népszabadság
A Népszabadság főszerkesztője szerint nem pénzügyi döntés született
Eredménytelen volt az egyeztetés a Népszabadság hétfői megjelenéséről a napilap főszerkesztője és a kiadó Médiaworks menedzsmentje között vasárnap, a munkatársak nem jutottak be a szerkesztőség budapesti, Bécsi úti épületébe. Az egyeztetéseket a felek a Népszabadság eladásáról folytatják. A munkatársak az eseményt a Facebookon is meghirdették, közel félezren igazolták vissza részvételüket, azonban körülbelül százan - leginkább újságírók, televíziós stábok és főként baloldali politikai közszereplők, valamint Ligetvédők - vettek részt rajta.A választás előtt rendezi a terepet Orbán – Külföldi visszhang Népszabadság-ügyben
A Népszabadság című politikai napilap kiadásának felfüggesztésével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal több külföldi lap. Többek közt arról írnak, 2010-ig baloldali és liberális újságírók voltak meghatározóak a médiában", és „Orbán korábbi vereségeit ennek tulajdonítják a táborában", így a kormányfő a 2010-es "földcsuszamlásszerű" győzelme után egyik első lépéseként átalakította a közszolgálati médiát.Magyar Időket égetnek a Kossuth téren
A Népszabadság szerkesztősége együtt vonult ma 18 órakor a Kossuth térre, civilek által szervezett szimpátia tüntetésre. A Facebookon posztolt fotók tanúsága szerint néhányan már a Magyar Idők konzervatív lap példányait égetik, a térre "meglepően sokan" érkeztek.Ajánljuk még
















