németország
Nem egy csatát kell megnyerni, hanem a (gáz)háborút
Egy háború csaták sorából áll. Kisebbek, nagyobbak, jelentéktelenek, meghatározóak. Vannak olyanok, amiknek túl nagy jelentőséget tulajdonítanak, de az utókor majd eldönti, hogy valóban olyan számottevő volt-e, mint amit akkor gondoltak a résztvevők. Ami biztos, hogy tulajdonképpen nemcsak a herszoni csata jelentéktelen, hanem az egész háború is, hiszen az igazi háború a Nyugat és Oroszország között nem Ukrajnában zajlik, hanem a gáztőzsdéken. Ilyen a német demokrácia – Annalena Baerbockot nem érdekli, mit gondolnak a választói (Videó)
Arról portálunk is beszámolt, hogy a németek körében egyre nagyobb az elégedetlenség, sőt, egyesek egyenesen a népfelkeléstől tartanak az elhibázott szankciók következményei miatt. Nem kell azonban aggódni, hiszen az olyan felkészült és haladó politikusok, mint például a Zöldek által kiállított külügyminiszter, Annalena Baerbock, igazán demokratikus válasszal hűtik le a hangulatot: kijelentik, hogy őket teljesen hidegen hagyja, hogy mit akarnak a választók. Persze a nyilatkozat után a tényellenőrök azonnal Baerbock kisasszony védelmére keltek, és megmagyarázták, hogy őt "csak" a német szavazók véleménye nem érdekli. Ja, kérem, így mindjárt más.