ner
A baloldal sértett embereket használ fel a céljaihoz – Németh Szilárd és az Öreg
Magyar Péter és Borbély Lénárd mögött egyaránt brutális baloldali médiakampány áll, és kimutatható, hogy mindketten közpénzeket és külföldi támogatásokat használnak fel gátlástalanul. Németh Szilárd kormánybiztos, a Fidesz alelnöke úgy látja, nem véletlenül vették most elő a sértett, egykori „NER-lovagokat”.Van mire szerénynek lennünk
A választások értékelése nálam sokkal okosabb emberek dolga. Amit azonnal és könnyűszerrel megállapíthatunk, az három dolog: győztünk, a Tisza párt remekül szerepelt, baloldal meg nincs.Titkosügynökök után most a Fidesz és a DK által küldött "álcivil jelöltekről" vizionál Magyar Péter (Videó)
A Fidesztől és a DK-tól küldött álcivil jelöltektől tartott a Tisza Párt, ezért nem állítottak megyei listákat az önkormányzati választáson, ő maga pedig nem is akart politikai szerepet vállalni, de azért hosszútávon gondolkodik és a NER lebontása a célja - minderről Magyar Péter nyilatkozta a Deutsche Wellének. Magyar szerint a szükséges aláírásokat összegyűjtötték, de nem volt elég idejük ellenőrizni a jelöltek hátterét. A Tisza Párt országszerte kampánygyűléseket tart, Magyar Péter a Nyírségben járva adott hosszabb interjút a DW Conflict Zone című műsorának, de a DW Magyar két kérdésére magyarul is válaszolt.Békés Márton: a Nemzeti Együttműködés Rendszere a rendszerváltoztatás óta eltelt időszak legfontosabb politikatörténeti eseménye
Békés Márton a Látószög blogon megjelent Stratégiai horizont című írásában vetette össze a Nemzeti Együttműködés Rendszerének elmúlt tizennégy évét a hosszútávú történelmi korszakokkal. A történész írásában a NER helyét és stratégiai eredményeit vizsgálta a kiegyezés óta eltelt időszak politológiai eseményei között.A lájkok most mind eljöttek – Mozgalmat és nemsokára pártot is fog alapítani Magyar Péter
Az előjelek ideálisak voltak: rengetegen visszajeleztek a Facebookon és a Medián is Bajnai Gordon üstökösének ívét mérte Magyar Péternek biztatásképpen. Még az idő is kellemes volt, ezért a kalandra vágyó fővárosi ellenzékiek meglehetősen szép számban jelentek meg a legújabb ellenzéki messiás zászlóbontásán. A kezdés ígéretesnek tűnt, de rém unalmas és közhelyes lett a végeredmény.Erről is Orbán tehet: Csintalan Sándor szerint a NER keze van abban, hogy nem tud olyan cigit venni a boltban, mint amilyet szív
Érdekes történettel állt elő az egykori MSZP-s politikus, Csintalan Sándor a Kötöttfogás című műsor legújabb adásában, szerinte ugyanis a NER azzal bünteti, hogy nem lehet kapni a közeli trafikban olyan cigarettát, amilyet ő szív. Majd tehénsz*r mellőllinek nevezte a fideszeseket.Méghogy a Fidesz lop...?
Ha megkérdezünk egy ellenzéki szavazót, a fenti kérdésre heves bólogatás a válasz. Illetve valószínűleg válogatott szidalmazások, vádak és jelzők hangzanak még el. A politikai ellenzék első számú, de inkább egyetlen hívószava a szavazóik felé: váltsuk le (vagyis inkább űzzük el, nyírjuk ki, akasszuk fel) O1G-t, mert ő és a pártja korrupt, lopnak, tolvajok.Mélyállam, hálózat vagy komprádorok?
Schiffer András a közelmúltban egy érdekes elemzést írt a rendszerváltás előtti és utáni korszakról, annak történéseiről, és hát, mint ahogy az lenni szokott, a diagnózis – főszabályként – pontos, a következtetés – főszabályként – téves. Na meg a keretrendszert, divatos szóval narratívát se árt helyretenni. „Utólag okos az ember” – szokták mondani hazánkban, ám, ha már a közhelyeknél tartunk, jobb lenne a „más kárából tanul az okos” szállóigéjét előtérbe helyezni.Ajánljuk még