nézőpont intézet
A Nézőpont és a Medián is hangulatjavulást és a Fidesz előnyét méri
A háborús pesszimizmus és a szankciós válság közepette is javult a magyarok hangulata, a kormánypártok pedig megőrizték a választáson szerzett támogatottságukat – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb és a Medián legutóbb nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatásaiból.Császár Attila, 2006 őszének legendás riportere kapta a Jótollú Magyar Újságíró díjat
Ötödik alkalommal adták át a Jótollú Magyar Újságíró Sajtódíjat a Nézőpont Intézet konferenciáján, amit idén Császár Attila, a Magyar Televízió, az MTVA, a Hír TV és az Echo TV legendás riportere, szerkesztő-műsorvezetője vehetett át. Az eseményen a Sajtószabadság Magyarországon 2023 című médiaelemzését is bemutatta az intézet. A konferencián felszólalt Dr. Koltay András, a Médiatanács elnöke, Dr. Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint a Nézőpont Intézet vezetői is. Az előadók részletesen tárgyalták a hazai és európai médiumok helyzetét, a szólásszabadságot, valamint azt, hogy a közösségi média hogyan alakítja át a társadalmi életet. Az európai balliberális média 10 éve azt harsogja, hogy nincs sajtószabadság Magyarországon. Ennek ellenére az intézet elemzése szerint az ellenzéki médiumok száma 13 év alatt szinte a duplájára nőtt.Nézőpont Intézet: a kormánypártok előnye az elmúlt egy év válságos időszaka ellenére sem kopott el
Ha most vasárnap tartanák az országgyűlési választásokat, a Fidesz nagy valószínűséggel elérné a 2022-es hazai listás eredményét (52 százalék) – derül ki a Nézőpont Intézet aktuális kutatásából. De stabilizálódott a centrális erőtér is: továbbra is Gyurcsány Ferenc pártja a legerősebb ellenzéki erő, miközben a Mi Hazánk támogatottsága másfélszeresére nőtt a választások óta. A baloldali ellenzékváltó hangulat újabb jele, hogy a Kétfarkú Kutya Párt biztosan bejutna a parlamentbe.Annyira kormányváltó a hangulat, hogy a magyarok jelentős többsége Orbán Viktort tartja a legalkalmasabb miniszterelnöknek
A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyarok 49 százaléka szerint Orbán Viktor a legalkalmasabb miniszterelnöknek – írta a Magyar Nemzet. A közvélemény-kutatás szerint az ellenzéki jelöltek messze le vannak maradva: a második helyen Dobrev Klára áll 13 százalékkal, őt Toroczkai László és Donáth Anna követi, hét illetve hat százalékkal.Nézőpont Intézet: az Európai Parlamentben eluralkodott a büntetlenség kultúrája
Brüsszel megbukna egy valódi jogállamisági vizsgálaton – derül ki a Nézőpont Intézet elemzéséből, amelyet a jogi és politikai fejlemények figyelembe vételével készített a jogállamiság helyzetéről az Európai Unió intézményeiben.Nézőpont: Brüsszelnek is meg kell fizetnie a határkerítés árát
A magyarok négyötöde (80 százaléka), de még a baloldali választók közel kétharmada (62 százaléka) szerint is hozzá kellene járulnia az Európai Uniónak a határvédelem költségeihez – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából, amelynek eredményéről csütörtökön tájékoztatták az MTI-t. A közleményben azt írták, hogy a kérdés megítélésében a fiatalok és a budapestiek közel háromnegyede (73, illetve 71 százaléka) is a kormány álláspontját osztja.Felmérés: a magyarok békét akarnak, de nem látják a háború végét
A magyarok négyötöde (78 százalék), de még a baloldaliak kétharmada (63 százalék) szerint is azonnali tűzszünetre lenne szükség, és mindössze 2 százalékuk számít arra, hogy a harcok véget érhetnek a háború kitörésének közelgő évfordulója előtt – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.A Transparency meg az Átlátszó muciológusai új valóságot építettek a homokozóban, a Nézőpont meg lerombolta a ténylapáttal
Pár napja a Transparency International, csütörtökön pedig az Átlátszó igyekszik cáfolni a valóságot, ezúttal az Eurobarometer őszi kutatási eredményeivel – közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán.A magyarok több mint fele korruptnak tartja az Európai Unió vezetését
Még a kormánykritikus szavazók harmada is meg van erről győződve – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából. Mint írják, miközben az Európai Parlament a korrupcióra hivatkozva tartana vissza uniós forrásokat, éppen története legnagyobb korrupciós botránya ássa alá Brüsszel hitelességét.Ajánljuk még

















