népirtás
Bandera igazi hagyatéka: hetvenkilenc éves a volhíniai mészárlás
Az ukrán nemzettudat építés egyik legfontosabb hőse Sztepan Bandera, amit viszont Kijev hajlamos elhallgatni a nacionalista vezető kapcsán, hogy az ő nevéhez fűződik a lengyel nép egyik legnagyobb tragédiája, a volhíniai mészárlás. Bár Varsóban jelenleg akkora oroszellenesség uralkodik, hogy idén nem is terveztek hivatalos formában megemlékezni a vérengzésről, mégis sokan döntöttek úgy, hogy utcára vonulva adnak tiszteletet a borzalmas tettek áldozatainak. Lássuk, mi vezetett az állatias gyilkosságok sorozatához, és ki volt az mészáros, akinek most bélyegre nyomtatják az arcképét, mint nemzeti hősét. „Népirtás volt a Kádár-korszak öt-hatmillió abortusza” – Gyilkos idők: beszélgetés Zelei Miklóssal
A korai, értelmetlen halál és a Kádár-diktatúra szorosan összetartozott. A rendszer valósága egészen sötét volt – szemben a „Legvidámabb barakk” álságos léthazugságával. Abortusz, öngyilkosság – két terület, amelyben a világranglista szomorú éllovasai közé tartoztunk. „Volt egy tanárnőm, elkésett a szemináriumról, és azt mondta, de teljesen természetesen: bocsánat, abortuszom volt, éppen onnan jövök” – meséli nekünk erről az őrült, abszurd, szerencsére már távoli, mégis egészen közeli világról Zelei Miklós író, akinek legújabb regénye, a Gyilkos idők a maga meztelenségében mutatja meg a rendszerváltás előtti évtizedeket. Halálról, öngyilkosságról, részeges káderekről, gyökértelenné tett nemzedékekről beszélgettünk. Csupa taburól – mert ha valami összeköt minket, az ez.