nni
Súlyos csapást mérhetnek a hatóságok a több mint ezer fős magyar pedofil hálózatra, a bűnszervezet fejét már őrizetbe vették
Pedofil, gyermekpornográf bűncselekmények felderítése és a több mint ezer tagot számláló magyar pedofil közösség felszámolása fontos mérföldkőhöz érkezett a minap. A rendőrség a múlt héten közölte, hogy a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ bevetési egységei az Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya nyomozása alapján nagyszabású akcióban nyolc helyszínen csaptak le és négy pedofil bűnözőt vettek őrizetbe, akik a dark weben egy nemzetközi pedofil fórumon nagy mennyiségben terjesztettek gyermekpornográf felvételeket, többek között saját gyermek, vagy kisgyermek testvér megerőszakolásáról. A gyanú szerint a fórumot budapesti lakásán tárolt szerverekről egy 49 éves férfi irányíthatta. Őt egy olyan bűnszervezet vezetésével gyanúsítják, amely kifejezetten kisgyermekek szexuális kizsákmányolásáról szóló tartalmak beszerzésére és terjesztésére specializálódott. A négy gyanúsított letartóztatását elrendelte a bíróság a hétvégén, a kibernyomozók a több mint ezer tag, valamint az áldozatok beazonosításán dolgoznak, az Interpollal és az EUROPOLLAL közösen. A PestiSrácok.hu már egy éve beszámolt az Édenkert néven éveken át dark weben működő magyar pedofil fórumról, amely több mint ezer aktív taggal működött. Az a fórum ugyan megszűnt, ám a tagok új felületet kerestek, illetve hoztak létre. Úgy tudjuk, a most őrizetbe vett bűnözők által működtetett oldal gyakorlatilag az Édenkert kibővített, időközben nemzetközivé vált folytatása. Míg a nyomozók a magyar pedofil hálózat felszámolásán dolgoznak, a magyar kormány a komoly törvényi szigorításokra készül a pedofil bűncselekmények visszaszorítása érdekében. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője már a héten bejelentheti az első törvénymódosítási és intézkedés tervezeteket.Óvodásokról készített pedofil képeket egy óvónő, élettársa saját gyermeküket is abuzálta
Egy óvónő és élettársa a nő gyermekkorú unokahúgát abuzálták, a férfi saját gyermekükkel is szexuális kapcsolatot folytatott a megalapozott gyanú szerint. A szexuális visszaélésekről készített pornográf felvételeket a dark weben, pedofil fórumokon terjesztették – közölte honlapján a rendőrség. A nyomozás 2019 márciusa óta folyt az aberrált pár ellen; az eljárás során kiderült, hogy az óvónő a munkahelyén is készített szexuális tartalmú képeket a rábízott gyerekekről. A nyomozást most fejezte be a Nemzeti Nyomozó Iroda; az iratokat vádemelési javaslattal adták át az ügyészségnek.A Kanári-szigeteken fogták el a körözött magyar embercsempészt
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda büntetőeljárást folytat embercsempészés gyanúja miatt egy iraki állampolgár és magyar állampolgárságú társai ellen. Egyiküket Tenerifén fogták el. A bűnszervezet vezetője 2016 márciusa és májusa között legalább 22 alkalommal nyújtott segítséget ahhoz, hogy a magyar befogadó állomásokon elhelyezett illegális migránsokat magyar taxisok egy budapesti hotelbe, majd onnan főként marokkói, egyiptomi és iraki származású sofőrök Ausztrián és Szlovákián keresztül Nyugat-Európába szállítsák.Szorul a hurok Botkáék nyaka körül a régi piac brutális lerombolása miatt
Bűnszövetségben elkövetett csalás, hivatali visszaélés, befolyással üzérkedés, kényszerítés, zsarolás és rongálás gyanúsával nyomoznak a Botka-féle szegedi városvezetés egyik mutyigyanús ügylete miatt – tudta meg a PestiSrácok.hu. A büntetőeljárás a Mars téri piac korábbi üzleteinek jogtalan lebontása és az ingatlantulajdonosok megkárosítása miatt indult. Korábban többször foglalkoztunk a témával: hogyan vette semmibe Botka László és sleppje a tucatnyi vállalkozót, semmizte ki őket, miközben a sikeres pályázat érdekében még az Európai Uniót is átverhette. A vállalkozók a mai napig nem nyugszanak bele az őket ért méltánytalanságba. Az üzletek tulajdonosai közül mindössze egy embert fizettek ki eddig. A károsultak állítják, csak úgy tudták őket és üzleteiket lesöpörni, hogy bűncselekmények sorát követték el a szocialista polgármester vezényletével. Ezért feljelentést tettek. Nem is egyet.Fedezetelvonás és más gazdasági bűncselekmények: újabb nyomozás indult Czeglédy cégcsoportjánál
Nagy összegű tartozások fedezetének elvonása miatt a Nemzeti Nyomozó Iroda indított nyomozást a költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt már előzetesben ülő szocialista ügyvéd-politikus, Czeglédy Csaba céghálójánál - tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint Czeglédy cége, a Human Oprator Zrt. jó fél évig működött úgy, több milliárdos bevételt termelve, 300 alkalmazottal, hogy a folyószámláin közben papíron egy fillér sem volt, hogy a tartozásokat ne tudják végrehajtással behajtani. Egy egészen abszurd, kifizetetlen üzleti tranzakció miatt hiába ítélkezett a bíróság, és hiába adták ki a jogos követelőnek a végrehajtási lapot, annak a mai napig nem sikerült a pénzéhez jutnia. Mindez csak úgy volt lehetséges, hogy a Czeglédy-hálózat több meghatározó szereplője is összejátszhatott, a Human Operator számláit vezető banktól, a munkaerő kölcsönző cég partnereiig. A károsult cég képviselőjének feljelentésére szeptember végén rendelt el nyomozást az NNI – tudta meg a PestiSrácok, amit a nyomozó hatóság a minap megerősített.A Bajnai-kormány tagjait féltve, kémkedés miatt nyomoznak a Svájci Alap ellen
Kémkedés miatt indított nyomozást "ismeretlen tettes ellen" a Nemzeti Nyomozó Iroda Műkincsvédelmi Alosztálya, a bűnöst a Svájci Alap munkatársai között keresik - tudta meg a PestiSrácok.hu. Portálunk értesülései szerint az ügy pikantériája, hogy erről a svájciaknak nincs tudomásuk, de még az ORFK sajtóosztályának sem. Az ügyben érintett magas rangú svájci gazdasági szakember, Liliana da Sa Kirchknopf - a Svájci Alap korábbi vezetője - pedig úgy éli mindennapjait, hogy nem is sejti, amit a magyarországi műkincsvédelmisek amúgy "tényszerűen" megállapították róla: kémtevékenységet folytat. Az NNI ráadásul a Bajnai-kormány tagjait féltve nyomoz.Vádat emelhetnek a pénzhamisító banda tagjaival szemben
A laikusok megtévesztésére alkalmas minőségű pénzhamisítást a gyanúsítottak bűnszervezetben követték el, pontosan eltervezték, megszervezték a hamis bankjegyek terjesztését. Bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás és más bűncselekmény gyanúja miatt nyomozott a készenléti rendőrség egy 34 éves férfi és 14 társa ellen.Ajánljuk még

















