népszava
Óriási hazugságot közölt a "jólértesült" Népszava
Minden valóságalapot nélkülöz a Népszavának az a ma megjelent állítása, mely szerint "korlátozták a humántárca számláit"- írja az Emmi közleménye, reagálva a Népszava hamis állításaira, miszerint a kormány néhány napja korlátozta a humántárca számláit, vagyis a minisztérium kötelezettségvállalásait, kiadásait.Kamudrogok a bulinegyedben – A valódi szereket kínáló dílerek kieső bevétele miatt aggódik a Népszava
Veszélybe került a fővárosi bulinegyed ellátása valódi, minőségi kábítószerekkel – kesergett a Népszava arra a hírre, hogy magyar szélhámosok drogoknak kinéző sütőport, majoránnát és lisztet adnak el a mámorra vágyó külföldieknek. A lap azt sem tudja megemészteni, hogy rongálás miatt eljárás indult két másik ember ellen, akik a kamudrogok miatt érzett aggodalmunkban fújták össze festékszóróikkal a környék épületeit, és ezzel félmillió forintos kárt okoztak. És hogy ki, vagy mi tehet minderről? Hát persze, hogy a rendőrség – a Népszava szerint.Holland baloldali politológus a Népszavának: A magyarok antiszemiták, a szélsőjobboldal foglyul ejtette Magyarországot
A kampány vége felé igyekeznek külföldről is pár rúgást és ütést bevinni Magyarországnak a balliberális oldalról. A Népszavának adott interjújában Cas Mudde politológus, a Guardian publicistája tételesen kifejti, hogy a magyarok antiszemiták, alacsonyak az elvárásaik és ezért szavaznak Orbánra, aki nyilvánvalóan szélsőjobboldali vezető, de okosabb, mint a többi hasonszőrű európai politikus. Mudde ezen kívül számos eszement állítást fogalmaz meg az interjúban hazánkról és a jelenlegi kormányról.Egy keresztényüldöző ne próbálgassa magára az üldözött keresztény szerepét - Válasz Lendvai Ildikó kérdésére
Lendvai Ildikó, egy egykori kommunista, majd szocialista vezér, aki nyugdíjas éveit békésen, egy demokráciában élheti le annak ellenére, hogyha rajta és elvtársain múlna, még mindig tartana az egypártrendszer Magyarországon. És mivel elmaradt az elszámoltatás és a felelősségrevonás az előző rendszer bűneivel kapcsolatban, Lendvai Ildikónak is nagyon megnőtt a bátorsága, felerősödött benne a proligőg. Így próbálgathatta magára legutóbbi, Népszavában elsütött cinikus fogalmazványában az üldözött keresztények sorsát, és tette fel a kérdést: üldözött kereszténynek minősül-e? Erre pedig egy 21. századi, méltó választ kell adni, íme:Úgy vádaskodott a Népszava, hogy meg sem várta a Főügyészség válaszát
Meg sem várva a választ, máris vádaskodásba kezdett a Népszava egy ügyészségi közlemény kapcsán. A Fővárosi Főügyészség csütörtöki közleményében jelezte: bár elkötelezettek a sajtó megfelelő tájékoztatása iránt, etikátlannak tartják, hogy a portál a válaszukat meg sem várva sugalmaz hamis állításokat.Tulajdonosváltás - Leisztinger egyik cége vette meg a Népszavát
Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt. veszi meg a Népszava kiadóját - közölte a lapot megjelentető társaság sajtóügynöksége pénteken. Leisztinger Tamás közleményében kifejezte abbéli szándékát, hogy a lap a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szóljon, és kiemelten kezelje a szolidaritást. Nemcsak a lap hangnemét kívánják megőrizni, hanem a szerkesztőséget is.Verhofstadt a Népszavának: A magyarok nem bíznak a kormányukban, ezért fordulnak Európához
Újabb összeállítást közölt a Népszava arról, hogy Orbán Viktor és a magyar kormány mennyire hibás politikát folytat. A lap brüsszeli tudósítója ezúttal a liberális frakcióvezető, Guy Verhofstadt mellett a parlamenti Zöldek társelnökét és az Európai Bizottság szóvivőjét szólaltatta meg. A belga politikus egyébként már azt is tudni véli, hogy a magyarok nem bíznak a saját kormányukban.Csattanós választ adott az EP Orbán Viktornak - Itt az újabb gyöngyszem a Népszavás Halmai Katalintól!
Turbófokozatra kapcsolt a Fidesz és Orbán Viktor lejáratásában ügyködő Halmai Katalin, a Nemzetközi Sajtószövetség új, frissen megválasztott, független és objektív elnöke. Mint arról tegnap részletesen beszámoltunk, az ex-Népszabadságos újságírónő brüsszeli kinevezését követően nem tétlenkedett: a néppárti csúcsjelölttel, Manfred Weberrel készített egy Orbán Viktort gyalázó interjút. Alig két nap után pedig máris egy újabb csemegét kínál a Népszava olvasóinak: ezúttal Petri Sarvamaa finn EP-képviselőt faggatta arról, vajon mennyire elégedett azzal, hogy a Fidesz tagságát felfüggesztették az Európai Néppártban.Legyilkolt rendőrök és munkások: Amikor Kun Béláék a Népszava ellen uszították a tömeget
Száz éve,1919 februárján a bolsevikok által felheccelt tömeg megtámadta a szociáldemokrata Népszava szerkesztőségét, majd miután az ablakokból "ismeretlenek" rálőttek a tüntetőket kísérő rendőrökre és népőrökre (ketten azonnal meghaltak), tűzharc támadt, amelynek még több halálos áldozata volt. Kun, Szamuely és a többi tűzgyújtogató közben otthon lapult. A rendőrség később letartóztatta őket, Károlyi azt követelte, hogy politikai foglyokként kezeljék őket. Néhány hét múlva jött a vörös terror.Ajánljuk még

















