népszava
Folyamatosan jelennek meg az ellátás biztonságát veszélyeztető álhírek az egészségügyről a liberális sajtóban
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ ma délben az alábbi közleményt volt kénytelen kiadni, mert a Népszava nyomán végigszaladt az az álhír a liberális sajtóban, hogy létszámstopot rendeltek el az egészségügyben. A Népszava egy hozzá eljuttatott levélre hivatkozik, amelyet azonban nem közöl, csak idéz belőle. Sokadszor fordul elő, hogy az ellenzéki sajtó félreértésekre, félreértelmezésekre, szövegtöredékekre hivatkozva közvetlenül a kórházak működésének nehezítésére, a betegek intézményekbe vetett bizalmának aláásására alkalmas híreszteléseket közöl.Ismét kamuzott a Népszava
A Népszava elnevezésű balliberális álhírfészek azzal a hazugsággal próbálta meg hiszterizálni a közvéleményt, hogy a magyar külügy előírta volna, milyen közéleti személyeket lehet meghívni a rendszerváltás harminc éves évfordulója kapcsán. A kamuhírt cáfoló Menczer Tamás államtitkár az Origo.hu-nak nyilatkozva kiemelte: éppen a balliberális oldal az, amely évtizedeken keresztül megszokta, hogy a kulturális életet száz százalékban uralja.Ordas hazugság után helyreigazításra kényszerült a Népszava az óbudai önkormányzatról
Helyreigazítást közölt a Népszava, mivel bebizonyosodott, hogy ismét egy álhírrel próbálták meg lejáratni az óbudai kerületvezetést és az önkormányzati dolgozókat. A valótlanságoktól hemzsegő cikkben Menczer Erzsébet, volt önkormányzati képviselő hozzátartozójának 2013-as lakásügyét használták fel politikai haszonszerzés céljára. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a cikkben tett állítások miatt helyreigazítást kért a szerkesztőségtől; ezt a Népszava ma reggel jelentette meg.Álhírrel próbálja lejáratni az óbudai önkormányzatot a balliberális média
Újabb fake news terjed a médiában, amivel megpróbálják az óbudai városvezetést és az önkormányzati dolgozókat lejáratni. Ezúttal a Népszava oldalain jelent meg egy valótlanságoktól hemzsegő cikk, amelyben Menczer Erzsébet, volt önkormányzati képviselő hozzátartozójának 2013- as lakásügyét használják fel politikai haszonszerzés céljára. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a cikkben tett állítások miatt helyreigazítást kér a szerkesztőségtől.Cáfolta az Emmi a Népszava újabb, a traumatológiai ellátásról szóló rémhírének állításait
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nagyra becsüli a traumatológusok munkáját, amit a mindennapokban a betegek érdekében tesznek. Elismerésre méltó az a hozzáállás is, amit a Magyar Traumatológus Társaság Közgyűlése által megválasztott tárgyaló bizottság az EMMI-vel való folyamatos és eredményesen lezárult egyeztetéseken tanúsított. Ugyanakkor szeretnénk emlékeztetni mindenkit arra, hogy 2007-ben pont a második Gyurcsány-kormány szüntette meg az országos traumatológia csúcsközpontját, az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézetet, melynek feladatkörét finanszírozás nélkül olvasztották be a Péterfy Sándor utcai Kórházba – írta pénteki közleményében a társaság a Népszava megjelent hangulatkeltő írására reagálva.Csúsztat a Népszava: Igenis az országos rendőrfőkapitány bejelentésére indult nyomozás az ORFK egyik "csúcsvezetője" ellen
Már a sértett feljelentése előtt, az országos rendőrfőkapitány bejelentésére eljárást indított a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az ORFK egyik ezredesének bántalmazása ügyében - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a főügyészség helyettes szóvivője, Kovács Katalin. Megkerestük a rendőrséget is, ők szintén megerősítették: még aznap, amikor az ORFK vezetője tudomást szerzett az esetről, a kolléganője hozzá intézett bejelentését a kizárólagos illetékességgel rendelkező KNYF-nek továbbította. Azaz, a hatóságok cáfolták a Népszava cikkének azt az állítását, miszerint a rendőrfőkapitány nem lépett időben, amikor tudomására jutott, hogy a nyomozó hatóság egyik "csúcsvezetője" bántalmazhatta a beosztottját.Hihetetlen: a Népszava szerint is tele az államkassza (pedig Gyurcsányék olyan szépen kiürítették)
Most, hogy a magyar gazdaság növekedése meghaladta a legtöbb ellenzéki párt támogatottságát, a balliberális sajtó új stratégiát ötölt ki a politikai károk mérséklésére. Az eddigi ráolvasások („romokban”, „összeomlik”, „fenntarthatatlan”) közröhejbe fulladtak, ezért az új módi: meg akarják szabni, mire költse a kormány a teli államtrezorban lévő pénzt. Noha a kutya se kérdezte őket. Éspedig azért, mert e társaság 2002-ben már eljátszotta ugyanezt: akkor a kormányváltás után a teli kasszát pár hónap alatt kiürítették, majd nyolc évig ártatlan képpel magyarázták, miért kellenek megszorítások és külföldi hitelek. Pénzügyi tanácsadás a ballibektől? Egy disznóólat sem szabad rájuk bízni!Kézcsók
Nem jön össze Orbánnak a kézcsók. Pontosabban még ez se. Nem hogy egy országot nem tud vezetni, de még csak nem is férfi ez - három rövid mondatban így lehetne összefoglalni a Népszava minap közzétett úgy mélyenszántó, mint magasröptű cikkét. Pattogatott kukorica és kávé remélem, van Önöknél.Ajánljuk még

















