetlenül bárkit megfertőzhet, és terjedését nem állítják meg a határok, ezért csak akkor lehet tartósan legyőzni, ha egész Európában és a világon mindenütt ellenőrzés alá vonják a járványt.A bezártság és a tartós feszültség miatt a társadalom eldurvulásától tart a német belügyminisztérium
A bezártság és a tartósan magas feszültség következtében megrendülhet a kormányzati válságkezelés társadalmi támogatottsága, megkérdőjeleződhet a korlátozások szükségességébe, hasznosságába és jogosságába vetett hit, tömeges méretet ölthet a szabályok áthágása, és beindulhat a "társadalom eldurvulása" – idézett a Der Tagesspiegel című berlini lap egy belső használatra készült tanulmányból, amely szerint a kockázatok között szerepel egyebek mellett az alkoholfogyasztás növekedése és az öngyilkosságok számának emelkedése.Tömeg a kolozsvári repülőtéren, ezrek készülnek Németországba idénymunkásnak
Nagy tumultus alakult ki pénteken, a kolozsvári repülőtéren, miután közel 2000 idénymunkás érkezett oda, hogy útnak induljon Németország felé.Angela Merkel: Törékeny a járványügyi helyzet, gyorsan kárba veszhetnek az eredmények
Az új típusú koronavírus lassuló terjedésének óvatos optimizmusra feljogosító adataival együtt is igen törékeny a járványügyi helyzet Németországban, és gyorsan megsemmisülhetnek az eredmények, ezért továbbra is a távolságtartási és tisztasági szabályokra kell összpontosítani, és fegyelmezetten kell viselkedni – mondta Angela Merkel német kancellár pénteken, Berlinben.Ajánljuk még















