népszabadság
Hol a NOL? - Felfüggesztették a Népszabadság írott és internetes kiadását
A kiadó Mediaworks szombattól felfüggeszti a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig, illetve megvalósításáig azért, hogy "valamennyi érintett ezen kiemelt feladatra tudjon koncentrálni" - közölte a társaság. A közlemény indoklása szerint a Népszabadság példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal csökkent, jelentős veszteséget ért el. Sajtóhírek szerint egyes munkatársaknak szombat reggel motorosfutár szállította ki a felmondólevelet, holott korábban úgy tudták, a szerkesztőség csak átköltözik a Bécsi útra. Azóta sem munkahelyükre nem tudnak bemenni, sem céges levelezésükhöz nem férnek hozzá. Időközben politikusmentes tüntetést szerveztek a Népszabadság szerkesztőségének szimpatizánsai a Parlament elé, délután hat órára. Az MSZP ugyanakkor rászervezett az eseményre, mivel a párt ugyanabban az időben a Mediaworks székháza előtt tervez tüntetni.A válság sem tartotta vissza a baloldal költekezését
Összesen 84 milliárd forintot költött a szocialista vezetés reklámra 2006-tól a kormányváltásig. A Magyar Idők gyűjtéséből kiderül: a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején mennyi pénz landolt a reklámügynökségeknél és a baloldali sajtótermékeknél. A kommunikációs és reklámköltések a szocialista vezetés utolsó négy évében a gazdasági válság kitörésekor voltak a legmagasabbak. Reklámra például 2009-ben több mint 22 milliárd forintot fordított a baloldali kabinet. Volt olyan hónap, amikor csak a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 290 millió forintot költött ilyen célra.Helyesbítette a Népszabadság a PestiSrácok.hu-t kurvázó írását
"Révész Sándor Prosti srácok című írásában valótlanul állítottuk, hogy 'a Földművelésügyi Minisztérium szerződést kötött a prosti srácokkal, hogy 2015. november 20. és december 31. között jó pénzért 12 részből álló cikksorozatban méltatják és mocskolják, amit a megrendelő méltatandónak és mocskolandónak ítél.' Valótlanul állítottuk azt is, hogy Huth Gergely 'főszerkesztő, aki a megrendelés teljesítését a saját aláírásával igazolta, letagadta, hogy létezik ilyen szerződés.' A valóságban a szerződés nem kötött ki semmilyen tartalmi előírást, különösen nem azt, hogy 'méltatni és mocskolni' kell, amit a megrendelő annak ítél. Huth Gergely továbbá minden sajtómegkeresésre válaszolt és semmilyen fórumon nem tagadta, hogy létezik ilyen szerződés.” - portálunk kérésére ezt a helyesbítést helyezte el a Népszabadság Révész Sándor múlt hétvégi publicisztikájában.Ajánljuk még

















